Gyerekünknek fontos, hogy úgy érezze, mennek neki a dolgok, és vagy az lesz a benyomása, hogy meg tudja csinálni, vagy pedig kisebbrendűségi érzés alakul ki benne. Az agy hajlamos a felfelé hasonlításra, vagyis gyerekünk önmagát az adott területen legkiemelkedőbb társaihoz hasonlítja, nem az átlagosakhoz vagy rosszabbul teljesítőkhöz.

Sokszor idősebbekkel méri össze magát, és nem veszi figyelembe, hogy a néhány hónap korkülönbségnek és a több gyakorlatnak mekkora jelentősége lehet. Ráadásul előfordulhat, hogy egyszerűen azt mondja, semmiben sem jó. Az normális, hogy negatív kijelentéseket tesz – hogy levezesse a feszültséget vagy megelőzze a kritikát –, de ne váljon szokássá.

https://hvg.hu/hvgkonyvek/20260410_mindenki-fent-van-mit-tehet-egy-szulo-ha-kiskamasz-gyereke-tiktozni-akar

Mit gondolhat erről egy szülő?

Nyugtalanító lehet, ha azt halljuk, hogy a gyerekünk ilyen szigorú, általánosító megjegyzéseket tesz magára. Jobb szeretnénk, ha reziliensebb lenne, és nem venné annyira a szívére a kudarcokat.

Mi járhat a gyerek fejében?

Emocionálisan gondolkodik, vagyis az éppen benne dolgozó csalódottságot olyan erősnek érzi, hogy nyilván csak az lehet az igazság.

Kritizálja magát, vagyis rosszat mond magáról, mielőtt valaki más tenné, így kivédheti mások elvárásait, hogy jobban kellene teljesítenie.

Lehet, hogy nem hisz nekünk, ha azt feleljük, hogy nem is lúzer, mert a szavaink nem passzolnak az érzéseihez.

Tudatában van a közösség hierarchiájának, és azt is tudja, ha ügyes – vagy ha nem –, az hatással van a közösségben elfoglalt helyére. Ez azt jelenti, hogy különösen érzékenyen érinti, ha „lúzernek néz ki” a barátai vagy más vele azonos korú gyerekek előtt.

Mit tehet az szülő az adott helyzetben?

Hallgassuk meg! Nagy lehet a kísértés, hogy azt feleljük, „Ne butáskodj, olyan sok mindenben jó vagy”, mégis inkább ismerjük el jogosnak az érzéseit. Mondhatunk ilyesmit: „Sajnálom, hogy frusztrált vagy. Időnként mindenkinek nehéz valami, főleg az elején, de ez nem jelenti azt, hogy lúzer lennél. Csak azt, hogy még tanulnod kell.”

Ássunk mélyebbre! Kérdezzük meg, miért érez így. Csak úgy mondja? Könnyelmű kijelentés, vagy leszólja magát, mielőtt bárki má tenné meg? Ha úgy gondoljuk, komolyan beszél, kérdezzünk tovább: „Miért gondolod ezt?”

Változtassuk meg a fókuszt! Magyarázzuk el, hogy sokféleképp lehet valaki okos, ügyes, mindenki másban jó. Kérjük, hogy nevezze meg a három erősségét, de ne másokhoz hasonlítva – például hogy ért az állatokhoz, meg tud nevettetni másokat, vagy jól süt.

Mi jár a kiskamasz fejében?

HVG Könyvek

Mit tehet a szülő hosszú távon?

Nevezzük nevén a belső kritikust! Úgy érezheti, hogy hallgatnia kell a belső kritikus hangra, mert attól majd jobban teljesít. Magyarázzuk el, hogy ez csak akkor működik, ha segíti a probléma megoldásában. Biztassuk, hogy beszéljen úgy magához, ahogy egy kedves barát vagy egy jó edző tenné.

Alakítsunk ki karaktereket! Ha szeretnénk segíteni, hogy ne hallgasson a belső kritikus hangra, kérjük meg, hogy képzeljen el egy párbeszédet egy kitalált személlyel, akit el is nevezhet, például Nemfogmenni úrnak vagy Negatív asszonynak. Biztassuk, hogy nyugodtan szembeszállhat ezzel a karakterrel, és visszavághat neki.

Szoktassuk fejlődési szemléletmódra! Ha nem képes valamire, az gyakran azért van, mert még nem gyakorolt eleget. Tudatosítsuk, hogy még tanulási fázisban van, és végül a legtöbb dolgot megtanulja. Összpontosítson arra, amire van ráhatása – az erőfeszítésre, és ne a végeredményre.

A fenti cikk Angharad Rudkin klinikai szakpszichológus és Tanith Carey újságíró Mi jár a kiskamasz fejében? című könyvének szerkesztett részlete. A könyv hétköznapi helyzeteken keresztül mutatja meg, hogyan kezelhetjük például az iskolai szorongást, a testképpel kapcsolatos problémákat, a kortársaknak való megfelelés vágyát vagy az online biztonság kérdését. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.