Ezeket az adatokat és tapasztalatokat az egyesületi projektvezető Hidvégi Vid, korábbi olimpikon tornász árulta el az Index megkeresésére a klub lőportárdülői bázisán. Mindez természetesen nem egyik napról a másikra „esett be” a semmiből úgy az iskolák, mint a klub életébe, hanem eredménye egy folyamatnak, amely 2014 óta működik.
A mindennapos iskolai testneveléssel foglalkozó sorozatunk első részében a 15 évvel ezelőtt törvényre emelt, a négyéves türelmi időt követően 11 éve már kötelezően elvárt előírásokkal kapcsolatban Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a nehézségekről, hiányosságokról adott tájékoztatást, amit elsősorban a szükséges teremhiány, másodsorban a megfelelő létszámú és képesítésű szaktanár hiánya okoz.
A versenysportot tekintve – úgy a felnőtt, mint a korosztályos szinten – Magyarország egyik legeredményesebb nagy egyesülete, a Budapesti Honvéd kivételes lehetőségeit kiaknázva felmentőseregként érkezett meg a XIII. kerületi bázisához közeli és kicsit távolabbi iskolák életébe.
Sorozatunk második részében leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a klub részéről most hol tart, pontosan milyen számokat és feladatokat jelent ez a segítség.
A klubnak nincs szükség toborzásra, az érintett szakosztályok telt házzal működnek
A 39 éves Hidvégi Vid tornászként lólengés specialistának számított, a 2004-es junior Európa-bajnokságon ezen a szeren volt ezüstérmes. Az ifjúsági korosztályt is beszámítva 15 éves válogatott karrierjének csúcspontjaként részt vett a 2012-es, londoni olimpián, amelyen 8. hely zárt, és ahol Berki Krisztán révén magyar aranyérem született. Hidvégi Vid a 2016-os, riói olimpián elért 9. helyezése után hagyott fel a versenysporttal, majd 2017 és 2020 között az egyik nagy sportszerbolt részlegvezetőjeként szerzett munkatervezési és -szervezési tapasztalatokat, természetesen a kereskedelmi mellett. A Budapesti Honvéd hívására 2020-ban váltott, és lett a klub iskolai sporttal kapcsolatos összekötője, amely során részben bejáratott úton kellett tovább haladnia, viszont számos projekt megvalósításában, továbbá partnerkapcsolatok megközelítésében neki kellett kitalálnia, hogyan oldja meg őket.
„Nagyon élvezem a feladatot és munkámat, úgy érzem, hogy a civil foglalkozásomat tekintve a helyemen vagyok – mondta Hidvégi Vid lapunknak. – Jelenleg nyolc általános iskolával állunk kapcsolatban, ezekből hét állami és egy egyházi, de azóta még további egy alapítványi iskolával is. Ezekből összesen ötven osztály érintett, közel 1300 tanuló, jellemzően alsósok. Egy nagy kapacitással bíró, 68+2 fős busszal oldjuk meg a szállítást, minden órára egyszerre két osztály is érkezik, illetve távozik. A menetrend nagyon feszes, sokszor tényleg csak a szünet áll rendelkezésre a szállításra és az öltözésre. Gyakran előfordul, hogy a gyerekek annyira jól érzik magukat a kihelyezett testnevelésórákon, vagy inkább edzéseken, kinek melyik, hogy úgy kell »kiparancsolniuk« őket az edzőknek a teremből, bármennyire is vérzik a szívük. De a következő osztály tanulói már jönnének, ott állnak a küszöbön, a busz pedig indulna vissza az iskolába, hogy csúszás és késés se legyen. Tehát komoly mindennapos menedzsmentre van szükség, hogy minden flottul működjön.”
A tanév, tette hozzá a volt tornász, esetükben négyszer nyolchetes ciklusokra van bontva, amelyek végén a szülőknek nyílt napokat tartanak. Ezekre legnagyobb örömükre egyre többen érkeznek, talán azért is, mert volt már rá példa, hogy az edzők a szülőket is bevonták az óra programjába, ami a gyerekeknek is plusz élmény.
