MH/MTI
2025. január 11. szombat. 17:44
Szombathelyen, anyaegyesületében elbúcsúztatták szombaton Pars Krisztián olimpiai bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetőt, aki hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul, befejezte aktív sportpályafutását.
A 42 éves sportoló elmondta: apaként egyelőre másfél éves kisfiával szeretne a lehető legtöbb időt együtt tölteni, a civil élettel kapcsolatban még „kiforratlanok” a tervei, de természetesen kész átadni mindazt a tapasztalatot és tudást, amit több mint negyed évszázados versenyzői pályafutása során megtapasztalt, felhalmozott.
Az ötkarikás bajnok, aki mindvégig hűségesen kitartott szombathelyi egyesülete mellett, elsősorban az utánpótlás-nevelésben működne közre szívesen, de szavai szerint nyitott lenne arra is, ha az atlétikai szövetségben találnak számára testhezálló feladatot.
Pars Krisztián a Szombathelyi Dobó Sportegyesületben rendezett ünnepségen köszönetet mondott edzőinek, sporttársainak, kiemelve a „szombathelyi dobópápaként” tisztelt Németh Pál mesteredzőt és későbbi trénerét, Németh Zsoltot.
Horváth Vilmos, a Szombathelyi Dobó SE elnöke úgy fogalmazott: Pars Krisztián a magyar atlétika korszakos egyénisége, aki amellett, hogy 2012-ben Londonban olimpiai aranyérmet szerzett, négy olimpián, nyolc világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon képviselte eredményesen Magyarországot.