
Ausztrália és Indonézia után ezúttal egy európai állam, Görögország állt elő a tervvel, amely megtiltaná a gyerekeknek a közösségi oldalak használatát. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök egy TikTok-videóban jelentette be a lépést: a vonatkozó törvény 2027 elején léphet életbe, és minden 15 éven aluli gyerekre vonatkozna.
A tilalmat azzal indokolta, hogy a közösségi oldalak a kialakításuk miatt szorongást, alvásproblémákat és függőséget okozhatnak.
Az Engadget beszámolója szerint Görögország igyekezett proaktívan kezelni a gyermekek képernyőidejének leszorítását. Az ország 2024-ben már betiltotta a mobiltelefonok használatát az iskolákban, hogy ezzel is csökkentse a fiatalok kijelző előtt töltött idejét.
Bár a miniszterelnök a mostani bejelentés során egyetlen platformot sem nevezett meg, hangsúlyozta: aggasztó, hogy a gyerekek másokhoz hasonlítják magukat a közösségi térben, és szívükre veszik a hozzászólásokat.
Micotákisz szerint Görögország az elsők között igyekszik lépni ebben a kérdésben, a cél pedig az, hogy az Európai Uniót is ebbe az irányba terelje.
https://hvg.hu/vilag/20260310_nagy-britannia-kozossegi-media-hasznalat-tiltas-korhatas-16-ev-alatt-facebook-tiktok-snapchat-instagram
Dimitris Papastergiou, Görögország digitális kormányzásért felelős minisztere nemrég arról beszélt, hogy a közösségi oldalatokat üzemeltető vállalatoknak jogi felelősségük lesz ellenőrizni a felhasználók életkorát. A törvény be nem tartása az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvénye alapján bírságot vonhat maga után.
A szülőknek le kell tölteniük egy Kids Wallet nevű, az állam által támogatott alkalmazást is, amelyet a gyermekük eszközéhez lehetne párosítani, és amely blokkolná a hozzáférést a közösségi oldalakhoz. A pontos részleteken jelenleg is dolgoznak a döntéshozók.
A görög miniszterelnök arra számít, hogy a gyerekek nem fognak örülni az elképzelésnek, meglátása szerint azonban a felnőttek körében nagy az elképzelés támogatottsága.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Írta a hvg.hu