Hogyan motiválhatjuk gyerekünket jobb teljesítményre nyaggatás nélkül?





HVG Könyvek: Hogyan motiválhatjuk gyerekünket jobb teljesítményre nyaggatás nélkül?


























































Hogyan motiválhatjuk gyerekünket jobb teljesítményre nyaggatás nélkül?

Folyamatos nyaggatás helyett erősítsük gyerekünkben a próbálkozást és a kitartást, így nemcsak jobban fog teljesíteni, hanem magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb is lesz – mutatnak rá az Így neveld a fiadat, hogy elfogadja és szeresse önmagát című könyv szerzői. Szerkesztett részlet a könyvből.






  • HVG Könyvek



A gyerekek szeretik érezni, hogy befolyásolni tudják a körülöttük lévő világot. És amikor erre rájönnek, hajlamosak lesznek arra, hogy folyton csinálják is. Gondoljunk csak arra, hogy egy kisgyerek mennyire élvezi, ha megnyomhat egy gombot egy játékon, ami zajt vagy mozgást eredményez. Nem a zaj vagy a mozgás az, ami arra motiválja, hogy tovább nyomogassa a gombot. Az motiválja, hogy valamit előidézett.

Használjuk ki ezt a természetes gyermeki örömöt arra, hogy megalapozzuk gyerekünkben a „képes vagyok rá” érzését. Amikor elér valamit, szánjunk időt arra, hogy világosan és egyértelműen összekapcsoljuk az eredményt a tetteivel. Miközben az eredményeknek örül, legyen az fára mászás, a bekötött cipő vagy a megtanult szorzótábla, magyarázzuk el neki, hogy ez a teljesítmény az ő erőfeszítéseinek köszönhető. Olyan egyszerű mondatokat is használhatunk, mint:

• Sikerült felmásznod, mert keményen próbálkoztál, és nem adtad fel.

• Sikerült bekötnöd a cipődet, mert egy hétig gyakoroltad mindennap.

• Megjegyezted a szorzótáblát, mert szorgalmasan tanultál.

Az erőfeszítés és a teljesítmény közötti kapcsolat nyilvánvaló a felnőttek számára, a gyerekek azonban nem feltétlenül látják az összefüggést. Ha korán megértik, annak egész életre szóló előnyei vannak. Alyson O’Shannessy coach segít ügyfelei teljesítményének maximalizálásában gondolkodási stílusuk és a mögötte meghúzódó hiedelmek megismerésén keresztül.

„A gyerekeknek tudniuk kell, hogy aktív cselekvéssel befolyásolhatják életük alakulását, és nem csak passzív szemlélői lehetnek. Ez nem jelenti azt, hogy mindig minden sikerülni fog az első, a második vagy a harmadik próbálkozásra. De gyakorlással és tapasztalattal meg fogja érteni, hogy saját tettein keresztül tud a céljai felé haladni, és „ez a tudás arra fogja motiválni, hogy még többet akarjon tenni”.

A teljesítmény újabb teljesítményt szül. Ha gyerekünk saját tapasztalatai révén megérti, hogy erőfeszítései növelhetik az esélyeit arra, hogy elérjen egy bizonyos célt, nagyobb valószínűséggel lesz motivált arra, hogy továbbra is erőfeszítéseket tegyen. Ez a megértés a tehetetlenség és a lustaság ellenszere, mert gyerekünk tudni fogja, hogy még ha nem is mindig azt az eredményt éri el, amit szeretne, az erőfeszítései akkor is számítanak.

https://hvg.hu/hvgkonyvek/20260110_hogyan-lett-a-testkepszorongas-a-fiuk-problemaja-is

A viselkedést, ne az eredményt értékeljük

Milyen jegyet kaptunk a másodikos matektémazárónkra? Arra, ami miatt annak idején szétizgultuk magunkat? Valószínűleg nem is emlékszünk, mert nulla hatással volt az életünkre.

