Egyetemre jár, de már maga mögött tudhat egy irodalmi bestsellert, amire világszerte felfigyeltek. Hogyan tudta összeegyeztetni az írást a tanulmányaival?

Igyekszem befejezni az egyetemet, irodalmat és filmelméletet hallgatok. Nap mint nap remekművek vesznek körül, és ha Thomas Mannt olvas az ember, az óhatatlanul is alázatra késztet. Hol vagyok én tőlük? Amúgy a Lázár sikere az egyetemi életemen alig változtatott, az évfolyamtársaim, akik ismertek már korábbról, ugyanúgy viselkednek velem. Persze van abban valami vicces, ha egyik-másik tanárom feltűnik valamelyik felolvasásomon, és közben tudom, hogy épp a dolgozatomat javítják és osztályozzák.

Második regényének a saját családja a főszereplője, a Lázár az apai ág, a magyar arisztokrata felmenői mágikus realizmusba csomagolt fikciós története. A regény végén, az ’56-os forradalom leverése után a Lázárok Svájcba menekülnek. A nagyszülei továbbadták a családi történeteket? Beavatták a második világháború előtti magyar arisztokrácia mindennapjaiba?

A nagymamám és a nagy-nagybátyám sokat meséltek. Erős nosztalgia él bennük a múlt iránt. Tündérmesének tűntek ezek a történetek, hiszen az én svájci életem semmiben sem hasonlít az ő régi életükre, ami kastélyokban, bálokon zajlott. Aztán mindent elveszítettek, és végül Svájcba menekültek. Komoly trauma volt ez számukra, de gyerekként én csak a kalandot hallottam ki a történeteikből.

Kapott azért arisztokrata nevelést?