„Hogy mi a Robin Hood-elv? Hát: elveszik a gazdagoktól a behívókat, és szétosztják a szegények között” – csengenek a fülembe egy informátorom korábbi szavai az ukrajnai sorozásokkal kapcsolatban. Bár természetesen sem az ukrán, sem az orosz forrásoknak nem érdemes teljes hitelt adni, amikor saját és a másik fél veszteségeiről esik szó, egy biztos: a háború malma százezerszámra őrli fel az emberi életeket. Nem véletlen az igyekezet mindkét oldalon arra, hogy valahogyan pótolják a veszteségeket a frontokon és a támogató személyzetben is.
Ukrajnából ugyanakkor „hiányzik” legkevesebb hatmillió civil, köztük több mint félmillió hadköteles férfi.
Egy korábbi cikkünkben már kiveséztük, hogy az elmenekült „emberanyag” milyen égetően hiányzik például az ukrán hadseregből – akár száz (!) dandárt is fel lehetne belőlük állítani. Most annak járunk utána, mi a helyzet a háborút Nyugat-Európa riviérákon kibekkelő ukrán elit tagjaival, akiket az ukrán köznép ez alapján gúnyosan csak „Monaco-zászlóaljként” emleget.
Miközben ugyanis Ukrajnában gőzerővel folyik a sorozás, igen komoly feszültségeket szült, hogy a különféle oligarchák és a felsőközéposztály valahogy mindig másnak passzolta a lehetőséget, hogy meghaljon a fronton – ezt nevezte informátorunk „Robin Hood-elvnek”.
Százmilliós kocsik, luxusélet.
Pedig a gazdagok és tehetősek korántsem rejtőzködnek.
Legárulkodóbb jel például az autójuk.
Elég valószínű, hogy az elmúlt két évben – különösen a háború kitörése, 2022. február 23-a utáni első időkben – sokaknak hazánkban is szembeötlött, milyen sok ukrán rendszámú felsőközép-kategóriás, vagy olykor luxusautó parkol itt-ott a pesti belvárosban. Trend volt, hogy bár tíz ukrán rendszámú kocsiból kettő a magyar autópark alját sem súrolja, nyolc viszont gyakran többet ért, mint a lakások a házban, ami elé leparkolt.
Persze, menekült nem csak szegényen lehet az ember, sokaknak ez lehetett az egyetlen mozdítható nagyobb értékű vagyontárgya, nyilván nem hagyja hátra az oroszoknak, így az érkezőknek kijáró szolidaritás egyben diszkréten kerülte is a kérdést, ami a luxusjárgányokat illeti; célkeresztbe inkább az orosz hipergazdagok vagyona került a legtöbb államban.
Aztán ahogy telt-múlt az idő, az európai szolidaritás kissé mérséklődni kezdett – és hogy csak a kocsiknál maradjunk, például Svájc egy idő után közölte, uxusautós (kb. 15 millió forintnyi érték fölött) menekülteknek nem jár emelt szociális (!) segély.
Ez alapján mondjuk Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek sem feltétlenül járna, aki egyből hat felsőkategóriás járgány tulajdonosa mintegy 590 ezer dolláros listaáron – kb. 200 millió forint –; de ismert színészként, producerként ez még simán származhat az akkori gázsijaiból.
Pezsgő és kaviár
A gazdagok leggazdagabbjai körében a bombát az ukrán kormány szócsöveként funkcionáló Ukrayinska Pravda 2022 nyári riportfilmje robbantotta, amely éppen azzal indított: nehéz úgy Monacóban vagy a francia Riviérán megfordulni, hogy öt percen belül ne fusson bele az ember egy-egy ukrán luxusjárgányba.
Objektum doboz
A lap háromrészes anyagában egy sor ismert ukrán oligarcha nem is igazán titkolt búvóhelyét fedte fel: Grigorij és Igor Szurkiszt, a Dinamo Kijev tulajdonosát a családjával, akik évi kétmillió euróért bérelnek egy lakást Monte-Carlóban, és 17 millió dollárt jelentettek le a magyar határon, amikor elhagyták hazájukat;
Vadim Jermolajevet, Ukrajna 45. leggazdagabb emberét, pontosabban a Bentley-jét, dnyiprói rendszámmal (itt nagyon súlyos orosz támadások zajlottak).
