Lawrence M. Krauss kanadai-amerikai fizikus-kozmológus, akit főleg A Star Trek fizikája című könnyed, de komolyan tudományos ismeretterjesztő könyve alapján ismerhetünk. Mint hű rajongó fejti fel az űrsorozatban látott technikai és fizikai megoldásokat, például a transzportersugarakat (Sugározz fel! és már célba is értünk), a térhajtóművet, a dilíthiumkristályokat vagy az anyag-antianyag meghajtót.
Most egy másik oldaláról mutatkozik meg, ami nemcsak a sci-fi rajongókat érinti, hanem a Föld minden egyes lakóját. Ha valaki szkeptikus lenne az olvasmány szórakoztató faktorát illetően, rögtön meggyőzheti a 18. oldal, ahol ezt olvashatja a Hold dagály-apály befolyását taglaló lapok után:
Nem azért nyüstölöm ennyit ezt a témát, mert futólag az asztrofizikát is érinti, és könnyű vele összezavarni az embert…
A Mekong folyó, ami 14 millió embert táplál bőséges halállományával és a rizsföldek öntözésével, a klímaváltozás egyik első nagy áldozata lehet. De mielőtt belevetjük magunk a globális felmelegedésbe, kapunk egy kis történelmi hátteret is Krausstól, egészen az ötvenes évekig megy vissza, mikor először kezdték mérni a CO2 koncentrációját a Mauna Loán, és mérik azóta is minden nap.
Nem a világegyetem urai vagyunk
A könyv az éghajlatváltozást meghatározó fizikai folyamatokra fókuszál érthetően, humorosan – ahol lehet, mert most már ez az egész korántsem vicc. Persze mikor volt az? Régóta tudjuk, hogy az általános változásokon túl mi okoztuk a drámát a drasztikusan megnőtt lakosság szintén drasztikusan megnőtt szén-dioxid kibocsájtásával. Szinte biztos, hogy az évszázad végére a Föld átlaghőmérséklete az ipari forradalom előtti időkhöz viszonyítva több mint 2 Celsius-fokkal fog emelkedni, ez nagyon is meghaladja az optimistán kitűzött korábbi célokat. A klímaváltozás tehát elkerülhetetlen, de a mértéke és a következménye még nem biztos. Krauss szerint most még dönthetünk:
vagy radikálisan fellépünk végre a felmelegedés mérséklése érdekében, és így maradhat a 3 Celsius-fokos növekedés, vagy továbbra sem változtatunk komolyan, ez esetben a felmelegedés az 5 fokot is elérheti.
Nem tűnik soknak ez a 2 fok különbség, pedig… Nézzük, mi várható a 3 fokos változás után: például minimum fél méterrel emelkedik a tengerek, óceánok szintje.
Az utóbbi hatvan év ipari tevékenysége miatt körülbelül 400 Gt szén került a légkörbe, és ami döbbenet, ez a mennyiség körülbelül a kétharmadát jelenti annak a szén-dioxid mennyiségnek, amely az elmúlt mintegy egymillió évben volt az atmoszférában.
Mélyen leástunk a földbe, és akkora szénmennyiséget termeltünk ki, amekkorának az előállítása bármelyik szénciklusnak évezredekbe telt volna.
A jellemzően fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodó energiatermelés miatt további nagy mennyiségű szén kerül a légkörbe. Apropó légkör, megtudjuk azt is, hogy mi az üvegházhatás, honnan kapta téves nevét és hogy a Föld melegét az őt védő légtakaró biztosítja, de aztán színre lép Svante August Arrhenius, ő volt az első Nobel-díjas 1903-ban. Ezen kívül lefektette a biokémia alapjait és hirdette a pánspermia elméletét – vagyis hogy az élet más bolygókról került a Földre spórák formájában. Nos, már ez is érdekes, de Krauss azért említi, mert ő is beleásta magát a klímaváltozásba.
Ezek a lehetséges forgatókönyvek
A fizikus próbálja vázolni, mi is vár ránk, de bevallja, hogy ez csak egy bátortalan kísérlet, nem lehet tudni, mi lesz és még ha az biztos is lenne, hogy 3, 4 vagy 5 fokos lesz az emelkedés, akkor is bizonytalanság lenne.
Az biztos, hogy a grönlandi gleccserek olvadása aggasztó, talán a legaggasztóbb a sok folyamat közül, mert hihetetlen tengerszint-emelkedéssel jár majd.
A mostani tippek szerint a teljes grönlandi jégtakaró elolvadása 7 méterrel emelné meg a tengerszintet. Ezzel szemben, az Antarktiszon leválnak a jéghegyek. Krauss eredményei: a legkisebb tengerszint-emelkedés az évszázad végéig fél méter, a maximum viszont, ha nem gyorsul a grönlandi olvadás és nem omlanak össze az antarktiszi gleccserek, egy méter. A legrosszabb azonban nem ez, hanem a különálló, nem annyira súlyos(nak tűnő) események egymást erősítő dominó hatása: a sarki jég csökkenése erősíti a felmelegedést, az olvadással édesvíz jut az óceánokba, így lelassul az atlanti áramlás, ami destabilizálja a nyugat-afrikai monszunt, aszály és jégcsökkenés jönne mindenhol.
De Krauss azt írja, bármilyen borzasztónak tűnik is ez, ne égessük el könyvét (mert az csak növelné az üvegházhatást), ne bújjunk az asztal alá, mert ezek csak lehetséges forgatókönyvek. Mindig lehet tenni valamit, csak most már tenni is kéne!
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Írta az index.hu
