Magyarországon 2006-ban 13,2, 2017-ben 40,3 míg tavaly ötven százalék felé járt a lakossági szelektív hulladékgyűjtés aránya. (Belgiumban ez a mutató hetven százalék körül jár, igaz, ők csöppet korábban kezdték a válogatást, mint mi.) Mint látható, a hazai polgárok is egyre nagyobb mértékben szortíroznak – ugyanakkor például a 2017-ben elért 40,3-as mutató még a két esztendővel korábbi, azaz 2015-ös negyvenöt százalékos EU-s átlagot sem érte el. A 2023-as adatok még nem jöttek ki, de jó eséllyel kijelenthető,
Egy ember élete során durván kalkulálva hat-hétszázszor több szemetet termel, mint a saját testsúlya, így érthető, ha idehaza is kiemelt figyelmet fordítanak a szelektív gyűjtés népszerűsítésére. Fontos megjegyezni, mindez nem valami modern, pár egyént érintő hóbort, hanem alapvető érdeke mindenkinek. A rendszert egyébként Németországban alkalmazták elsőként az 1970-es években, s az ottani sikereket látva kezdett elterjedni a többi európai államban is.
Egy viszonylag új statisztika szerint 2019-ben az EU lakossága fejenként 34,4 kilogramm műanyagszemetet termelt, ebből azonban csupán 14,1 kilogrammnyi lett újrahasznosítva. Korábbra visszanyúlva kiderül, 2009 és 2019 között az egy főre vetített műanyaghulladék termelés huszonhárom százalékkal bővült, ami egyénre lebontva 6,7 kilogrammot tesz ki.
Szomorúbb képet kapunk, ha elolvassuk, a 2020-as évek elején az EU-ban a műanyag-csomagolási hulladék mintegy negyvenegy százalékát sikerült átlagosan újrahasznosítani. A tagországok sorában vezet Litvánia (hetven), Csehország (hatvanegy), Bulgária (ötvenkilenc), Hollandia (ötvenhét), Svédország és Szlovákia (ötvenhárom), Spanyolország (ötvenkettő), Ciprus (ötvenegy) és Szlovénia (ötven százalékkal).
Ezzel szemben a szégyenpadra Málta (tizenegy százalék) került. Mi 2019-ben harminchárom százalékon álltunk, melyet 2022-re sikerült kicsit több mint kettővel feltornászni. Amúgy nem mellékesen figyelemre méltó, hogy a nagyon öntudatos Ausztria mutatója 2019-ben kereken két százalékkal maradt el mögöttünk.
Ugyancsak érdekes, hogy míg a valaha legyártott alumíniumok durván hetven százaléka még napjainkban is forgalomban van, addig az egy esztendő alatt – jellemzően kőolajszármazékokból – elkészített PET-palackoknak alig több mint tizedét sikerül évről-évre újrahasznosítani. Az üvegpalackok esetén e mutató „bezzeg” hatvankét százalék.
