Bosszúból élő pókokat és csótányokat küldtek egy házaspárnak

A Massachusettsben élő David és Ina Steiner egy online hírlevelet szerkesztettek EcommerceBytes néven, amivel annyira felbosszantották az eBay dolgozóit, hogy azok zaklatni kezdték a házaspárt – olvasható a portálon.

A zaklatás annyira eldurvult, hogy élő pókokat és csótányokat, valamint egy temetési koszorút és egy véres disznómaszkot is küldtek Steineréknek. A legdurvább azonban az volt, hogy egy könyvet küldtek a házaspárnak, ami a házastárs elvesztésének a túléléséről szól. Ezek mellett többször is közzétették az interneten a pár címét, és különböző udvari vásárokat és bulikat hirdettek oda.

Az Igazságügyi Minisztérium zaklatás és más bűncselekmények miatt vádat emelt az eBay ellen.

James Baugh egyike volt annak a hét alkalmazottnak, akik végül bűnösnek vallották magukat az ügyben felmerült vádakban. Őt 2022-ben öt év börtönbüntetésre ítélték, egy másik volt vezetőt, David Harville-t pedig két évre. Wenig, aki 2019-ben lemondott a vezérigazgatói posztról, nem került vád alá a bűnügyben, és tagadta, hogy tudomása lett volna a zaklatásról.

Elolvasom a cikket