Halálos balesetet okozott az embercsempész, most felelnie kell

MH/MTI
2025. február 19. szerda. 9:24

Saághy Flóra közölte, a letartóztatásban lévő férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, valamint társtettességben elkövetett, minősített embercsempészés bűntettével vádolják.

A férfi 2023. október 27. hajnalban a szerb–magyar államhatár közelében vett fel személyautójába három török állampolgárságú felnőttet és négy gyermeket, akiket ismeretlen társai kísértek át a zöldhatáron. A külföldiekkel együtt Németország felé indult.

Az 55-ös főúton, Szeged felé hajtva egy balkanyarban elvesztette az uralmát járműve felett, és átsodródott a szemközti sávba, ahol a fékezés ellenére frontálisan összeütközött egy kisteherautóval. A balesetben súlyosan megsérült vádlottat a helyszínre perceken belül megérkező ismeretlen társa átültette autójába, és egy szlovákiai kórházig vitte, ahol a férfit nemzetközi körözés alapján, két nap múlva elfogták, majd később átadták a magyar hatóságoknak.

A balesetben egy határsértő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még a helyszínen életét vesztette, hatan – köztük a teherautó utasa – súlyosan, míg ketten könnyebben sérültek meg – tudatta az ügyész.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.