Szilágyi Szilvi Puzsérék Rendszerbontó Nagykoncertjéről: Egy kicsit az én hibám, hogy a férjem nem lesz ott

Pénteken, két nappal a választások előtt Rendszerbontó Nagykoncertet rendeznek Puzsér Róberték. A hétórás rendezvényen 50 előadó lép majd fel, köztük Azahriah, Beton.Hofi és Krúbi, mind egy-egy rendszerkritikus dallal állnak majd színpadra.

A kritikus nemrég elárulta, hogy nem mindenki bólintott rá a felkérésére, például Majka sem, aki három nap gondolkodás után mondott neki nemet.

Most feleségének, Szilágyi Szilvinek köszönhetően is kiderült, hogy a Tisza Párt mellett kiálló Molnár Ferenc Caramelt miért nem láthatjuk majd a koncerten.

Egy kicsit az én hibám, hogy a férjem nem vesz részt ezen a koncerten! Lefoglaltam ezt a spanyol nyaralást magunknak, így fizikailag nem, de lélekben ott vagyunk! Remélem, minél többen ott lesztek! Köszönjük, @puzser.robert a szervezést, legközelebb! De reméljük, nem lesz szükség legközelebbre…

írta korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében az édesanya, aki jelenleg Benidormban pihen az énekessel és két közös gyerekükkel.

Írta a 24.hu