Ennek ellenére a társadalom elhiteti velünk, hogy a „jó szülő” folyamatosan odafigyel, és nagy jelentőséget tulajdonít minden egyes osztályzatnak. Ismerünk olyan alsósokat, akik a dolgozatok előtt hánynak, és szoronganak a bizonyítványosztáskor. Rettegnek attól, hogy csalódást okoznak a szüleiknek, vagy büntetést kapnak, mert nem teljesítettek elég jól.

A szülők a kezdetektől azt „tanulják”, hogy gyerekeik teljesítményének mérhető eredményeire figyeljenek. Így már a gyerekek születése előtt alaposan megvizsgálnak és mérlegelnek minden mérőszámot vagy jelet, ami a magzat fejlődésére vonatkozik, és összevetik azzal, ahol tartani kellene – és ez így folytatódik később is, ahogy a gyerek növekszik.

Ha azonban az eredményre összpontosítunk, azzal azt az üzenetet közvetítjük a gyerekeknek, hogy értéküket egy külső mérőszám határozza meg, és egy rossz jegy katasztrófát jelent. Aztán csodálkozunk, hogy miért olyan rossz a gyerekek mentális egészsége.

Erre a gondolkodásmódra az a legjobb ellenszer, ha a gyerekünk tudja, hogy a viselkedést sokkal fontosabbnak tartjuk, mint az eredményt.

Az legyen a célunk, hogy gyerekeink tudják: a próbálkozás és a tanulás számít, nem pedig az érdemjegy. Ha nem tulajdonítunk túlzott jelentőséget a jegyeiknek, annak további előnye, hogy kevésbé valószínű, hogy vizsgaszorongás alakul ki náluk. Nemcsak a gyerekkoruk lesz boldogabb, de a jegyeik is jobbak lesznek, mert nem pánikolnak dolgozatírás előtt. Arra is kisebb lesz az esély, hogy kiégnek, puskáznak, félnek a kudarctól vagy vonakodnak tanulni.

„Nagyszerűen küzdöttél”
Ha felötlik bennünk, hogy ez a megközelítés középszerű teljesítményhez vezet, akkor jó, ha tudjuk, hogy a bajnokok szülei is ezt alkalmazzák. Rob Barty, az ausztrál tenisz szupersztár Ash Barty édesapja megosztott egy történetet lánya neveléséről.
Barty a tizenkét év alattiak nemzeti bajnokságán játszott, és édesapja azzal az ígérettel próbálta motiválni, hogy vesz neki egy iPodot, ha megnyeri a versenyt. A lány eljutott a torna döntőjébe, de nem nyert. Ahogy Rob nézte Ash kemény küzdelmét a döntőben, rájött, hogy hibát követett el. Ahelyett, hogy a lánya győzelmét díjazná, inkább a viselkedését – az erőfeszítést és az igyekezetet – kellett volna értékelnie.
Amikor Ash lejött a pályáról, Rob közölte vele, hogy megkapja az iPodot. „De apa, hiszen vesztettem” – értetlenkedett Ash. Rob a következőt válaszolta: „Szívem, nem a győzelemért kapod. Hanem azért, amit tettél. Nagyszerűen küzdöttél.”

A tanulság az, hogy gyerekünk a viselkedésére (legtöbbször) igen, az eredményre azonban nem mindig tud hatással lenni. Egy első helyezés, egy sikeres vizsga vagy egy díj megszerzése gyakran olyan tényezőkön múlik, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Persze a kellő gyakorlás vagy a kemény edzés növeli a győzelmi esélyeket, de még mindig kell hozzá az is, hogy az ellenfelek gyengébbek legyenek nála, ami nem rajta múlik.

Ha a gyerekünket csak az eredmények érdeklik, és úgy érzi, nem fog nyerni, nem kap jó jegyet vagy nem lő gólt, akkor lehet, hogy nem látja értelmét a próbálkozásnak. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a győzelem fontosabb, mint az igyekezet, gyakran kevésbé fájdalmas, ha nem is próbálkoznak, ezért inkább ezt választják, mint azt, hogy esetleg nem győznek.

