Április 11., a költészet napja különös hangsúlyt adott a Margó Irodalmi Fesztivál utolsó napjának: a programok nemcsak az irodalom ünnepléséről szóltak, hanem arról is, hogyan lép ki a szöveg a könyvlapok közül – a prózába, a színpadra, vagy éppen a közönséggel közös élménybe.
Szabadságból írni
A fesztivál egyik várva várt pontján Tóth-Czifra Júlia beszélgetett Vajna Ádámmal új, a Kalligram Kiadónál megjelent regényéről. A beszélgetés feltárta, hogyan vált a korábban két lírakötettel jelentkező költő „felszabadult” prózaíróvá. Vajna Ádám bevallotta, hogy a regényírás számára menekülés volt egy korábbi alkotói válságból. Egy verses regényen dolgozott, de úgy érezte, a szöveg „túlgörcsölt”. A váltás végül elhozta azt az örömöt, amit korábban csak a versírástól kapott meg.
Azt hiszem, hogy nem tudok nem örömből vagy szabadságról írni.
A szerző módszere szakított a hagyományos tervezéssel; nem tudta előre, mi fog történni, csupán egy nyelvi fordulatból vagy képből indult ki. „Kézen fogjuk egymást a magyar nyelvvel, és akkor így valahol kilyukadunk.” A történet helyszíne, Fancsika, bár létező településnév, a regényben szándékosan fiktív. Vajna azért választotta a középkort, mert egyszerre érzi távolinak és rendkívül mainak. A történet motorja egy valós történelmi alak: Franz Schmidt, a 16. századi nürnbergi hóhér, akit a szerző szerint a közösségből kirekesztett, félt figura mivolta tett vonzóvá.
A beszélgetés mélyebben is feltárta a regény mögött meghúzódó hatalmi rétegeket. Vajna szerint a képviseleti demokrácia egyik sajátos jelensége, hogy az egyén hajlamos „kiszervezni” a politikát másoknak.
A választással az ember mintha lemondana a közvetlen részvételről, ám a regény szereplői – egyszerű mesteremberek és parasztok – sokkal közvetlenebb viszonyban állnak a közösség sorsát alakító döntésekkel. Bár nem használták a mai értelemben vett »politika« kifejezést, cselekedeteiket mégis átszőtte a hatalomtechnikai gyakorlat.
Az írói kutatómunka során Vajna meglepetten tapasztalta, hogy az 1300-as évek felkelései nem csupán éhséglázadások voltak, hanem a résztvevők már akkor is a szabadságot kiabálták.
Nincsen akkora különbség a középkori és a mai ember között: az igazság mindkét korban képlékeny marad. Olyan az igazság, mint a kilégzés, mindenki máshonnan nézi, és végső soron egy nézőpont sem számít a végeredmény tekintetében.
Bár a középkori eszmefuttatás magával ragadó volt, a fesztivál pezsgése továbbhúzott minket. Kíváncsiak voltunk a stand-upos vénával megáldott írókra is, ezért – bár sajnáltuk otthagyni a diskurzust – átmentünk a nagyszínpadhoz.
Itt Tóth Marcsi már benne volt a történetében, de szerencsére hamar felvettük a szálat. A közönség szem láthatóan jól szórakozott, és mi is gyorsan átadtuk magunkat az ironikus hangulatnak. Az esemény sokkal inkább volt egy fergeteges stand-up, amelyben az írónő a 2025-ös Margó-díj elnyerése óta átélt „celeb-lét” abszurditásait vázolta fel. Marcsi önironikusan egyfajta „szépségkirálynői címként” jellemezte a kitüntetést, amelyet 14 évnyi munka után kapott meg az Erdő van idebenn című kötetéért, és azóta próbál minden felkérésnek eleget tenni.
Elmesélte például, hogy egy környezetvédelmi műsorba pusztán azért hívták meg, mert a könyve címében szerepel az „erdő” szó.
Talán még ennél is nagyobb derültséget váltott ki az a története, amikor egy gyereknevelési podcastba hívták meg vendégnek, ahol a szerkesztőnek fel sem tűnt, hogy az írónőnek valójában nincs gyermeke. Tóth Marcsi bebizonyította, hogy az irodalmi siker mellett sem veszíti el a kapcsolatot a valóság legemberibb oldalaival.
Az este végére a hangulat még tovább fokozódott, amikor Simon Márton vette át a terepet. A nézőtéren már nem a klasszikus irodalmi estek feszengése, hanem koncertszerű izgalom uralkodott. Simon azonnal beavatta a közönséget a saját belső világába, és az estet valóságos közösségi rituálévá emelte. A felolvasás alatt a humor és a melankólia kéz a kézben járt.
A költő úgy beszélt a „felnőttség” kudarcairól, hogy közben az egész terem egyszerre nevetett és érezte a sorok súlyát.
Simon végül egyfajta görbe tükröt tartott mindenki elé, amikor sajátos iróniával definiálta újra a szerepét: „Költő vagyok, hagyományos költő. A magamfajta, ha ismerősei hallják, akkor sikeres.” Ez a kijelentés rávilágított az irodalmi lét kettősségére: a vágyra az elismerés iránt és a félelemre az unalomtól. Az est tanulsága szerint az igazi művészet ott kezdődik, ahol a szerző hajlandó „felrobbanni” a közönsége előtt.
(Borítókép: Margó Irodalmi Fesztivál 2026. április 11-én. Fotó: Kertész Renáta / Index)
Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Írta az index.hu