Találtak egy vadonatúj, kb. 300 ezer dolláros (110 millió forintos) Mercedest is harkivi rendszámmal (a várost folyamatosan bombázták az oroszok), amelyik a városban található exkluzív Buddha Barba tartott, szintén a politikus-üzletemberhez tartozott. És így tovább, repkedtek a nevek, olykor Ukrajnában keresett oligarcháké is, mint Rinat Ahmetov, Igor Abramovics, Viktor Pincsuk, Dmitro Firtas, akik testőrök és bármiféle gond nélkül dúskáltak a monacoi, francia riviérai luxusban családjukkal egyetemben, Aston Martinokon és Porschékon száguldozva, miközben sokan közülük olyan településeken töltöttek be politikai vezető funkciókat, vagy olyan körzetekből valók voltak, amelyek éppen orosz támadás alatt álltak.
De láthatóan őket ez nem zavarta „Nizzában több ukrán rendszámú autót látni, mint svájcit” – állapítja meg a riport. Azóta több rész is készült, legutóbb tavaly ősszel, ahol a „London Battaliont” vette górcső alá a lap. A Pravda természetesen az ellenzéki vezetőkre, oligarchákra utazott – előszeretettel véve célkeresztbe az Ukrajnában ilyen-olyan okokból betiltott tizenegy ellenzéki párt kulcsfiguráit –, miközben nyilván a kormányhoz kötődő körökből is találni hasonló ügyeket.
Az ukrán sajtó azonban a hadicenzúra logikájával működik, az efféle információkat általában orosz propagandának szokás minősíteni, a nem megfelelő kéréseket feltevő sajtó eleve ki van tiltva például az elnöki sajtótájékoztatókról – s nyilván tény, hogy az oroszok sem szívbajosak a témában álhíreket terjeszteni. Bár az is igaz, hogy az ukrán kormánykörök belföldön is meg tudják úszni a mozgósítást, így náluk inkább a korrupció a legakutabb probléma, amely összképet a kormány időnként látványos intézkedésekkel igyekszik javítani.
Mindenesetre a „Monaco Battalion”-ügy kirobbanása után az ukrán hírszerzés nem más, mint a Pravda listája alapján (!) kezdett el nyomozni 84 ukrán oligarcha kapcsán. A Pravda pedig folytatta nyomozását hasonló ügyekben – például volt ukrán képviselő veje után, aki szintén a tilalom ellenére hagyta el az országot és egy orosz oligarcha házában bukkant fel; és így tovább.
És így érkezünk el napjainkhoz: Zelenszkij annak rendje és módja szerint tavaly december végén elnöki rendeletben mintegy kétszáz cég és magánszemély ellen rendelt el különféle szankciókat,
amelyek székhelye az oroszok által megszállt területeken vannak. Ezek vagyonbefagyasztást, a tőkekimenekítés megakadályozására szolgáló szankciókat és számos egyéb korlátozást tartalmaznak, az egyik legismertebb célba vett figura pedig a már említett Vadim Jermalajev.
Zéró bizalom
Összességében elmondható tehát, hogy a társadalmi bizalom a vezetőkben és az intézményekben végletesen megrendült, amit a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet kutatása is alátámaszt: bár a többség (62 százalék) továbbra is bízik az elnökben, az ukrán törvényhozásban bízók aránya 35-ről 15 százalékra csökkent, a bizalmatlanoké 34-ről 61-re nőtt, a kormányban már csak feleannyian bíznak, mint 2022 decemberében (52 helyett 26 százalék).
Mint arra a The Conversation portál elemzése is rámutat, égető szükség lenne egy újfajta szerződésre az ukrán elit és a végletesen bizalmatlanná vált társadalom között,
amelynek kevésbé befolyásos része – az egyszeri polgárok és a kisvállalkozások – a megemelt adókat és az ilyen módon szelektív sorozásokat is megszenvedi; miközben látja, hogy a gazdagok hogyan kerülik el a frontot és az adókat egyaránt – ráadásul egyáltalán nem is titkolva kiváltságos helyzetüket.
