Az idei országgyűlési választás politikatörténeti eredményt hozott. Négy egymást követő kétharmados győzelem után a Fidesz-KDNP nagyarányú vereséget szenvedett, és győzelmet aratott az a Tisza Párt, amely nem egészen két évvel ezelőtt alakult, ezáltal a semmiből robbant be a hazai közéletbe. A robbanás elég nagyra sikerült, hiszen a sorozatos Fidesz-kétharmadok után most megérkezett a Tisza-kétharmad. Korábban már megszűnt a liberális politikai képviselet a parlamentben, most a baloldalt radírozták le a hazai közéleti térképről.
A változások rendkívül jelentősek, ezért inkább az általánosabb észrevételekkel szeretném kezdeni, mielőtt az egyes pártok szereplését értékelném. De mindezek előtt néhány személyes megjegyzést is tennék. A politikai élet frontvonalában évtizedeket töltöttem el, ahol átéltem nagy győzelmeket – például kétharmadost is –, és elkeserítő vereségeket is. Ezekből azt tanultam meg, hogy ebben a műfajban az igazi, mély tudáshoz kell az a tapasztalat, amikor a csúcson vagyunk és az is, amikor a mélybe zuhanunk. Mindkét, ellentétes élethelyzet képes élesen megmutatni az emberi minőséget.
A magam részéről kiegyenlítettebb végeredményre számítottam. Hosszabb ideje azt a következtetést vontam le az adatokból és a megérzéseimből, hogy bármelyik nagy párt nyerhet – a listán Tisza-fölényt, az egyéni körzetekben pedig Fidesz-előnyt gondoltam –, és az utolsó hetek érzelmi hullámai fogják valamelyik irányba lehúzni a mérleg serpenyőjét. Az eredmény viszont azt mutatja, hogy a Tisza már jó ideje stabilan nyerésre állt. Például az a Medián közvélemény-kutató intézet járt közel a valósághoz, amely elsőként publikált prognózist Magyar Péter pártjának kétharmados győzelméről és a 80 százalékot is meghaladó részvételi arányról. Hann Endrét akkor a miniszterelnök nagy mesemondónak nevezte, a kormánypárti sajtó pedig tiszteletlen és gúnyos megjegyzések sorozatát zúdította rá. (Még a választás napján is olyan írásokat közöltek jobboldali orgánumok, amelyek szerint „az arcunkba röhögnek” a Medián felméréssel, és sértő megjegyzéseket tettek az intézet évtizedes tapasztalatokkal rendelkező vezetőjére. Az viszont dicséretes, hogy a voksolás másnapján két ismert jobboldali közszereplő, Deák Dániel és Kohán Mátyás is nyilvánosan bocsánatot kért Hann Endrétől és Róna Dánieltől is.)
Azt is érdemes leszögezni, hogy a lényeget eltalálták a vitatott kutatásokkal, de mindent azért nem, hiszen például az utolsó kutatás a Mi Hazánk kiesésével számolt.
Magyarország demokrácia és nem diktatúra
Nézzük tehát az általánosabb megállapításokat. A véglegeshez közeli adatok szerint a Tisza 53 százalékkal nyert (138 mandátum), a Fidesz 34 százalékkal a második (55 mandátum), és bejutott még a parlamentbe a Mi Hazánk 5,8 százalékkal (6 mandátum). Hazánkban soha nem nyert még senki sem egyedül ilyen támogatottsággal, és a Fidesznek 1990 és ’94 után most lesz a legkisebb országgyűlési frakciója. A rendszerváltás óta először hárompárti parlamenttel kell számolnunk.
Mivel mind a kormány- és mind az ellenzéki oldalon a Fidesz elnöke körül forgott minden, ezért egyértelműen kijelenthető, hogy a választók markáns ítéletet mondtak az utóbbi négy év kormányzásáról.
Itt elsősorban Orbán Viktor veszített, és csak másodsorban győzött Magyar Péter. Érdemes azt is világos tenni, hogy a mostani választás megint bebizonyította, hogy Magyarország demokrácia és nem diktatúra.
Egy diktatúrában nem szokás szabad és békés választásokon leváltani a regnáló hatalmat. A rendszer, amelyben élünk, demokrácia, amelyet remélem senki sem akar leváltani. Egy kormányváltás lényeges változásokat hozhat, de a rendszer marad, még ha annak a belső szabályait át is alakíthatják a mostani győztesek. Az Orbán-korszakot a demokrácia rendszerén belül támogatta sokáig a magyar társadalom, és most ugyanilyen kereteken belül váltotta le.
Másrészt az a jelenség, hogy a semmiből, előzmények nélkül érkezik egy politikai erő, amely elsöpri az addig létezők egy részét, nemzetközi sajátosság. Szoros kapcsolatban áll a modern világ változásaival, a társadalom rétegződésével, a sajtó átalakulásával, a mindennapi tájékozódás új formáinak a megjelenésével. Közép-Európa azon országaiban, amelyek a szovjet megszállás részeként több évtizedes diktatúrában éltek kevésbé tudtak szervesülni azok a társadalmi csoportok, amelyek hagyományosan kötődnek valamilyen pártformációhoz. Ezért itt különösen gyakoriak az előzmények nélküli győzelmek (Szlovákia, Szlovénia, Bulgária stb. De a nyugati világban is látunk erre precedenst, például Franciaországban.)
