A kudarc és a B terv
A „Bosszúállók” zömmel olyan fiatalok voltak, akik joggal érezték úgy, hogy az antiszemita erőszak nem ért véget a háború európai felvonásának 1945. májusi befejeződésével. Hittek abban is, hogy a korabeli törvények nem felelnek meg a népirtást elkövető bűnök igazi számonkérésére, a bűnösök elítélésére – és ahogy a történelem lapjain olvashatjuk, sok náci háborús bűnös valóban átcsúszott az igazságszolgáltatás hálóján.
A „Bosszúállók” úgy döntöttek, a saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást: egyrészt felkutattak és saját kezűleg végeztek ki ismert nácikat, másrészt öt nagyváros ivóvízhálózatának megmérgezésével németek millióit akarták kiirtani. Eredetileg a náci párt egyik korábbi erősségét, Nürnberget vették célkeresztbe, a palesztinai brit mandátum területén élő tudósoktól a hamis papírokkal odautazó Kovner szert is tett nagy mennyiségű méregre, egyik bajtársukat pedig megvesztegetéssel elhelyezték a nürnbergi vízszolgáltatónál.
A grandiózus terv azonban kudarcba fulladt: Kovner 1945 decemberében lelepleződött, az Alexandria és Toulon közötti hajóúton őrizetbe vették a brit hatóságok, a méreg jelentős részét kénytelen volt a tengerbe dobni. Ezután vette kezdetét a „B terv”: a nürnbergi „Bosszúállók” csoportja, immár Kovner távollétében, egy kisebb mennyiségű méreggel a városhoz tartozó langwasseri hadifogolytáborban őrzött SS-eseket és náci tisztviselőket próbálta meg likvidálni. Egy párizsi titkos laborban kikotyvasztott, arzén alapú keverékkel kísérleteztek, ezt akarták a langwasseri tábor mintegy 12–15 ezer hadifoglyának ételébe juttatni.
Mérgezett kenyér
Hosszas felderítő művelet után 1946 áprilisában hajtották végre az akciót, a tervezett 14 ezer barnakenyér helyett azonban csak 3 ezret tudtak méreggel „befesteni” – erre azért volt szükség, hogy minden kenyérbe jusson elegendő méreganyag. Nem érték el a céljukat: mindösszesen 2283 német betegedett meg, közülük 207 súlyosabban, ők kórházba is kerültek, ám egyikük sem halt meg. A későbbi vizsgálatok szerint a méreg valóban elég lett volna 60 ezer ember meggyilkolásához, ám vagy nem vittek fel eleget belőlük a kenyerekre, vagy a célpontjaik jöttek rá idejekorán, hogy nem érdemes túl sokat enni az aznapi porcióból.
Az elkövetőket, illetve a Nakam más, kivándorló tagjait a palesztinai brit hatóságok csak enyhe büntetésekkel sújtották, majd elengedték. Történetüket évtizedekig nem mondták el (a legjobb ma hozzáférhető összefoglalót Dina Porat írta meg: Nakam: The Holocaust Survivors Who Sought Full-scale Revenge, Stanford University Press, 2022). Abba Kovner később az izraeli függetlenségi harc egyik hőse lett, ismert író és költő, az 1961-es Eichmann-perben is tanúskodott. Felesége, Vitka Kempner szintén az egykori „bosszúállók” vezetői közé tartozott.
Már jóval Kovner 1987-es halála után, 1999-ben a Nakam két tagja ellen a német ügyészség gyilkossági kísérlet miatt eljárást indított, ám 2000-ban ejtették az ügyet az elkövetés idejének „különleges körülményei” miatt.
