Talán semmi sem mutatja olyan jól a világban zajló átrendeződéseket, mint az az iszonyatos hírözön, amely ránk zúdul. Szíriában előre látható módon fellobbant az erőszak, és az új, iszlamista, de a globalista sajtó és politikusok által elfogadhatóvá maszkírozott hatalom elkezdte legyilkolni politikai ellenfeleit, az alavitákat és a keresztényeket. Eközben gigantikus hekkertámadás érte az X platformot, és Európa, Ausztrália és Új-Zéland részvételével szervezi az Ukrajnába telepítendő „békefenntartókat”. Ráadásul Trump elnök egy éles, de előre látható csavarral kijelentette, hogy nem csak Ukrajnának hanem Oroszországnak sincsenek kártyák a kezében, és kénytelenek lesznek aláírni a tűzszünetre és a háború befejezéséről szóló javaslatát.
Fenti hírek egy olyan világot tárnak a szemünk elé, amelyet egy angol betűszó jellemez a legjobban. Ez egy a biztonságpolitikából az üzleti világba, majd a mindennapi életbe átterjedt fogalom, a VUCA. A Volatile-Uncertain-Complex-Ambigouos szóösszetétel magyarra volatilis-bizonytalan-komplex-kétértelműként fordítható, magyar megfelelője, a vobikk lehetne. Több más átvett fogalomhoz hasonlóan ezt is használhatjuk, mégis, ha az ember alaposabban utána gondol, ezt a négy szót magyarra egyszerűbben is le lehet fordítani. Teljesen kiszámíthatatlan. Mivel maga a fogalom katonai körökben már jó egy évtizede forog, nem túlzás azt állítani, hogy ezek a kaotikus folyamatok nem az orosz–ukrán háborúval kezdődtek.
Kicsit részletesebben ismertetve a bevezetőben említett eseményeket, kirajzolódik egy olyan minta, amely alapján kijelenthető, hogy nemcsak a középhatalmak, hanem a nagyhatalmak is gátlástalanul halásznak az átalakuló világ zavaros vizeiben. Példának okáért Szíriában a jelentős török támogatást élvező Hajrat Tahrír Al-Sam lényegében kihasználja a tényt, hogy a világ figyelme Ukrajnára fókuszál. A korábban az al Kaida szövetségeseként működő szervezet leszámolása a vallási kisebbségekkel csak idő kérdése volt. Ami ennek a sajnálatos, de előre látható eseménynek különleges csavart ad, az az a tény, hogy több ezer üldözött, többségében nő és gyerek menekült az orosz kézben lévő Hmeimi légi bázisra. Ez a tény a jelenleg kérdéses státuszú orosz légi és tengerészeti bázis sorsára súlyos árnyékot vet. Az azonban egyértelműen kijelenthető, hogy ezek sorsáról nem Damaszkuszban, hanem a nagy- és középhatalmak megegyezése keretében fognak dönteni. Törökország ebben a kérdésben is éppúgy, mint az ukrán háborúéban – gondoljunk csak az isztambuli majdnem béke megállapodásra – jelentős szerepet fog játszani, annak ellenére, hogy egy középhatalomról beszélünk.
Érdekes csavar, és megint a modern világ páratlan összetettségét mutatja az a hackertámadás, amely március 10-én, hétfőn elérhetetlenné tette a világon az egyik legnépszerűbb közösségi médiát, az X platformot. Még aznap délután a csatorna fő tulajdonosa, Elon Musk bejelentette, hogy a támadást ukrán számítógépekről intézték. Sajnos napjainkban annyiszor és annyian állítottak teljes valótlanságot, hogy a fenti kijelentéssel kapcsolatban is az embernek célszerű a gyanúperrel élnie, miszerint valami nem stimmel a történetben. Bár nem kizárt, hogy a realitásérzékét egyre inkább elvesztő ukrán vezetés adott utasítást egy ilyen támadásra, azonban azt a változatot sem lehet kizárni, hogy egy klasszikus hamis zászlós támadás keretében az oroszok bénították meg a korábbi Twittert. Ez utóbbi megoldás tovább fokozná az amúgy sem kis mértékű ukrán–amerikai ellentétet. Ebben az esetben, ha Musk úgy dönt, hogy felmondja az ukrán fegyveres erők által kommunikációs és egyéb célokra igénybe vett Starlink használatát, elég kis befektetéssel sikerült nagyon komoly kárt okozni Ukrajnának. Az egyre inkább konzervatív Soros Györgyként viselkedő milliárdos, különösen az amerikai kormányzat támogatásával, gond nélkül megteheti ezt. Például a saját kockázatára hivatkozva beszüntetheti az együttműködést ezen a területen. Hiába kiabálnak és ágálnak a globalisták – köztük Sikorski lengyel külügyminiszter – ez a döntés Musk szíve joga, hiszen az ő jelentős üzleti kockázata, és a jelen politikai atmoszférában akár milliárdos kártérítés nélkül is megúszhatja ezen döntését.
