A hatóságok megtalálták a feketedobozát annak a dél-korai repülőnek, amely még egy hónappal ezelőtt zuhant le, és amely szerencsétlenségben 170 ember veszítette életét, azonban a becsapódást megelőző percekben az eszköz nem rögzített adatot – írja a CNN.
A Jeju Air Bangkokból tartott a dél-koreai Muan nemzetközi repülőtérre, amikor a leszállás közben eddig tisztázatlan okokból a jármű a kifutópályára csapódott. A repülőgép teljesen kiégett, két ember kivételével pedig mindenki meghalt a fedélzeten.
A koreai közlekedésügyi hatóság eddigi tájékoztatása alapján a pilótafülkében zajló kommunikáció elemzése már folyamatban van, jelenleg pedig továbbküldték azokat az Amerikai Egyesült Államokba, ahol egy másik szakértői csapat is megvizsgálja majd.
A feketedoboz sorsa is feltehetőleg ugyanez lesz, amint végeztek vele a helyi szakemberek.
A repülőgép tragédiájának okainak feltárására feltehetőleg hónapokat kell majd várni.