Döbbenetes incidens Szerbiában + VIDEÓ

A Szerbiai Rádió és Televízió a sajtóra, valamint a közösségi oldalakra hivatkozva azt írja, hogy szombaton a Nagykikinda községben található Mokrin felé vezető úton kiszakadt Aleksandar Vučić szerb elnök hivatali autójának a kereke – szúrta ki a Szabad Magyar Szó – írja a Mandiner.

Az RTS portálon közzétett hír szerint az incidenst követően a szerb elnök átült egy másik autóba, majd folytatta a körútját – számol be a Mandiner.

Az Informer TV-nek nyilatkozva Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, hogy a Melencéről Mokrin felé vezető úton defektet kapott az autója. „A melencei látogatást követően autóval Mokrinba tartottam, közvetlenül a Kikindai nagygyűlést megelőzően. Több magyarázatot is adhatok. Tehát, kidurrant a gumi, vagy felrobbant a gumi az összes szövettel együtt, vagy Isten tudja hogyan, ez az illetékes hatóságokon áll, hogy megállapítsák, és meg is fogják. Átültem másik autóba és megérkeztem Mokrinba” – mondta a szerb elnök.

Időközben a Tanjug hírügynökségnek megerősítették, hogy az autó, amelyben az elnök utazott, nem defektet kapott, hanem a teljes kereke leszakadt.

A felvétel az alábbi linken tekinthető meg:

Objektum doboz

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.