Lemondott az energetikai államtitkár, Tótth András
Az Energetikai és Gazdasági Minisztérium közleménye szerint személyes okokból döntött így.
Hírek minden oldalról
Az Energetikai és Gazdasági Minisztérium közleménye szerint személyes okokból döntött így.
A Független Közmédia Testület (FKT) nyílt pályázatot hirdetett a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pozíciójának betöltésére.
A Fidesz egy képviselője kiszavazott a frakciójából.
A Magyar Tudományos Akadémia által alapított Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat Kollár János, a Princeton Egyetem professzora vehette át. Az elismerést a matematikus több évtizedes kutatómunkáját összefoglaló monográfiájáért ítélte oda a bírálóbizottság.
Az államtitkár személyes okokkal indokolta döntését.
A választás óta közel 50 százalékkal csökkent az Opus-részvények értéke.
A miniszterelnök szerint az ellenzéki képviselők többszörösen is cserben hagyták a kórházban rekedt csecsemőket és a nagyobb gyerekeket is, de a számos intézkedést felvonultató gyermekvédelmi törvényi újítások megakadályozzák a további veszélyeztetést, a csecsemők pedig nem lesznek többé…
46 éves volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 610,48 pontos emelkedést követően 143 550,77 ponton zárt. A piaci forgalom 38,6 milliárd forintot tett ki.
A 71 éves pápa vasárnap hozta nyilvánosságra, hogy az orvosok elváltozást fedeztek fel a tüdején, és a csomó eltávolítását javasolták.
Október 13-ai hatállyal már meg is szűnt a megbízatása.
Az omahai otthon története megmutatja, hogy a jó döntés értékét nem mindig a pénzügyi hozam adja
Az észak-afrikai spanyol autonóm városban tett látogatást VI. Fülöp, ahol beszédében hangsúlyozta, hogy Ceuta és Melilla szerves részei az országnak. Az uralkodó szerint a spanyol határok védelme az Európai Unió biztonsági kérdése is egyben, ezért az egység megőrzése minden körülmények köz…
Korábban Zelenszkij azt mondta, nem kaptak semmilyen figyelmeztetést partnereiktől a Kijev elleni orosz ballisztikus rakétatámadásra vonatkozóan.
A pápát délután műtötték meg a római Agostino Gemelli Egyetemi Kórházban, a tüdejéből távolítottak el daganatot.
Az egyházfő már visszatért a kórtermébe.
Az Országgyűlés napirendjére tűzte a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló képviselői indítványt, amelyről a parlamenti pártok képviselői is kifejtették álláspontjukat.
XIV. Leót a tüdejében talált csomó miatt kellett megoperálni.
Az Országgyűlés megkezdte a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló törvényjavaslat általános vitáját. A kormány részéről az államtitkár jelezte: nyitottak arra, hogy az érintett politikai körök kiterjesztéséről szóló módosító javaslatokat megvizsgálják a parl…
Súlyos károk keletkeztek a partvidéken.
A Nemzetközi Valutaalap friss jelentése szerint a magyar gazdaság idei növekedése és az infláció alakulása is igazodik a piaci várakozásokhoz. Az IMF az áprilisi becsléshez képest optimistább növekedési prognózissal számol, ugyanakkor a jövő évi kilátásoknál a magyar szakértői konszenzustól eltérően óvatosabb álláspon…
Az autonóm városban legutóbb 2007-ben tett látogatást spanyol király
Spanyolországi otthonukban.
A haditengerészet Réunion szigetétől több mint 800 kilométerre délre lépett közbe, és ellenőrzése alá vonta a DF Peak nevű olajszállító hajót, amelyet illegális üzemanyag-szállítással gyanúsítanak.
Még aznap, hogy kórházba vonult a katolikus egyházfő, akinek korai stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében.
A .44 Magnum sem fog ki rajta.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keddi közleményében arról tájékoztatta a vásárlókat, hogy a határértéket meghaladó kén-dioxid-tartalom miatt kivontak a forgalomból bizonyos aszaltsárgabarack-termékeket.
A miniszterelnök arra hivatkozva állt elő a javaslattal, hogy a fideszes Pócs János „egyre rosszabb állapotban van", és a tesztek bevezetésével ez ki is derülhetne.
A bőröndökben érkezhettek a hívatlan utasok, komoly fennakadást okoztak
Ideiglenesen lezárták az Iguazu-vízeséshez vezető utat Argentína északkeleti részén. A szakértők szerint a globális felmelegedés által is felerősített 2026–2027-es El Niño a valaha mért legerősebb lehet, de a vízhozam csökkenésével a természeti csodát kedden újra megnyitják a látogatók e…
Az ötvenedik útügyi konferencián a miniszter elmondta, hogy az idei évben rendelkezésre álló 20 milliárd forint nem elégséges az országos közúthálózat felújítási feladatainak ellátására. A tárcavezető szerint a biztonságos infrastruktúra biztosítása érdekében a jövőben jelentősen többet kell fordítani az úthálózat kor…
Megjegyezte, hogy a mozgalom „nagyon csúnyán viselkedik”.
Christa Spike már régen nemcsak a bűnös, hanem az áldozat, és mi tettük azzá. Megbűnhődte a múltat és a jövendőt.
Szigorúbb határvédelem és több kitoloncolás jöhet.
A címvédő Győri Audi ETO KC magabiztos, 41-24-es győzelmet aratott a MOL Esztergom felett a női kézilabda NB I legutóbbi mérkőzésén. A győriek ezzel a sikerrel hat fordulót követően is veretlenek az élvonalban.
A minisztérium a tűzifa biztosítására hivatkozva feloldotta a védett erdőterületek fakivágási moratóriumát, ami természetvédők szerint óriási visszalépés. Birtokunkba került belső anyagok szerint komolyan gondolják a fakivágások visszaszorítását, de a minisztérium szerint több időbe telik a szemléletváltás. Hiába mene…
Andrej Karpathy, az OpenAI egyik alapítója szerint óriási a szakadék a felhasználók és a fejlesztők között, és nagyon kevesen használják arra a mesterséges intelligenciát, amire valójában való.
A Bosch csoport országos oktatási programot indított középiskolásoknak a mesterséges intelligencia felelős és kreatív alkalmazásáról. A kezdeményezésben az idei tanévben 20 intézmény mintegy 800 diákja vesz részt.