Marco Rossi: Ilyen eredményekre magam sem gondoltam, amikor átvettem a válogatottat – INTERJÚ

– Gratulálok. Mostanában szinte kizárólag sikerek érik, gondolom, így kicsit könnyebb magyarnak is lenni.

– Nekem eddig sem volt gondom a részmagyarságommal, hiszen kedvesek az emberek, nem csupa kritikus ül a lelátókon, imádják a futballt, élhető az ország, csupán a nyelvvel van némi nehézségem. Az pedig kilátástalan, hogy az én koromban megtanulja valaki a világ egyik legnehezebb nyelvét.

– Hogy tud így kommunikálni a játékosokkal?

– Hát csaknem tökéletesen. Fontos a testbeszéd, a metakommunikáció, és különben is, közhely, de igaz: a futball nyelve nemzetközi.

– Ennek ellenére közösségi felületein is magyarul kívánt boldog új évet a szurkolóknak. Még azt is beleírta, hogy „Mi vagyunk a magyarok!” Úgy hiszem, 2023-ban nem volt rossz dolog magyar szövetségi kapitánynak lenni. Tíz veretlenül lejátszott meccs, újra kijutás az Európa-bajnokságra, ünneplés és ünneplés a csapattal és a szurkolókkal. Nyilván ön is elégedetten zárta az évet.

– Hogyne. Szerencsésnek tudhatom magam, mert ennyi öröm, amennyi tavaly ért, más embernek egy élet során sem jön össze.

– Lassan tizenkét éve, hogy hozzánk érkezett edzőnek, a Honvédhoz. Mit tudott akkoriban Puskásékon túl a magyar futballról.

– Elsősorban azt, hogy ez a kis nép nagy futballkultúrával rendelkezik. És ahol imádják a játékot, mint például nézze csak meg a törököket, ott könnyű előre jutni. Hol tartottak mondjuk egy évtizede, és hol járnak most?

– Már az elején kijelentette, szeretne nyomot hagyni a magyar labdarúgásban. És most minden udvariaskodás nélkül kijelenthető, hogy ez sikerült is. A nyom már megvan, sikerül-e mélyíteni, szélesíteni vagy legalább megőrizni?

– Reményeim szerint igen. Álszerénység nélkül kijelenthetem, ilyen eredményekre magam sem gondoltam, amikor átvettem a válogatottat.

– Mi volt a legnehezebb?

– Közösséget csinálni, csapatot formálni. Hitet adni, önbizalmat, közös alkotást összehozni. Rengeteg apró dologból állt össze a siker, és a játékosokon túl nagyon sok ember munkájának eredménye.

– Például tény, hogy Szoboszlai tehetségét mindenkinél korábban felismerte.

– Hát, hogy nagy-nagy érték, hogy a játékból szinte mindent tud, igen korán kiderült számomra. Aztán, ahogy megismertem, egyre világosabb lett, hogy játéktudása kiváló emberi kvalitással párosul. Nem csak focizni tud, lelkes, szorgalmas, kitartó és még önzetlen is. A csapatkapitányi megbízása csak lendített rajta, felszínre hozta a mások iránti felelősségérzetét is. Ezt így sok ember tapasztalatából lehetett összehozni, leszűrni. És Dominik még mindig érik, csak jobb játékos lesz.

– Azt mondta valahol, hogy sokan segítették. Önt is, és Szoboszlait is. Ön nálunk szokatlanul nagy stábbal, a csapakapitánnyal együtt húsz emberrel látott munkához, kérte például, hogy legyen négy fizikoterapeuta vagy több videoelemző?

– Egy csapatnál roppant fontos, hogy minden területnek meglegyenek a felelősei, és ők profin végezzék a dolgukat. Szerencsére ez a válogatottnál így van.

– Már ötvenkilencszer ült a válogatott kispadján, s olvastam kijelentését, hadd idézzem: „elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy a magyar szövetségi kapitányok örök rangsorában már negyedik vagyok, ha nem tévedek, még két meccs, és beérem a harmadik helyen álló Mészöly Kálmánt, sőt, ha minden jól megy, jövőre, újabb tíz meccsel az Aranycsapattal együtt legendává váló Sebes Gusztávot is utolérhetem. Egyedül Baróti Lajos behozhatatlan.”

– Igen, ezt most is tartom. Minden egyes szavamat.

– Sok-sok ismerősöm, futballbolond barátom elmondta, hogy gyakorta nem értett egyet önnel, csapat-összeállításával, a cseréivel, ám aztán később be kellett ismernie, Rossinak lett igaza. És be kell vallanom, jómagam is így vagyok ezzel. Árulja el, hogyan csinálja!

– Semmi trükk, egyszerűen így látom a világot, így látom a futballt.

– Hogy jön ki a klubedzőkkel?

– Remekül. Korrekt a viszonyunk, nem szólunk bele egymás dolgába. Hogy venné az ki magát, ha én bárkinek meg akarnám mondani, mit csináljon?

– Ők nem ajánlanak önnek játékost, és önnek nincsenek kérései az edzőkhöz?

– Ha mindenki elvégzi, és jól végzi a munkáját, és nem másokkal törődik, abból jó eredmény jöhet ki.

– Most másodszor vezeti ki a csapatot az Eb-re. Hogyan látja, mennyi volt ebben a szerencse, bár a meccseken látottak alapján nyugodtan kijelenthető: Marco Rossi kézen fogva jár Fortunával.

– A szerencse mindig mindenben ott van, hol velünk, hol ellenünk. Néha csak egy-két milliméter hiányzik a gólhoz, máskor meg saját kapunkba pattan rólunk a labda. Úgyhogy Fortuna azt szolgálja, azt segíti, aki mindent megtesz a kegyeiért. Mint már mondtam, azt, aki a legapróbb dologban is lelkiismeretesen jár el, rászolgál a segítségre, hiszen sok minden csupán millimétereken múlik.

– Mit érez, mennyire nehéz csoportba kerültünk az Eb-n?

– Tudom, a tippelés olyan kötelező lecke minden nagy torna vagy komoly meccs előtt, bár nem érzem magam jósnak, ezért nem szívesen mondok erre semmit. Mert lehetett volna könnyebb és nehezebb ellenfeleket kapni, de ez jószerivel mindig elmondható.

– Mennyivel másabb ez a csapat, mint amilyen az előző Eb-n szereplő volt?

– Talán egységesebb, jobban tudja, mit játszik, mit akar.

– Mit remél, mit vár, miről álmodik?

– Azt hiszem, ennél talán fontosabb, hogy álmaim közül mi válik valóra.

Elolvasom a cikket