„A tengerből nyert ivóvíz a legfontosabb áru a Perzsa-öböl térségében. Egy sótalanító üzem elvesztése még nem akkora baj, de több létesítmény elleni sikeres támadás már válságot, menekülthullámot, sőt zavargást idézhet elő. A térség vízellátására a legnagyobb fenyegetés Irán!” – olvasható az amerikai hírszerzés (CIA) egy 1983-ban készült jelentésében, alig négy évvel az iszlamista forradalom után, amikor javában zajlott a háború Irak és Irán között. Emiatt is keltett ismét félelmet a jelenleg folyó háborúban, hogy – közvetlenül vagy közvetve – több sótalanító telepet is támadás ért.

Először Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter vádolta az USA-t, hogy a Hormuzi-szoros északi részén lévő Kesm szigetén egy sótalanító berendezést talált el, amely harminc falut lát el vízzel. Bár Washington cáfolta, hogy az üzemet lőtte, másnap Bahrein jelentette be, hogy dróntámadás érte az egyik sótalanítóját, feltehetően az iráni megtorlás során.

Egy elfogott rakéta maradványa Kuvaitban okozott tüzet egy sótalanítóból és erőműből álló komplexumban, és ugyancsak közvetett behatás ért egy vízlétesítményt az Egyesült Arab Emírségekben is Fudzsejra mellett. Dubajban pedig a megtámadott Jebel Ali repülőtér mindössze 20 kilométerre fekszik a város egyik legfontosabb „ivóvízgyárától” (amelynek éves kapacitása több mint 600 milliárd liter).