György László bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a fosszilis energiaszektor jelenleg történelmi léptékű hasznot húz a Hormuzi-szoros körüli háborús kockázatból.
A kormánybiztos elemzése szerint a száz legnagyobb olajvállalat a konfliktus első hónapjában óránként több mint 30 millió dollár, vagyis nagyjából 9–10 milliárd forint pluszbevételhez jutott.
Ez a pénz – emelte ki – nem jobb teljesítményből, nem innovációból és nem is hatékonyságnövekedésből származik, hanem kizárólag a geopolitikai válság árprémiumából.
Jelezte: amíg az olvasó végigfut néhány hírt az olajárakról, a nagy fosszilis cégeknél újabb milliárdok csapódnak le.
Amennyiben a Brent ára tartósan száz dollár felett marad – márpedig a piacokon erre most reális esély van –, az év végéig az iparág 234 milliárd dolláros, mintegy 73 ezer milliárd forintos többletnyereséget realizálhat. Hogy ez elképzelhető legyen, érzékeltette a nagyságrendet is: ez nagyjából egy Magyarország méretű gazdaság teljes éves teljesítményével ér fel.
„Most éppen Európában a családok, a kisvállalkozások, a munkából élők fizetik meg a drágább üzemanyagot, a drágább energiát, a drágább szállítást, végső soron a drágább életet. Kivéve Magyarországon” – írta a bejegyzésben, érvelve az extraprofitadó mellett.
Nem először látjuk ugyanazt a forgatókönyvet
A bejegyzés szerint a mostani helyzet nem új jelenség, ugyanezt a mintát láttuk már 2022-ben is, az orosz–ukrán háború és az akkori energiaválság idején.
György László emlékeztetett rá, hogy az öt legnagyobb nyugati olajóriás – az ExxonMobil, a Chevron, a Shell, a BP és a TotalEnergies – egy „normál” évhez képest 134 milliárd dollárnyi extraprofitot termelt akkor.
Most pedig a háborús olajárprémium a teljes nagy olajszektorban ennél is durvább tempóban dolgozik
– figyelmeztetett. Hangsúlyozta: mindez közgazdaságilag nem új, nem ideologikus és nem is marxista kategória, hanem tankönyvi jelenség.
Ami extra nyereség a globális energiacégeknél, az a családoknál, a kisvállalkozásoknál és a fogyasztóknál jelentkező veszteség
– mutatott rá. Ezért tartja indokoltnak, hogy válság idején az állam visszaossza ezt a járadékot azokhoz, „akik nem okozói, hanem elszenvedői a sokknak”. Ebben látja a középosztály-politika kulcsát is: „Nem hagyni, hogy a válságok nyertesei még gazdagabbak legyenek, miközben a dolgozó, tanuló, vállalkozó, gyermeket nevelő középosztály viseli a terheket”. Erről könyvet is írt A középosztály forradalma címmel.
A kormánybiztos szerint a magabíró középosztályi réteg további erősítésén kell dolgozni, mert ez a csoport képes magával húzni a szegényebbeket, ez adja a vállalkozások gerincét, és ez tud ellensúlyt képezni a leggazdagabbak részérdekeivel szemben. Mint fogalmazott, „a végső cél éppen az, hogy ez a középosztály magabíróvá váljon. Hogy elhiggye magáról: saját erejéből is képes hegyeket megmozgatni”. Hozzátette, hogy ennek a munkának a támogatására szánja a most közzétett rövid esszét is.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Írta az index.hu
