Váratlan fordulat a Dózsa György úti gázoló halálának ügyében

MH/MTI
2024. január 16. kedd. 18:48

A közlemény szerint a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárást, a Központi Nyomozó Főügyészség most a határozat ellen bejelentett alaptalan panaszt is elutasította.

Mint írták, a Dózsa György úti gázoló néven elhíresült, jogerős szabadságvesztés büntetését töltő néhai fogvatartott ügyében tett feljelentés szerint a büntetés-végrehajtási intézetben elhanyagolták a férfi egészségügyi ellátását, majd a 2021. december 24-i, eszméletvesztéssel járó rosszullétekor az ügyeletes ápoló nem hívott hozzá mentőt, orvosi segítség iránt sem intézkedett, és csak egy nap elteltével, másnap este került kórházba.

Az ügyészség szerint a feljelentésben közöltekkel ellentétben a kamerafelvételek és orvosi dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy miután a fogvatartott az ágyáról a földre esett, két perc elteltével őrök és szakápolók, míg negyed órán belül ügyeletes orvos is megjelent a zárkában.

Az orvos azonnal értesítette a mentőket, akik öt perc múlva a helyszínre értek, és még aznap kórházba szállították a férfit – tették hozzá.

A nyomozó főügyészség álláspontja szerint a fogvatartott a büntetés-végrehajtási intézetben állapotának megfelelő ellátásban és kezelésben részesült, 2022. május 5-ei halála természetes módon, évek óta fennálló súlyos betegsége következményeként állt be.

Az eljárás megszüntetése ellen a feljelentő panasszal élt, amely szerint az intézet szakmai szabályokat vétett, amely végül a fogvatartott halálához vezetett. Ennek igazolására indítványozta a férfi korábbi kezelőorvosának kihallgatását és az orvosszakértői vélemény kiegészítését.

A nyomozóügyészség beszerezte a fogvatartott teljes egészségügyi dokumentációját, amely tartalmazta a büntetés-végrehajtási intézetbe kerülését megelőzően keletkezett orvosi iratokat, így a korábbi betegségének kezelésével kapcsolatos kezelőorvosi nyilatkozatot is.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény figyelembe vette mindezen adatokat, így az aggálytalan – írták.

„A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyiratok felülvizsgálata során megállapította, hogy a regionális nyomozóügyészség a beszerzett bizonyítékok alapján megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a fogvatartott betegségeit a büntetés-végrehajtási intézetben a szakmai szabályoknak megfelelően, mulasztás nélkül kezelték. A sérelmezett egészségügyi ellátás és a férfi állapotában bekövetkezett kedvezőtlen változások, valamint a halála között ok-okozati összefüggés nem állapítható meg, ezért a nyomozás folytatása nem indokolt” – fogalmaztak a közleményben.

A Dózsa György úti gázolóként elhíresült M. Richárd 2017. május 15-én Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A balesetben két ember életét vesztette, többen súlyosan megsérültek.

Elolvasom a cikket