Nem szerette az Orbán-rendszer a parlamentet, de hogy az új, Magyar Péter vezette kormány nagyobb tiszteletet fog-e tanúsítani a törvényhozással szemben elődjénél, az még nyitott kérdés. Nagy Attila Tibor véleménycikke.
A magyar közjog elmúlt harminchat évének történetében az egymást váltó kormánypárti többségek abban következetesek voltak, hogy pártállásra való tekintet nélkül megtartották a miniszterelnök és az általa vezetett kormány kiemelt szerepét. Mindenkor a miniszterelnök válogathatta meg a közvetlen munkatársait, a minisztereket és mozdíthatta is el őket, a köztársasági elnökök a kormánytagok kinevezésekor és felmentésekor csak a formális aláíró szerepre szorítkoztak.
Ettől még akár erős is lehetett volna a parlament, ám Magyarországon a kormánypártokra az erős frakciófegyelem a jellemző, vagyis a frakcióvezető egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a kormány elképzelései mögött megteremtse a törvényhozási hátteret, vagyis a kormány törvényjavaslatait folyamatosan megszavazza a Tisztelt Ház többsége.
Persze, ennek a többségnek a megteremtése koalíciós kormányok esetén többször okozott nehézséget, kihívást, láthattunk kisebb kiválásokat is az adott kormánypárti frakcióból (lásd az MDF szétszakadását 1993-ban).
Ám ezek a nehézségek sosem vezettek el a majdnem négy évtizedes periódusban az előrehozott választások kiírásához. 2010–2026 között pedig az Orbán-kormány mögött – három évet leszámítva – kétharmados parlamenti többség volt, megbízható parlamenti többség állt, a parlament szerepe „pecsétnyomó” lett, ami azt jelentette, hogy a kormánypárti képviselőknek meg kellett szavazniuk a kormány előterjesztéseit vagy a kormánypárti szövetség vezetői által jóváhagyott egyéni képviselői indítványokat.
A kormánypárti képviselők nem a parlament, hanem saját pártjuk vezetéséhez voltak jobban elköteleződve, mert tartottak attól, ha nem találja őket kellően lojálisnak a Fidesz elnöksége, akkor nem indítják őket újra a következő választáson. De az Országgyűlés előtt jogi korlátok is magasodtak: a mindössze három tagú Költségvetési Tanács vétójogot kapott a költségvetés elfogadását illetően, a parlament a kormány engedelmes meghosszabbított karjaként funkcionált a jogalkotásban, de az Orbán-kormánynak még ez sem volt elég.
2020 márciusától egészen mostanáig – néhány hónapot leszámítva – olyan járványügyi, majd háborús veszélyhelyzeti jogrendet hagyattak jóvá a parlamenttel, amelyben a testület beleegyezett saját jogkörének súlyos csorbításával, merthogy ezen különleges jogrend alatt a kormány a parlament megkérdezése nélkül hozhatott kormányrendeleteket, térhetett el hatályos törvényektől. Az Orbán-kormány bőven élt is a lehetőséggel. Megközelítőleg ezer veszélyhelyzeti kormányrendelet vagy annak módosítása született az elmúlt hat évben, számos olyan is, amelynek nagyon kevés köze volt a járvány elleni védekezéshez vagy az Ukrajnában zajló háborúhoz, mint pl. a pedagógusok sztrájkjogának korlátozása, a közbeszerzés vagy az energiajog. De a veszélyhelyzeti rendeleti jogalkotással az Orbán-kormány belenyúlt a parlament által megszavazott költségvetésbe, a nyilvánosság kizárásával.
Nem elég tehát, hogy az erős frakciófegyelem miatt eleve leértékelődött a parlament szerepe, de még azt is megszavaztatták vele, hogy lemondjon jogalkotói hatalmának egy részéről. Mindez azért volt különösen aggályos, mert mégiscsak a nép által megválasztott törvényhozásról van szó, ehhez képest a költségvetés elfogadásának joga – tehát az egyik legfontosabb parlamentáris jogosítvány – sérült súlyosan azzal, hogy a nép által meg nem választott Költségvetési Tanács vétójogot kapott a büdzsé elfogadása fölött. A kormányt sem a nép választotta, mégis felülírhatta a parlament által hozott törvényeket. Innentől kezdve a parlament legfeljebb a bohóckodásokkal, Kövér László házelnök félelmetes bírságaival, az ellenzék polgárpukkasztó performanszaival, esetleg a miniszterelnök beszédeivel vetette észre magát, de a tekintélye és a hatalma jelentékenyen csökkent Orbánék alatt.
