A szlovén kormány még az óévben megtartott ülésén úgy döntött, január elsejétől új embert állít a Nemzetiségi Hivatal élére. Az előző vezetőnek szexuális zaklatási váddal kell szembenéznie.
Kisebb botrány rázta meg tavaly év végén a szlovén belpolitikát – írta meg nemzettestvéreink helyi lapja, a Népújság. Mint a cikkben utalnak rá, az év végén kiadott határozatban a kabinet váratlanul felmentette a Nemzetiségi Hivatal eddigi megbízott igazgatóját, Janez Doltart és 2024. január 1-jével a hivatal vezetőjének Rok Petjét nevezte ki a helyére. Igaz, a sarzsi csak legfeljebb fél évre szól.
Janez Doltart május 31-e óta irányította a testületet ám december közepén lemondott, miután a hivatal berkeiből érkezett anonim bejelentés alapján az egyik nagyobb szlovén kereskedelmi televízió szexuális zaklatással vádolta meg.
Utódja, Rok Petje a Muravidékről származik. Őt egyébként a helyi magyarok is ismerik, hiszen nem oly régen megbízott igazgatóként vezette a Lendvai Turisztikai és Fejlesztési Közintézetet.