Irán áll a jemeni húszik vörös-tengeri támadásai mögött egy amerikai parancsnok szerint

MH/MTI
2024. január 22. hétfő. 20:08

Brad Cooper altengernagy, az 5. flotta parancsnoka a támadásokban való közvetlen iráni szerepvállalásról az AP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: „a korábban csak a Perzsa-öböl és a Hormuzi-szoros térségét érintő fenyegetés ma már a Közel-Kelet egy jóval tágabb részére irányul, és az 1980-as évek óta nem láttak a területen olyan komoly támadásokat, amelyeket mostanában követnek el a húszik a kereskedelmi hajók ellen”. És „mivel ezek a nemzetközi közösség ellen irányulnak, a válaszcsapásokat is ehhez mérten, nemzetközi körben kellett végrehajtani”.

Hozzátette: „Irán nemcsak anyagi forrásokkal és felszerelésekkel, hanem kiképzéssel is segíti a húszikat, akik a kapott fegyvereket még az Indiai-óceánra is képesek eljuttatni; ezért az amerikai 5. flotta és szövetségesei meglehetősen nagy, 25 900 négyzetkilométeres megfigyelési területet alakítottak ki drónjaik számára.”

Az Irán által támogatott jemeni húszik 2014-ben foglalták el az ország északi részét és a fővárost, Szanaát, menekülésre kényszerítve a jemeni kormányt. A húszik a gázai fegyveres konfliktusba beszállva, a palesztinok melletti kiállásként november óta legalább 34 támadást követtek el a Vörös-tengeren a Földközi tengerre tartó kereskedelmi hajók ellen.

A támadások jelentősen lelassították a nemzetközi kőolajszállítás ötödik legfontosabb útvonalának számító Vörös-tenger hajóforgalmát, és Egyiptomnak a Szuezi-csatornából származó bevételeit. A növekvő bizonytalanság miatt több vállalat is csökkentette vagy leállította szállításait, így a lecsökkent forgalom több európai vállalatot és országot is azzal fenyeget, hogy akadozni fog az ipari termelés vagy áruhiány alakul ki.

Elolvasom a cikket