A ciklusbontás arra is jó, hogy a gyerekek több sportág alapjaival megismerkedjenek, megbarátkozzanak. Jelenleg 11 sportág része az oktatásnak,
ezek az: atlétika, kosárlabda, labdarúgás, kézilabda, karate, birkózás, ökölvívás, cselgáncs, az öttusából megismert laserrun, a sakktesi és persze a torna.
„Utóbbi hiányában el sem vállaltam volna a feladatot” – jegyezte meg tréfásan Hidvégi Vid, majd immár komolyra fordítva a szót hangsúlyosan kiemelte, hogy a testnevelésórák keretében senkiből nem tudnak, de nem is áll szándékukban élsportolót faragni.
Elsődleges céljuk az, hogy a sportot, a mozgást a gyerekek megszeressék, majd azt a szeretetet akár életre szólóan magukkal vigyék, ezen túlmenően pedig az alapokon keresztül megismerjék a sportágakat is. Ennek érdekében az órák programját is mindig a korosztálynak megfelelő szinten állítják össze, nem préselnek abba mást, többet. Amennyiben pedig a résztvevők úgy döntenek, hogy sportolásra adják a fejüket, akkor a sportágválasztás könnyebb lesz számukra, és miután többet megismertek, nagyobb eséllyel választanak olyat, amit jobban élveznek és több sikerélmény éri őket.
„Akiben aztán több van, többre vágyik, van benne spiritusz, az délutánonként visszajön az egyesületbe, a szakosztályokba, már az általa kiválasztott sportágba, és ott mint a Budapesti Honvéd igazolt korosztályos versenyzője is edz majd párhuzamosan. Amióta működik ez az iskolai program, nem kell toborzókat szerveznünk és tartanunk, ezzel gyakorlatilag kiváltjuk azt, elé megyünk a szakosztályok feltöltésének. Amik, jegyzem meg, évek óta kivétel nélkül telt házzal működnek az iskolai órák keretében működő sportágakban. Ismerik már a közeget, ahová érkeznek, legtöbbször az edzőt is, akivel délután vannak. Nem csináltunk pontos kimutatást, hogy a gyerekek hány százaléka kerül így be az iskolán keresztül az egyesület életébe, de évről évre sok ismerős névvel és arccal találkozhatunk, ami nagy öröm, egyben a munkánk elismerése.”
Bármilyen életkorú gyerek, de a minden újdonságra fogékony, közben pedig már annak valós tartalmát is megértő 6-10 évesek számára különösen érdekes lehet, hogy olyan helyeken tartják ezeket a testnevelésórákat, ahol a Budapesti Honvéd nagyjai is készülnek.
Gyakran még ugyanazokat az eszközöket is használják. Aki valaha tevékenyen megfordult egy felszerelt tornacsarnokban, csak hogy interjúalanyunk sportágánál maradjunk, annak aligha kell többet mondani: több izgalmat tartogat, mint bármilyen elvarázsolt kastély.
A plusz anyagi kiadást saját büdzséjéből oldja meg az egyesület
A szóban forgó Iskolám a Honvédban programot az egyesület több mint tíz évvel ezelőtt indította be, és egy sportág kapott benne szerepet, mindössze néhány osztály bevonásával. A terv persze már az indulásnál az volt, hogy évről-évre fejlődjenek, és elérjék a mostani szintet, amelyben házon belül már szakosztályi szintre emelte az iskolai testnevelést, ennek megfelelő komolysággal foglalkoznak vele és tekintenek rá, egyáltalán nem mellékesen pedig külön költségvetéssel működik. És amely pontnál persze nem is feltétlen áll(ná)nak meg, a projektet még a mostani, már most irigylésre méltó szintnél is tovább kívánják fejleszteni. A klubnál azzal a mottóval indultak el ezen az úton, hogy a lehetőségeik egyszerűen esélyt adtak erre a programra, ami mostanra annyiban módosult csupán, hogy már sokkal inkább a felelősségtudat az, amely a szálaikat a háttérben mozgatja. Winston Churchill világtörténelmi léptékkel is ismert politikust idézik, aki úgy fogalmazott: „A nagyság ára a felelősség”.