A harmadik vobikk-esemény az az elképesztő ellenállás, amelyet az internacionalista, globalista hálózat Trump elnökkel és kezdeményezéseivel szemben kifejt. Nem beszéltünk róla eleget, mert sokáig még az európai elemzők számára sem volt egyértelmű az a tény, amelyet egyébként több amerikai kommentátor is emlegetett, hogy külön kell kezelni az amerikai köztársaságot és az amerikai birodalmat. Trump elnök egyértelműen az amerikai köztársaság javára hozott döntései súlyosan sértik a globalista ideológiát valló birodalom érdekeit, és ezért az a kisebb-nagyobb államokban kiépített hálózat erejét és kiterjedtségét megmutatva megpróbálja magával az Egyesült Államokkal szemben érvényesíteni érdekeit. Figyelembe véve, hogy a katonai erő mindig is az amerikai köztársaság kezében volt, függetlenül attól, hogy a birodalom sokkal többet használta, ezt a védőernyőt a globalista hálózat most már nem élvezi, ezért az erőlködés, amelyet kifejt a katonai erő kivetítésére, egyszerre tragikus és komikus.
Tragikus azért, mert egyes állításokkal szemben nem a béke hívei kockáztatják az atomháborút, hanem azok, akik mindenáron folytatnák az ukrán konfliktust. Feltételezve, de nem megengedve, hogy az orosz vezetés olyan irracionális, mint ahogy Brüsszelben és Davosban beállítják, akkor Moszkva a globalisták logikája szerint már kisebb hátrányok elszenvedése esetén is az atomfegyverhez fog nyúlni. Ezzel szemben a logikus és a gyakorlati tapasztalatok által alátámasztott feltételezés az, hogy erre csak akkor kerül sor, ha létfontosságú érdekei kerülnek veszélybe. Ugyanis egy atomháborúnak nem lehet győztese. Valahányszor a globalisták hazug és jóemberkedő érvelését látom és hallom, mindig a salamoni ítéletben szereplő anya jut az eszembe, akinek a gyereke meghalt az éjszaka. Ezért inkább megöl(et)né egy más nő gyerekét is, csak hogy az ő fájdalma csökkenjen. A globalisták inkább elpusztítanák a világot, mintsem hogy más érdek érvényesüljön, érvényesülhessen mint az övék. Mi ez, ha nem veszélyes fanatizmus?
Ez persze hangsúlyozottan nem jelentheti azt, hogy bármelyik nagyhatalom vagy agresszor kérésének és követeléseinek feltétel nélkül eleget kell tennünk, ugyanis még az olyan kisebb országok esetében is, mint Magyarország, örök kötelességünk érdekeinek védelme és képviselete. Függetlenül attól, mekkora a mozgásterünk. De az erőviszonyokat fel kell ismerni. Nem véletlenül szól arról a vicc, hogy a háromszáz kilós hím gorilla odaül a moziban, ahova akar. Ennek fényében az erőlködés, hogy a kis selyemmajom versenybe szállhasson az ezüsthátúakkal a legjobb helyekért, olyan abszurd javaslatokat hoz magával, mint ausztrál és új-zélandi békefenntartók küldése Ukrajnába. Mert ha van valaki, akinek kevés félnivalója van Oroszországtól, az pont ez a két ország.
Összefoglalva a fentieket, túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Trump elnök győzelméig tartó globalista woke egészpályás letámadásra adott válasz túlzás nélkül elhozta az egyelőre még csak politikai és kulturális síkon zajló nyugati polgárháborút, amely a világrendszer-változás kellős közepén semmi jót nem jelent a nyugati civilizációnak. Az a fanatizmus, amelyet a többszörösen bukott neokommunista globalisták képviselnek, még nagyon sokba fog mindannyiunknak kerülni. Az általam csak eurotáliboknak nevezett gondolkodás képviselői pontosan úgy viselkednek ahogy szellemi elődeik, a kommunisták. Márai Sándor szavai szerint: „Senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.”
A szerző hadtörténész, biztonságpolitikai elemző, szakíró
