Nem újdonság a világban, annak legalábbis a végtelenül fejlettnek mondott nyugati jogállamaiban suttyomban élni. Mindent takargatni, mindenki előtt. Arrafelé, ugyebár, ott ragyognak az egyének, akikből soha nem lesz többiek, nem lesz mi. A személyes névmások amúgy is már elavultak, főleg azokban az országokban, ahol nyelvükben a miénktől eltérően vannak hímnemű és nőnemű meg semleges nemű szavak. Ebben is magának megfelelő rendet rakott a liberális agykombinát.
Hatalmas erővel védik az egyes emberek magánéletét, zászlóikon az úgynevezett érzékeny adatok jelszavaival. Nem lassan, hanem villámgyorsan kiderült arról a világról, hogy ott minden adat érzékeny. Tilos másnak megismerni az egyedi illetők nemét, nevét, anyja nevét, vallási hovatartozását, netán a rasszra utaló jellemzőit, kedvelt szabadidős tevékenységeit, egészségi állapotát, szeme színét – ez utóbbi már az Anna nevű egykori szőke hölgyre visszarévedő Juhász Gyulának is visszamenőleg tilos. Erősen védendőnek minősülnek az egyes ember családi viszonyai, gyerekek, nagynénik, unokák, esetleges házastársak. Az igazi bajok az utóbbi tételnél csúcsosodnak ki, hiába, Európának nem minden országában magától értetődő az, amit a tizennégy év óta kormányzó párt alkotmányba foglalt nálunk: az anya nő, az apa férfi. Haladó kontinenstársainknál ez jóval bonyolultabb. Az anya férfi, az apa nő, a nőnek felesége van, a férfinek férje és ez a sor egészen a hetven genderszerep tudós értelmezésiig elfuthat.
Mifelénk is többen igyekeznek felzárkózni a finom jogállamokat már meghódító gondolkodásmódhoz. Itthon is egyre többször használják az érzékeny adatok kifejezést. Néha egészen furcsa, mondhatnánk tragikomikus esetek is előállhatnak. Például valakinek meghal a papája, a derék liberális utód az iratok rendezése után azok nagy részét látványosan elégeti. Azt mondja, tele vannak ezek érzékeny adatokkal. Érthető, nem? Érzékeny adatok. A halottéi.
Nem kell túl sok kémfilmet nézni ahhoz, hogy különösebb üldözési mánia nélkül elfogadjuk korunk technikai eszközeinek mindentudását. Bárki bárkiről bármit megtudhat. Többek között ezt szolgálják a mobiltelefonok, az internet, a műholdak, meg még ki tudja mi mindenféle más csodaszerkezet. Azt most ne keverjük ide, hogy az úgynevezett közösségi oldalakon maguk az öntudatos, haladó szellemű emberek tesznek meg mindent azért, hogy a legtöbb érzékeny adat kiderüljön róluk. Szivárványos vagy ukrán zászlós profilképkeret, célirányosan megosztott újságcikkek, és életük szinte minden pillanatát megmutató fotók.
Az érzékeny adatok fontosságát hétköznapi életünkben egy nemrégiben kirobbant botrány is jól jelzi. Szilveszterkor Berlinben úgynevezett zavargások törtek ki. Ez nagyjából azt jelenti, hogy autók tucatjait gyújtották fel, rendőröket és civileket sebesítettek meg petárdával az év befejeztéről sajátos módon megemlékező „fiatalok”. A hatóságok hatszázhetven embert vettek őrizetbe a különlegesen ünneplő álarcosok közül. Ám nem ez az igazán felháborító a liberálissá átidomított Németországban. Megtörtént az a szörnyűség, hogy egy hírportál nyilvánosságra hozta az őrizetbe vett tűzijátékozók keresztneveinek listáját. Ebből kiderült, hogy többségük – arrafelé úgy mondják – migrációs hátterű. Sőt sokan közülük az Ali és a Hasszán nevet viselik, felük nem is Németországban született.
Ám nem az a botrány, hogy erőszakos migránsok tomboltak a német fővárosban, hanem a berlini rendőrség szóvivője szerint az az elfogadhatatlan, hogy napvilágra került a nevek titkos listája. Hogy mitől titkos, azt ne firtassuk. A rendőrség vizsgálatot indított, mert nézeteik szerint a személyes adatok felhatalmazás nélküli közzététele sérti az adatvédelmi szabályokat és táplálja a diszkriminációt.
Remek. Érzékeny adatok. Az Alik és a Hasszánok meg azóta nyilván szabadon sétálhatnak Berlinben, és továbbra is azt csinálnak, amit csak akarnak.
A szerző író