A program működtetése több tíz millió forintot igényel éves szinten az egyesülettől, amely éves szinten komoly kiadást jelent a Budapesti Honvédnak. Ennek jelentős része a szállítási költség, amiben a Közép-Pesti tankerület is partner.
A fiatalok szakosztályokban való megjelenése, ottani sportolása viszont igazolt versenyzőként immár tagdíjas elfoglaltság, ami onnantól már a bevételi oldalon tétel a klub kasszájában.
Az évek alatt sok szakember kifejezetten az iskolai testnevelésórák jelentette plusz feladat miatt került a rendszerbe. Volt a klubnál félállású edző, akinek ezzel lett teljes a foglalkoztatása, de szerződtettek olyat is, aki kifejezetten erre a célterületre érkezett a Budapesti Honvédhoz. Ez már önmagában kihívás: megtalálni a megfelelő, hozzáértő, elhivatott szakembereket. Aki például egy népszerű fitneszteremben a képesítésével, tudásával, adott esetben a nevével piaci fizetést kaphat, ellentétben az attól kevésbé vagy akár jóval elmaradó edzői bérrel. És amíg ott kizárólag a szakmára kell koncentrálnia, addig a gyerekeknél pedagógusnak is kell lennie, a felelősség tehát jóval nagyobb. De talán az erkölcsi visszacsatolás is, hogy fiatalokkal szerettetheti, ismertetheti meg a sportot, sportágat, és az igazán elhivatottak, tehetségesek, későbbi bajnokok az ő irányításával tették meg első lépéseiket a sport világában.
„Bár pénzügyi és menedzsment irányú felsőfokú végzettségem van, a klub életében nincs pénzügyi munkaköröm vagy feladatom, a szervezési feladatokra koncentrálok, azokat koordinálom. Annyit azonban én is tudok, hogy ennek a programnak a működtetéséhez a klubnak más, egyéb jellegű bevételeiből kell átcsoportosítania forrásokat. Erre a feladatra így egészében nincs meg a direkt anyagi háttér, és bizony nem egyszerű megtartani úgy a programot, hogy az egyesület napi működését ne veszélyeztesse, ha a klubbüdzséből máshonnan csoportosítok át komoly összeget erre a feladatra. Amelyre mi házon belül nem is feladatként, hanem nagy egyesületi helyzetünkből fakadóan, lehetőségeinket reálisan felmérve társadalmi szerepvállalásként tekintünk. Máshogy nem is lehet. Amikor egy iskola, tanintézmény, klub, egyesület, szakosztály túlterhelt vezetője ennek a modellnek a kiépítésében csak a plusz munkát látja meg, az talán el sem indul rajta. Ahol azonban a megoldandó szakmai kihívást látják, amivel a közösség, mindenekelőtt a gyerekek érdekét szolgálják, akkor viszont lesz energia az elején óhatatlanul sok munkához, amit aztán pár évig még egészen biztosan itt-ott alakítani kell, hogy végül elnyerje működőképes, hatékony formáját. Ami aztán már tényleg rutinból kezelhető menedzseléssel sok terhet képes megoldani. Mi jellemzően a már bejáratott órarendet használjuk évről-évre, tehát nem kell minden évben újra meg újra kitalálnunk a rendszert a nulláról.”
Hidvégi Vid elmondta: középiskolai és felsőfokú végzettséget adó tanintézmények is szervesen kapcsolódnak diákjaikkal a Budapesti Honvéd életébe, bár ott a kettős karriermenedzselés a fő csapásirány, hogyan lehet egyensúlyba tartani egy tanulónak az oktatást és élsporttal.
A tavaly szeptemberben életre hívott óvodai programjukban mozgásfejlesztés-központú gyakorlatokat végeznek, elősegítendő az iskolaérettséget. Utóbbiban torna, karate és vízhez szoktatás szerepel a programban, amelyben nyolc óvoda 19 nagycsoportja és 353 gyerek érintett.
