A koldulás ebben az esetben nem a nélkülözés spontán következménye volt, hanem tudatosan irányított tevékenység. Az események Nyírbátor környékén zajlottak, ahol egy fiatalkorú fiú éveken keresztül tartotta félelemben társait, miközben kegyetlenül kihasználta őket – írta a Szon.hu.

Fotó: Tények
A koldulás félelemre és kiszolgáltatottságra épült
A bűncselekmény elkövetője pontosan tisztában volt környezete gyengeségeivel. A vád szerint kihasználta lakótársai életkorát, bizonytalan családi hátterét és mentális állapotát, majd arra kényszerítette őket, hogy különböző helyeken pénzt kérjenek idegenektől.
A megszerzett összeget azonban nem tarthatták meg, azt rendszeresen át kellett adniuk neki.
Sajtóértesülések szerint a történet nem ért véget puszta utasításoknál. Azok, akik nem hoztak elegendő pénzt, vagy megpróbáltak ellenkezni, komoly következményekkel számolhattak. A fenyegetések és bántalmazások mindennapos eszközzé váltak. A fiatalok gyakran áruházak környékén kényszerültek koldulni, miközben folyamatos nyomás nehezedett rájuk.
Az ügyben eljáró Magyarország Ügyészsége emberkereskedelem és kényszermunka minősített esetével vádolja a fiatalkorú elkövetőt.
A jelenleg is letartóztatásban lévő fiatal esetében javítóintézeti nevelést indítványoztak.
Egy 21 éves nőt egy másik esetben pedig szexuális szolgáltatás nyújtására kényszerítettek, a bevételt pedig elvették tőle. A lányt Zalában és Bécsben is prostitúcióra kényszerítették, míg végül a hatóság segítségével kiszabadult.
Írta az origo.hu