Harmadrészt
az újonnan kialakult kétharmados győzelem véleményem szerint most sem jó Magyarországnak, ahogy a Fidesz esetében sem vált a hasznunkra.
A kétharmad könnyen elkényelmesít, elbizakodottá tesz. Sokat bíráltam 2010 óta a Fidesz-kormányt abban a kérdésben, hogy hiányoltam a gesztusokat a részükről. Ilyeneket ugyanis a győzteseknek kell tenniük, nekik kell kezet nyújtani mindig a legyőzött felé. A Tisza-kormánytól is ezt várom.
Ahhoz, hogy végre hazánkban az ellenségeskedés mértéke csökkenjen, hogy a politikai kultúránk a sértegetések és gúnyolódások helyett a tisztelet és az elismerés irányába induljon el, elengedhetetlen lenne e téren is változni. Azt javaslom a győztesnek, hogy keressen közös ügyeket a Fidesszel, amelyben együtt tudnak fellépni, és a bosszú és leszámolás helyett a nagyvonalúság és az együttműködési hajlandóság jellemezze inkább.
Nem kértek a fekete bárány szerepből a fiatalok
Kell foglalkozni a pártok helyzetével is. A kormányzás átadására készülő Fideszt megbüntették a választók az elmúlt négy esztendőért. Hol követték el vajon a hibát? Tapasztalatom szerint mindenképpen egy hosszabb folyamat lesz, amíg a megfelelő válaszokat megtalálják erre a kérdésre. Addig is szeretnék az értékeléshez néhány szemponttal hozzájárulni.
Talán a kampány egyik legfontosabb tanulsága, hogy amíg a Fidesz-KDNP a világ problémáival foglalkozott, addig a Tisza az ország gondjaival.
A realitás, ami a magyar embereket a mindennapjaikban körbevette, az az életszínvonaluk csökkenését, az egészségügy és oktatás egyre aggasztóbb helyzetét, az infrastruktúra fejlesztésének elmaradását jelentette elsősorban, nem pedig a háború vagy a béke kérdését.
Szerintem pár éve hibás stratégiát követ néhány kérdésben a kormánypárt. Előrebocsátanám, hogy a tapasztalataim szerint ilyenkor, utólag az eredmények birtokában könnyebb rávilágítani a hibákra. Menet közben sokkal nehezebb észrevenni a gondokat, tehát mindig azok vannak nehezebb helyzetben, akik cselekednek, a felelősséget viselik, akik elől mennek és a döntéseket hozzák meg. Tehát én úgy látom, hogy hét fő ügy vezetett a Fidesz kudarcához. Ezek az Európai Unióval eszkalálódott konfliktus, az Oroszországhoz fűződő viszony, a gazdasági válság, az eróziós lavinát elindító kegyelmi ügy, a kontroll meggyengülése, a kampány tévedései és a választójogi rendszer sajátosságai.
Az unióval kialakult aggasztó feszültség több problémát is okozott egyszerre. Egyrészt a magyar lakosság többsége EU-párti.
A fiatal generáció pedig magyar hazafi mellett büszke uniós polgár is akar lenni, nem pedig egy szégyenpadra ültettet ország fekete báránynak tekintett lakója.
Másrészt a rossz viszony mélyítette a gazdasági válságot és a kampány hajrájában láthattuk, hogy milyen az, amikor a titkosszolgálatok bevonásával, az energiaszállítás elzárásával tüzelnek egy országra. Nem véletlenül írok már évek óta arról, hogy nemzeti érdekünk a viszony normalizálása Brüsszellel.
Magyarországon az oroszokról még hosszú ideig a levert forradalmaink, a megölt szabadságharcosaink és a ránk kényszerített diktatúra jut eszünkbe. Az Orbán kormány törekvése arra, hogy a világ hatalmi centrumaival jó viszonyt ápoljon, szerintem helyes volt. Azonban a hangsúlyokon sok múlik. Mi az EU- és a NATO-tagságot népszavazáson erősítettük meg. Nekünk a nyugati világ az otthonunk, évszázadok óta ide akarunk tartozni.
Az egyensúly felborulását eredményezi, amikor Brüsszel fő ellenséggé válik, Moszkváról pedig csak a megértés hangját lehet hallani a kormányzati körökből.
Az értelmiségi háttér leépülése kampányhátránnyá vált
Gazdaságilag a mögöttünk álló négy esztendő egyébként semmilyen kormány számára sem jelentett volna könnyű helyzetet. Négy esztendő növekedési stagnálása néz vissza ránk a közelmúltból. Márpedig ha nincs pénz, akkor bizony eladni sincs nagyon mit. Ennek a válságnak részben nemzetközi, részben pedig hazai okai voltak. Olyan mértékű költekezésbe fogott 2021-22-ben a kormány, amit az következő esztendőkben beköszöntő krízis és hatalmas infláció súlyos megélhetési problémává növesztett. Az orosz agresszió Ukrajna ellen, az ennek következtében kialakult energiaválság, az EU gazdasági stagnálása csak növelte a bajt.