Magyar Péter miniszterelnökségével másként lesz?
A hatalomra jutott Tisza Párt a választási programjában nem árult el részleteket sem a „fékek és ellensúlyok” helyreállításáról, sem a parlament szerepének a megnöveléséről. Biztató jel ugyanakkor, hogy az új kormánypárti többség nem hosszabbította meg a veszélyhelyzet hatályát, hanem a még hatályos veszélyhelyzeti rendeleteket emelte törvényi rangra. Az öröm azonban még korai: a kormánypárti többség az ünnepi ülést követően két nappal máris hozzálátott az ellenzéki jogosítványok nyesegetéséhez, amikor mindössze négy percben korlátozta a miniszterjelölti meghallgatásokon a képviselői hozzászólásokat. Jó lenne hinni, hogy ez csak egyszeri kisiklás volt, merthogy sietni kellett a kormányátalakítással, de a magyar parlamentarizmus története kevés biztatót tud mondani a 20. század eleje óta az ellenzéki jogok óvása, az ellenzéki képviselőkkel gyakorlandó nagyvonalúság, méltányosság tekintetében. Most a Tisza-frakció kétharmaddal rendelkezik a parlamenti jog ellenzék számára kedvező átalakításához szükséges többséggel, így pl. visszahozhatná az ellenzék által kezdeményezhető vizsgálóbizottságok eszközét. Eltörölhetné azokat a szabályokat, amelyek a törvényjavaslatok második olvasatát, a részletes vitákat nagyobbrészt a bizottsági ülésekre tették, amelyeket viszont élőben nem szokta követni a nyilvánosság, még az Országgyűlés saját honlapja sem. Örvendetes, hogy most a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatását a YouTube-on több helyen – így az ATV-n is – figyelemmel kísérhettük.
De így lesz a jövőben is?
Végül, van valami, ami nem magyar jelenség, de kedvezőtlenül befolyásolja a parlament szerepét: a közösségimédia-használat felfutása, az influenszer politizálás, a kommentelési lehetőségek érdektelenebbé tették a parlamenti vitákat. Ám május 9-e, Magyar Péter miniszterelnökké válása, az Orbán-rendszer vége mintha ismét felértékelte volna az Országgyűlést. Az új miniszterelnök szintén az Országgyűlés plenáris ülését választotta ahhoz a színpadias jelenethez, hogy lemondásra szólította fel a páholyban ülő és kínosan mosolygó Sulyok Tamás köztársasági elnököt – ez is nagy visszhangot kapott. Ám ha az új miniszterelnök tényleg tisztelné a parlamentet, akkor szinte minden héten bemenne oda, engedné, hogy az ellenzéki képviselők – napirend előtt, az azonnali kérdések órájában – gyakran számon kérjék az általa vezetett kormány eredményeit, kritizálják a teljesítményét. Vajon megteszi ezt?
Annyit máris tudunk az új kormányfő szerdai sajtótájékoztatójából, hogy fontos törvények, az Orbán-rendszerből itt maradt közjogi méltóságok eltávolításához szükséges Alaptörvény-módosítások is szerepelhetnek az Országgyűlés napirendjén, akkor tehát mindenképpen érdemes lesz figyelni a parlamentre. De hogy a figyelem ne legyen túl nagy a törvényhozáson, arról Magyar Péter gondoskodik: a Karmelitában és egyes minisztériumokban tett túrái hatalmas nézettséget generáltak a közösségimédia-felületein és formabontó módon, hetente nem egyszer, hanem kétszer is lehet kormányülés, és akkor kétszer is lehet majd kormányszóvivői tájékoztatót tartani. Az első jelek arra utalnak, hogy most sem a parlament lesz a magyar politikai élet középpontjában, hanem a Magyar Péter vezette kormány.
Írta az atv.hu