„Ezen sportokon keresztül szeretnénk a gyerekek koordinációs és egyensúlyi képességfejlesztését véghez vinni és mellette megismertetni őket a társas gyakorlattal.”
Miután itt már nem volt a klubnak buszra pénze – az iskolai programot tekintve is akkor van értelme, ha két osztályt egyszerre tudnak mozgatni –, azokkal tudnak összedolgozni, akik gyalog képesek megoldani a transzfert a Dózsa György úti sportkomplexumig. Pedig igény máshonnan is lenne a hasonló színvonalú sportfoglalkozásra, plusz busszal azonnal meg tudnák duplázni a létszámot. Ami a helyiséget és az edzőket tekintve egyrészről újabb kihívás lenne, másrészről viszont még így sem lenne akadály a Budapesti Honvéd számára.
Hiába működőképes és bejáratott azonban a modell, nem lehet egy az egyben másolni. Hidvégi Vid elmondta: tartott a módszerükről előadásokat, tájékoztatókat országszerte, ahová a témával kapcsolatos előadásokra hívják, bárhol az országban szívesen elmegy. Ezen felül történt direkt kapcsolatfelvétel diósgyőri, ceglédi, salgótarjáni klubok részéről, amelyeknek igyekszik átadni a Budapesti Honvéd tudását, tapasztalatát.
A Sportoló Nemzet Program munkatársával közösen készítettek egy kérdőívet az érdeklődő egyesületek számára, amelynek kitöltését követően szeretnék kategorizálni a klubokat, majd a kategóriáknak megfelelően egyfajta „kisokost” elkészíteni részükre a program különböző földrajzi egységekben történő megvalósításához.
„Bár a cél ugyanaz, a tapasztalat azt mutatja, hogy az odáig vezető út mindenhol más lehet. Annyira egyediek az adottságok, hogy teljesen specifikus szigetekről beszélhetünk. Kezdve mindjárt a rendelkezésre álló infrastruktúrától, az egyesületen belüli sportágak, szakosztályok palettáján át addig, hogy milyen távolságot kell áthidalni a sporttelep és az iskola között. Teljesen mások a lehetőségek ugyanis, ha ez egy gyalogos távolság, és megint mások, ha buszos közlekedésre is szükség van. Nálunk a kerületben ez viszonylag könnyen megoldható feladat, de máshol lehet már sokkal komolyabb gondot jelent. Amikor sikerült ezeket a paramétereket kategorizálni, na azon a ponton már tudunk gyakorlati tanácsokkal szolgálni.”
Hidvégi Vid kiemelte:
a fővárosban, de az ország több városában, településén is van példa iskolák és sportklubok közötti kooperációra, a Budapesti Honvéd modellje tehát nem teljesen egyedi jelenség.
Tegyük hozzá: és vitán felül példaértékű, valamint minden szempontból támogatásra érdemes.
Említsük meg a Magyar Úszószövetség ugyancsak példaértékű szerepvállalását. A kötelező úszásoktatás alsó tagozatban már évtizedek óta rendszerszinten van, de annak kifutása gyors, és így véges. Ezt emelte másik dimenzióba a MÚSZ, amely szervezet az Úszó Nemzet Program (ÚNP) keretében három korcsoportra koncentrál — nagycsoportos óvodásoktól az általános iskola alsó tagozat második osztályáig —, és kilenc szintből álló programot futtat végig, amely képzési rendszer végére a gyermekek száz métert is képesek folyamatosan leúszni mélyvízben. Az oktatáshoz szükséges erőforrásokat (úgy mint uszodahasználat, buszos utaztatás, oktatók, úszófelszerelés) a MÚSZ biztosítja, és a program honlapjának adatai szerint 251 településen 970 intézményt, azokban több mint 45 ezer fiatal érint. A program keretében óvodások és kisiskolások 3 tanéven át, összesen 108 – tehát évente 36 – alkalommal vesznek részt ingyenes úszásoktatáson, méghozzá MÚSZ-licensszel rendelkező szakképzett oktatók irányítása mellett.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Írta az index.hu