A megoldás ebben az esetben az, hogy olyan magatartásformákat értékeljünk, mint az elszánt próbálkozás, a kitartás és a kezdeményezőkészség. Így növeljük annak az esélyét, hogy a gyerekünk valóban így viselkedjen, különösen, mert biztosan tudja, hogy ezáltal sikerrel járhat.

Tanítsuk meg, hogy önmagának teljesítsen

Pénz a jó jegyekért, nyalóka a megtett körökért vagy ajándék az első helyért. Az ehhez hasonló jutalmak rövid távon motiválhatják ugyan gyerekünket, de hosszú távon (és talán már középtávon is) arra nevelik, hogy ne a lényeget tartsa szem előtt; ne a próbálkozás és a teljesítmény által nyújtott belső elégedettségére, hanem csupán a külső elismerésre és jutalomra figyeljen.

Ezzel a módszerrel lényegében arra tanítjuk, hogy a teljesítmény olyan, mint egy adásvétel: akkor fog teljesíteni, ha fizetséget kap, nem pedig a saját személyes elégedettségéért. Nem azt mondjuk, hogy soha ne adjunk külső, tárgyi jutalmat, de próbáljuk meg úgy alakítani, mint ami a próbálkozásért, és nem a sikerért vagy a tökéletes teljesítményért jár.

Így neveld a fiadat, hogy elfogadja és szeresse önmagát
HVG Könyvek

A siker másik záloga

Hogy a kudarcok elviselésének képességén kívül mi az ellenálló képesség, a kitartás és az erőperspektíva kialakításának másik lényeges összetevője? A remény.

Ez Angela Duckworth professzor megállapítása, aki több ezer embert tanulmányozott, hogy kiderítse, mi tesz egyeseket képessé arra, hogy kitartsanak a nehézségek során, míg mások feladják. Érthető, hogy a remény fontos a sikerhez. Végtére is azok az emberek tartanak ki, akik bíznak abban, hogy erőfeszítéseik végül kifizetődnek, és sikerrel járnak. És mi ad reményt ezeknek az embereknek? Duckworth szerint a korábban elért sikerek.

A rugalmas, ellenálló, más szóval reziliens emberek nem azért állnak talpra újra és újra, és próbálkoznak tovább, mert van egy „rezilienciagénjük”, vagy mert erősebbek és rátermettebbek azoknál, akik feladják. Azért kezdik újra, mert a kitartás a múltban már bevált nekik. Az önmagukba vetett hit a múltbeli sikerekből ered.

Ha a sikert említjük, nem világrengető eredményeket értünk alatta. Olyan apró, mindennapi feladatokra van szükség, amelyek az adott pillanatban kihívást jelentenek számára, de amelyeket most vagy a közeljövőben képes megoldani. Ilyen lehet például, hogy megtanulja, hogyan öntsön magának tejet, vagy hogyan akassza fel a kabátját. Ezek a kezdetben ugyan nehéz, de végül sikerhez vezető apró, mindennapi tevékenységek megalapozzák a fiunkban a hitet, hogy le tudja győzni a kihívásokat, és sikereket érhet el.

Ezzel szemben, ha olyan tevékenységekre vagy követelmények teljesítésére kényszerítjük, amelyek jóval meghaladják a jelenlegi képességeit, az éppen ellenkező hatást vált ki. Ha túl gyakran kudarcot vall, akkor kudarcra fog számítani, elveszíti motivációját és a reményt saját teljesítőképességében.

A fenti cikk az Így neveld a fiadat, hogy elfogadja és szeresse önmagát című könyvének szerkesztett részlete.

Kasey Edwards és Christopher Scanlon tudományos kutatásokon alapuló könyve útmutatót nyújt a szülőknek, hogyan teremtsenek biztonságos közeget, és támogassák gyermeküket a túlzott társadalmi elvárásokkal szemben. Módszereiket alkalmazva önazonos, nyitott és érzékeny fiúkat nevelhetünk, akik magabiztosan boldogulnak a világban. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.




Hozzászólások
















Írta a hvg.hu