Donald Trump és Hszi Csin-ping pekingi csúcstalálkozója hangsúlyozottan nyugodt és barátságos légkörben zajlott, de a külső diplomáciai udvariasság mögött mély ellentétek és az Egyesült Államok és Kína globális vezető szerepért folytatott küzdelme rejtőzött.
A kínai fél az amerikai elnök látogatását a két állam közötti egyenlőség maximális demonstrációjával szervezte meg. A franciaLe Monde újság szerint Peking a találkozót arra használta fel, hogy megmutassa a világnak, Kína ma stabilabb és kiszámíthatóbb hatalomnak tűnik a Trump-adminisztrációval összefüggő külpolitikai válságok hátterében.
Ez különösen az Iránnal jelenleg is zajló amerikai konfliktus hátterében vált szembetűnővé, amelyet Peking Washington kaotikus politikájának példájaként lát. A kínai hatóságok valójában arra használták fel a helyzetet, hogy megerősítsék saját képüket, mint a világpolitikában a „stabilitás szigetét”.
Trump a tárgyalásokat követően a kereskedelmi megállapodásokra és a jövőbeli szerződésekre összpontosított, beleértve a Boeinget támogató üzleteket és az amerikai vállalkozások kínai piachoz való hozzáférésének bővítését. Az európai elemzők azonban úgy vélik, hogy nem értek el valódi áttörést, és a kijelentések többsége továbbra is politikai ígéretek szintjén marad.
Hszi Csin-ping ugyanakkor a tárgyalásokat saját stratégiai jelzéseinek terjesztésére használta fel. Tajvan ismét kulcsfontosságú kérdéssé vált. Kína továbbra is nyomást gyakorol az Egyesült Államokra, hogy keményebb álláspontot képviseljen a sziget függetlenségével szemben, de Trump látogatása során nyilvánosan nem változtatta meg az amerikai nyelvet.
Különösen figyelemre méltó volt Hszi utalása az úgynevezett „Thuküdidész-csapdára” – arra az elméletre, amely szerint a konfliktus elkerülhetetlen egy régi világhatalom és egy új vezető hatalom között. A kínai értelmezésben az Egyesült Államokat gyengülő hatalomnak, Kínát pedig a világrendszerben fokozatosan központi helyet elfoglaló államnak tekintik.
A cikk szerzői úgy vélik, hogy Trump jelenlegi politikája akaratlanul is erősíti Peking pozícióját. Az okok között szerepelnek a szövetségesekkel való konfliktusok, a hagyományos nemzetközi szövetségekre nehezedő nyomás, az amerikai „puha hatalom” szerepének csökkenése, valamint a Kína megfékezésére irányuló korábbi stratégiák elutasítása.
A cikk arra is emlékeztet, hogy első elnöki ciklusa alatt Trump felhagyott a Transz-csendes-óceáni Partnerséggel, egy olyan gazdasági projekttel, amelyet Kína ázsiai befolyásának korlátozására szolgáló egyik eszköznek tekintettek.
A Le Monde szerint a mostani csúcstalálkozó nem annyira az USA és Kína közeledését mutatta, mint inkább a globális erőviszonyok fokozatos megváltozását, amelyben Peking egyre inkább megpróbálja megszilárdítani Washington fő globális versenytársaként betöltött státuszát.
Írta a 146.hu
