A magyar folyóirat-finanszírozási rendszer rendszerszintű aránytalanságai miatt kirobbant szakmai vita újabb fajsúlyos megszólalóval bővült. Ágoston Zoltán (Jelenkor) és Szirák Péter (Alföld) nyílt levele után az irodalmi és kulturális kánonok törésvonalait jól ismerő Kőbányai Jánost is megkérdeztük. A Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője az Indexnek küldött levelében nem rejtette véka alá a véleményét, ám a konkrét irodalmi csatározások helyett rögtön az adatok mögötti valóság mélyebb vizsgálatára buzdította az olvasókat.
Megalázó értékbecslés
Kőbányai János az NKA-támogatások körüli rendszerszintű kritikákra reagálva elsőként a források és a döntéshozók transzparenciáját firtatja. Ahelyett, hogy kész igazságokat kínálna, arra kéri az érdeklődőket, hogy maguk ellenőrizzék a tényeket a Nemzeti Kulturális Alap hivatalos felületein, az Anyanyelvi Kultúra Kollégiumának összetételét és küldő szervezeteit böngészve.
Amikor a konkrét anyagi helyzetre és a nyílt levélben emlegetett „kivéreztetésre” terelődik a szó, a Múlt és Jövő vezetője már jóval komorabb képet fest.
A munkatársaink és a 37 éve hűséges szerzőink számára is megalázó az az anyagi értékelés, amit kapunk. Az online felületünkre most először ítéltek meg egy szerény összeget, pedig minden évben kértük.
Kőbányai rámutat az irodalmi élet belterjes elszigeteltségére is, megjegyezve, hogy csalódottsága nem újkeletű, hanem immár közel négy évtizede folyamatos: „By the way a felsorolt folyóiratok recenziós rovataiban hány könyvünkről – a közel 400-ból – emlékeztek meg legitimálóan?” – teszi fel a költői kérdést.
A nyolcadik törzs
A vitaindító nyílt levél gyakran emlegeti, hogy a „kisebbségi” vagy „speciális” missziót betöltő lapoknak garantált hely járna a rendszerben. Kőbányai János ezt a megközelítést határozottan elutasítja. Amikor a magyar-zsidó kultúra helyét elemzi, rámutat, hogy a Múlt és Jövő címlapján ugyan ott áll, hogy „zsidó kulturális folyóirat” (a magyar jelzőt csak az ismétlés elkerülése miatt hagyják el), de ez nem egy elszigetelt szubkultúrát jelent.
Mit jelent az, hogy magyar zsidó? Kisebbség? Különlegesség? A zsidóság nem csupán egy vallás vagy etnikum. A magyar zsidó identitás a világon egyedülálló, hiszen a hazai zsidóság kulcsszerepet játszott a modern Magyarország megteremtésében. Amikor a magyar társadalomból még hiányzott a klasszikus polgárság, a zsidó közösség töltötte be ezt a szerepet, és vezényelte le az ország modernizációját.
Kőbányai egy erőteljes hasonlattal él: a zsidóságot a magyarság „nyolcadik törzseként” említi. Bár a honfoglaló hét törzshöz képest kilenc évszázados késéssel csatlakoztak a nemzethez, a teljesítményükkel egyetlen évszázad alatt bepótolták a lemaradást.
Ezt a kulturális kivirágzást azonban a Horthy- és a nyilas rendszer brutálisan elvágta. Ez a tragédia magyarázza, hogy a közösség végül nem „kisebbséggé”, hanem számszerűen sokkal kisebbé vált.
Kőbányai szerint ennek a történelmi ívnek a folyóirata a Patai József-féle korai (1911–1944), valamint az általa 1988-ban újraindított Múlt és Jövő. A finanszírozási rendszer átalakítására és a szakmai kiegyezésre vonatkozó kérdésekre a főszerkesztő nem konkrét matematikai modellekkel vagy új intézmények terveivel felel.
A probléma gyökere a fejekben van: a döntéshozók még mindig marginális zárványként, amolyan »különlegességként« kezelik azt, ami a magyar kultúra szerves és elidegeníthetetlen része.
Mondandóját végül egy költői kérdéssel zárja, a labdát pedig egyenesen az új kulturális kormányzat térfelére dobja. Bízik benne, hogy a most zajló korszakváltás végre elhozza a várva várt szemléletváltást is. „Még egyszer felteszem a kérdést: kisebbségi vagy speciális? A jelenlegi megítélés szerint az. De igaz ez a skatulya? Ennek az újragondolását én már a most megújuló magyar társadalomra és az új kulturális vezetésre bízom” – zárta mondandóját Kőbányai János.
Minimális működési feltételek
A vita nem a semmiből robbant ki. Mint ahogyan az Index korábban bemutatta, a Jelenkor és az Alföld segélykiáltása után a többi érintett lap vezetője is megszólalt, egészen más megvilágításba helyezve a számokat. Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője határozottan visszautasította, hogy politikai kegyeltként kaptak volna pluszforrásokat. Állítása szerint a megemelt támogatás mögött kőkemény fejlesztések állnak. „A folyóirat teljes digitalizációja, a fiatalítás, az archívumok feldolgozása és a megnövekedett nyomdaköltségek.” Szerinte ők nem extra profitot kaptak, hanem csupán a „minimális működési feltételeket” harcolták ki.
Papp Endre, a Hitel folyóirat főszerkesztője akkor még úgy vélte, a konzervatív lapokat reflexből „kurzuslapnak” bélyegezni szakmaiatlan, és a támogatást a kulturális sokszínűség zálogának nevezte. A finanszírozási rendszer kiszámíthatatlanságának rideg bizonyítéka –, hogy a Hitel azóta teljesen megszűnt, megmutatva, hogy a látszólagos előny sem jelentett valódi védelmet.
Füzi László, a kecskeméti Forrás főszerkesztője a vidéki műhelyek speciális, kiszolgáltatott helyzetére hívta fel a figyelmet. Bár elismerte a pénzromlás tényét, óva intett a belső szekértábor-háborúktól, mert „a belső háborúk miatt a politika végül az egész folyóirat-kultúrát magára hagyhatja.”
Az ügyben megszólalt az érintettként emlegetett Tiszatáj folyóirat is. Hász Róbert főszerkesztő lapunknak megküldte a szerkesztőség által szignózott, A viszály rohadt almája című nyílt levelet, amely ahelyett, hogy mentegetőzne, kíméletlen őszinteséggel világít rá a magyar kulturális szféra rögvalóságára. Hász leírja, hogy a szerkesztőségben sokszor hónapokig egyáltalán nem volt fizetés. A magyar folyóiratkultúrát nem zsíros fizetésű alkalmazottak, hanem sokszor minimálbéres vállalkozók tartották életben, akik a saját családjuk pénzéből pótolták ki a gázszámlát és a nyomdaköltséget, hogy a lap egyáltalán megjelenhessen.
(Borítókép: Kőbányai János. Kőbányai János a 2008-as Jeruzsálemi Könyvvásáron. Mellette Mira Zakai operaénekes (Patai József unokája) és Avigdor Hameiri – Ady-fordító, költő – két unokája. )
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Írta az index.hu
