Az intézet első lépésben a feltárt terület keleti, délkeleti részén elhelyezkedő temetőrészlet leleteit dolgozza fel. Dr. Horváth Ciprián, az MKI Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója arról számolt be az intézet weboldalán, hogy az Árpád-kor egyik népszerű ékszertípusát találták meg több sír leletanyagában.
A formálódó keresztény királyságban fokozatosan általános gyakorlattá vált a templomok mellett történő temetkezés. Ezzel párhuzamosan szorultak vissza a mellékletként adott tárgyak is, de egyes ékszerek vagy a viselet részét képező elemek azonban még ekkor is eltemetésre kerülhettek. Ezek egyike volt az Árpád-kor talán legnagyobb népszerűségnek örvendő ékszertípusa, az úgynevezett S végű karika, melyet Abasáron is több sírból ismerünk – mondta dr. Horváth Ciprián.
Hozzátette, alapanyagként az aranytól az ón-ólom ötvözetig terjed a skála, döntően azonban ezüst vagy réz felhasználásával készült. A huzal elkészítése után annak egyik végét laposra kalapálták, majd a fém törését elkerülendő, hevítés után következett a visszapödrött rész kialakítása. Ezt követően készült el a fekvő S alak, majd a karikát a kívánt méretűre hajlítva, az esetlegesen megmaradó felesleges huzalvéget levágva nyerte el végső formáját.
A karikák alakja mellett, készítőik különböző gyakorlatát jelzi az S vég visszapödrött részének többféle, leggyakrabban spirálisan visszahajló kialakítása, a karikát alkotó huzal kerektől eltérő átmetszete, vagy utóbbi megcsavarása. Az S vég változatos szélessége mellett kiegészülhetett bordákkal, ahol ezek a napfényt megtörve tükrözték, így téve csillogóbbá az ékszert. Nemesfém bevonatuk mellett kiegészítő díszítésként gyöngyöt vagy kaurit (egyfajta kagylóhéjat) is akaszthattak rá. A különböző formák Abasáron is megfigyelhetők voltak: az általánosabb kerek huzal mellett rombusz átmetszetű vagy négyzet alakú, csavart huzalú variánsok is jelen vannak – magyarázta Horváth Ciprián.
Az igazgató kiemelte, hogy a korszak tendenciáinak megfelelően elsősorban női sírokból ismertek ezek itt is, 1 és 8 közti darabszámban, a koponya környékén elhelyezkedve. A legtöbb az S 505-ös számú sírban volt, ott legalább 8 darab díszítette egykor az elhunyt fejét, a sír azonban itt is bolygatott volt, több csont mellett a koponya is hiányzott, ezért nem zárható ki, hogy akár a karikák közül is kallódhatott el egy vagy több darab.
Megjegyezte, a viseleti mód tekintetében valamilyen szerves anyaghoz kapcsolt alkalmazást rekonstruálhatunk. Felmerült ugyan fülbevalóként történő szerepük lehetősége is, s noha azok gyakorta kerültek elő ennek a helyzetnek megfelelően a sírokban – mint az S 220-as sír esetében a fotón is látható –, továbbá vannak olyan vékony, elhegyesedő végű karikák, amelyek esetében kialakításuk erre alkalmassá tette volna őket. Mégis talán helyesebb a semleges fejékszer megnevezést használni, egyes karikák fizikai tulajdonságai ugyanis eleve kizárják, hogy fülbevalóként használták őket. Azokban az esetekben sem valószínű ez, mikor a sírban olyan nagyszámú karika volt, hogy azokat már aligha lehetett volna a fülbe akasztani. Ennek a szerves anyagnak a nyomai azonban ritkán, és akkor is töredékeiben maradnak csak meg. Megfigyelték már bőrszalagba akasztott felhasználási módjukat, máskor pedig a bepödrött részen átfűzött fonál utalt rá, hogy valamilyen szerves anyagú elemre varrták fel. Ez lehetett akár hajfonatokba fűzött szalag, valamilyen fejpát vagy egyéb, sajnos a földben töltött évszázadok alatt mára elenyészett bőr vagy textil elem