Négynapos munkahéttel kísérleteznek Szlovákiában

Szlovákia rövidesen bevezetheti a négynapos munkahetet, de egyelőre csak kísérleti jelleggel. A hírt Robert Fico miniszterelnök közölte a davosi Világgazdasági Fórumon, aki szerint a koronavírus óta a cégek is rugalmasabban állnak a kérdéshez – írja a hazipatika.hu.

A szlovák Szakszervezetek Szövetsége már tavaly megnyitotta a vitát a négynapos munkahétről. Monika Uhlerová, a szervezet elnöke szerint nem az a kérdés, hogy rövidebb lesz-e a munkaidő, hanem hogy az milyen formában valósulhat meg.

A szakszervezeti tagok szerint a rövidebb munkahét a stressz csökkenését, a termelékenység növekedését, a munkavállalói elégedettség és lojalitás növekedését eredményezné, illetve pozitív hatást gyakorolna az emberek testi és lelki egészségére is – közölte a hírt az Infostart. A lap szerint ugyanakkor a szlovák munkaadóknak nincs ínyükre az elképzelés, szerintük a négynapos munkahét súlyosbítaná a már meglévő problémákat. Martin Hošták, a Munkaadók Szervezetének főtitkára a munkaidő törvényi lerövidítése tovább fokozza ezt a munkahelyekre nehezedő nyomást, és a cégeknek még nagyobb gondjaik lesznek a foglalkoztatással.

Elolvasom a cikket