Lengyelország puccsközeli állapotban

MH/MTI
2024. január 11. csütörtök. 23:23
Frissítve: 2024. január 11. 23:25

A tömegmegmozdulás résztvevői élesen bírálták a Brüsszel-párti kormánykoalíció törvénytelenségeit, köztük Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke is, aki úgy fogalmazott: „ez nem egy lengyel kormány”- utalva ezzel arra, hogy a PiS szerint Donald Tusk a németek megbízásából cselekszik.

„Lengyelország szabadsága a tét” – jelentette ki hírügynökségi beszámolók szerint a PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski a lengyel főváros szívében, a parlament előtt összegyűlt tömeg előtt. Kaczynskit az emelvényen a PiS más személyiségei követték, közöttük Mateusz Morawiecki volt kormányfő, aki „Lengyelország megvédelmezésére” szólította fel a híveit.

„Azt hittük, hogy a jogállam visszatérésének szemtanúi vagyunk, ehelyett anarchiát látunk” – jelentette ki több hírügynökség tudósítása szerint a volt miniszterelnök.

A vörös-fehér zászlók alatt felvonuló tüntetők kezében tartott transzparenseken mások mellett „Túléltük az oroszokat, Tuskot is túl fogjuk élni” felirat volt olvasható. Egyesek Andrzej Duda elnök nevét és a „Győzni fogunk” jelszót skandálták.

A PiS-képviselők beszédeinek meghallgatása után a tiltakozók elindultak a közszolgálati televízió székházához.

A Szabad Lengyelek Tiltkozása elnevezésű megmozdulás röviddel azután kezdődött, hogy Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményez a hivatali hatalommal való visszaélés miatt két évi börtönre ítélt volt belügyminiszternek és a helyettesének ügyében. Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot kedden vették őrizetbe, amikor az elnöki palotában tartózkodtak.

A tüntetésen a Jog és Igazságosság szóvivője szerint megközelítőleg kétszázezren, míg a PAP állami hírügynökségnek a varsói városházára hivatkozó jelentése szerint mintegy harmincöt-ezren vettek rész.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője szerint a Brüsszel-párti Tusk-kormány intézkedései törvénytelen támadásként értékelhetők. A Századvég szakértője a Kossuth rádióban azt mondta: a jelenlegi lengyel hatalom fűnyíróelvszerűen támadja azokat a személyeket és intézményeket, akik az előző demokratikus rendszerhez kapcsolódnak. Hozzátette: a helyzet elharapózhat és könnyen polgárháborúba is fordulhat.

Az M1 Hírdójában elhangzott, hogy a politikai tisztogatás kapcsán a V4NA nemzetközi hírügynökség levélben fordult az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökéhez, valamint Vera Jourová uniós biztoshoz, akik most hallgatnak a Lengyelországban zajló eseményekről – tájékoztattak.

Elolvasom a cikket