A magyarországi befektetési tanácsadás – összhangban a nemzetközi gyakorlattal – sokáig viszonylag egyszerű képletre épült: a tanácsadók standardizált kérdőívek és szabályozói szempontok mentén felmérik az ügyfél kockázattűrését, kockázatviselési képességét és időtávját, majd ennek alapján előre definiált kategóriába sorolják – jellemzően konzervatív, kiegyensúlyozott vagy dinamikus profilba. Az így kialakított profilhoz rendelnek egy modellportfóliót, amelynek célja, hogy az adott kockázati szinten a lehető legjobb hozamot érje el. Ez a megközelítés viszonylag kényelmes, jól illeszkedik a szabályozói környezethez és a tömeges tanácsadáshoz, egyre több piaci szereplő azonban úgy látja:
a módszer túlságosan leegyszerűsít, és nem kezeli érdemben az élethelyzetek és a külső környezet komplexitását.
A célhoz kötött vagyontervezés nem a hozamból vagy a kockázati kategóriából indul ki, hanem abból, hogy a befektető pontosan mire, mikor és milyen prioritással szeretné felhasználni a pénzét: mikor lesz rá szüksége, milyen összegben, és mennyire fontos számára az adott cél. Más megközelítést igényel egy néhány hónapon belüli lakásvásárlás, mint egy 15–20 év múlva esedékes nyugdíjcél vagy a gyerekek későbbi életkezdésének támogatása. E logikában a megtakarítás nem egyetlen portfólióként jelenik meg, hanem több, egymástól elkülönülő részre bomlik, amelyek mindegyike egy konkrét élethelyzethez kapcsolódik, és ehhez igazodik a kockázatvállalás, az időtáv és a befektetési stratégia is.
A különbség igazán akkor válik kézzelfoghatóvá, amikor egy konkrét helyzetben derül ki, hogy a befektetés nem a felhasználási célhoz igazodik – mondja Illés István, az Apelso Wealth Management társalapítója, igazgatósági tagja.
Írta a hvg.hu
