„Nem csak egy örökségről van szó, a lángot életben is kell tartani”

MH/MTI
2024. január 31. szerda. 20:23

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság december 27-én elhunyt korábbi elnökének megemlékezésén hangsúlyozta: a hit formálta Jacques Delors azon meggyőződését, hogy „szemünket határozottan az Európát alkotó nemzetek és népek közötti egyre szorosabb egyesülés céljára kell szegezni, a béke, a szabadság és a szolidaritás megőrzésére”.

Szavai szerint Jacques Delors „Európa építésze” volt, aki úgy tartotta, hogy „Európa erkölcsi és történelmi küldetés, a legmegfelelőbb megoldás az előttünk álló kihívásokra”. A francia politikus tanított arra is, hogy Európa – annak ellenére, hogy esetében fennáll a megosztottság veszélye – „csodálatosan gazdag a sokszínűségében”.

„Ezt a sokféleséget meg kell őriznünk, vagy még jobb, ha elősegítjük virágzását a közjó érdekében” – fogalmazott von der Leyen, majd hozzátette: Delors számára a pluralizmus tiszteletben tartása a sokféleség tiszteletét jelentette. Az általa felépített Európai Unió nem volt alternatívája a nemzetállamnak – húzta alá.

Jacques Delors munkásságát ismertetve az Európai Bizottság elnöke emlékeztetett, hogy nevéhez fűződik egyebek mellett a több mint 300 millió európait egyesítő egységes piac létrehozására. A határok nélküli Európa, az országok közötti szabad mozgás új lehetősége hozzájárult az európai gazdaság újraindításához és versenyképesebbé tételéhez. A maastrichti szerződés tette lehetővé a bővítést, hozta létre a gazdasági és monetáris uniót, és tette elérhetővé az euró bevezetését is – mondta.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta: Delors a társadalmi párbeszéd támogatója volt. A gazdasági növekedés elengedhetetlen feltételének tekintette a kohéziót, a tagállamok és a régiók közötti különbségek csökkentését ugyanúgy, mint a társadalmi kohéziót az egyenlőtlenségek leküzdése érdekében – mondta. A francia politikus öröksége a versenyképesség és szolidaritás fontosságának hangsúlyozása is, melyek továbbra is alakítják az uniós politikákat – tette hozzá.

Kiemelte: Jacques Delors sokat tett Európa helyének és szerepének megerősítéséért. Meg volt győződve arról, hogy Európának érvényesülnie kell, teljes mértékben be kell töltenie szerepét a világban. Megértette, hogy ez nem sikerülhet egyebek mellett a közös valuta és a közös védelem nélkül. Azt mondta: „legyünk elég erősek ahhoz, hogy tiszteletet parancsoljunk, és előmozdítsuk a szabadság és a szolidaritás értékeit”.

Delors 1989 őszén kijelentette: bízik az európai integráció erejében, amely reményt adott a német egyesítéshez és Lengyelország és Magyarország lakóinak. A politikus azt mondta: nem szabad csalódniuk, „fel kell ajánlanunk nekik a segítségünket és az együttműködésünket” – emlékeztetett.

Nem csak egy örökségről van szó, a lángot életben is kell tartani – mondta von der Leyen.

„Jacques Delors arra tanított bennünket, hogy az számít igazán, miként alkalmazkodunk az új igényekhez. Az a fontos, hogy ambícióval és realizmussal lépjünk fel az új kihívások megválaszolása érdekében, és az, hogy szilárdan ragaszkodjunk az európai eszményhez” – hangoztatta beszédében az Európai Bizottság elnöke.

Elolvasom a cikket