A kegyelmi ügy elsodorta a Fidesz-KDNP több vezető politikusát és a felszínre lökte Magyar Pétert. A református egyházat is elérő lavina morálisan elbizonytalanította a Fidesz-támogatók egy részét, hiszen éppen a gyerekek és a családok védelmét állította akkor a politikája középpontjába a kabinet, amikor gyermekotthonok és a pedofília körül indulatos vita bontakozott ki.
A kormánypárt a kritikai hangok leépítésével, a szellemi és kulturális háttér fokozatos lemorzsolódásával olyan helyzetet teremtett, ahol nem maradt érzékenység a valóság pontos érzékelésére.
A gondolkodó és gyakran kritikus „értelmiségi” réteg leépülése éppen akkor válik komoly hátránnyá, amikor a bizonytalan, dilemmázó szavazóréteget kell meggyőzni. Nélkülük jelentősen csökken az a felület, ahol azonosságot lehet vállalni egy politikai formációval. A miniszterelnököt körülvevőknek pedig nem lett volna szabad olyan helyzetet teremteni, ahol gazdasági repülőrajtot javasolnak vezetőjüknek és azt, hogy mesének gondolja a táboron kívüli kutatóintézetek eredményeit.
A jobboldali műhelyek és a sajtó úgy látszik, aktívan közreműködtek abban, hogy a kormánypártok vezetői hamis illúziókban ringatták magukat.
Szintén a kontrollvesztés témájához tartozik az a parvenü rongyrázás, amely a frissen meggazdagodott kormányközeli vállalkozók egy részét jellemezte, és amelynek kapcsán – például a Nemzeti Bank volt elnöke és családja esetében – felmerült a korrupció, illetve az állami vagyon felhasználásával kapcsolatos visszaélések gyanúja.
A kampány tévedései közé sorolom Brüsszel és Ukrajna célkeresztbe állítása mellett azt is, hogy a kormánypártok túl későn eszméltek rá az online tér jelentőségére. A digitális polgári körök szervezése megmutatta, hogy ez a modern kommunikációs tér központi vezérléssel kevéssé használható. Az önálló, szuverén és önmagától népszerű tartalmakkal kevésbé tud versenyezni az irányított megjelenés. Nem tartottam jónak és célravezetőnek a furcsa hátterű celebek felvonultatását sem, mert a megjelenésük nem tudta erősíteni a jobboldali bázist.
A választójogi rendszert a Fidesz annak idején úgy alakította át, hogy még jobban torzítson a győztes javára. Szerintem a rendszerváltáskor létrehozott forma, amelyben a listás elemnek enyhe túlsúlyát teremtettük meg az egyéni kerületekkel szemben – és két fordulóban szavazhattunk – jobban kifejezte a választói akaratot, mint a mostani.
Emiatt is történhetett, hogy az ország az egyik korlátlan hatalommal rendelkező párt karjai közül belezúdulhatott a másik korlátlan hatalommal rendelkező párt karjai közé.
Hatalmas bizalmat kaptak, ami óriási felelősség
Végül a győztes Tisza Pártról érdemes annyit megjegyezni, hogy elismerést érdemelnek a nagy siker miatt. Jól kampányoltak és Magyar Péter hatalmas munkabírással vitte végig a választási küzdelmet. Mivel a szavazóik alapvetően Orbán Viktor ellen akartak szavazni, számukra most következik a munka java.
Keveset tudunk arról, hogy mit képviselnek, milyen értékvilágú jelöltekből áll össze a hatalmas frakciójuk, mit várhatunk tőlük konfliktusos helyzetekben. Ezek később derülnek majd ki. Mindenesetre óriási támogatást élveznek a választók oldaláról, és most ők jelenítik meg a friss szeleket a hazai politikai életben. Hatalmas bizalmat kaptak, ami óriási felelősség.
Az a 2 millió 250 ezer szavazat, amit a Fidesz-KDNP-re adtak a polgárok szintén jelentős szám. Nem lenne bölcs úgy cselekedni, mintha ők nem a közös hazánk részei lennének.
Amikor mi 1994-ben az MSZP-SZDSZ kormány idején kétharmados többséggel rendelkeztünk, akkor önkorlátozó módon életbe léptettünk egy négyötödös szabályt, ami alapján vállaltuk, hogy csak akkor nyúlunk hozzá alkotmányos erejű szabályokhoz, ha azt az ellenzék egy része is támogatja.
Nem jó indítás az, hogy a Tisza elnöke az előző kormány által kinevezett közjogi méltóságok távozását követeli hivatali idejük lejárta előtt. Én azt szeretném, ha olyan politikát folytatnának, ami nem az ellenséget keresi a másikban, hanem a tiszteletreméltó ellenfelet. Mert most, az újabb kétharmad árnyékában végképp ez lenne hazánk érdeke.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Magyar Péter 2026. április 12-én. Fotó: Németh Kata / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Írta az index.hu
