Novák Katalin: Kötelességünk, hogy a hazánk érdekeit közösen képviseljük

MH/MTI
2023. november 10. péntek. 22:15
Frissítve: 2023. november 10. 22:36

Novák Katalin Magyarországnak a Belga Királysággal, valamint a Luxemburgi Nagyhercegséggel fenntartott kapcsolataiért felelős nagykövetségén a 2004 után érkezett magyar diaszpóra tagjaival találkozott. A rendezvényen elmondott beszédében hangsúlyozta: megvannak a nehézségei és kihívásai a külföldi magyar létnek, amikor – szavai szerint – nem mindig érezni, hogy külön erőfeszítést kellene tenni a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyarság megőrzése érdekében.

„A magyarság megőrzése nem megy magától. Szeretném, hogyha soha nem engednék el a magyarságukban rejlő értéket és kincset” – fogalmazott.

A köztársasági elnök elmondta, a szerdán kezdődött háromnapos brüsszeli látogatásának célja elsősorban Magyarország és Belgium kétoldalú kapcsolatainak az erősítése volt, méltóan ahhoz a 100 éves múlthoz, amely a két ország közötti történelmi diplomáciai kapcsolatokat fémjelzi. Méltó továbbá ahhoz a jelenhez, amelyet részben az erős gazdasági szálak jelentenek, részben pedig a két országban élő emberek, a belgák Magyarországon és a magyarok Belgiumban – monda. Ide tartoznak továbbá azok a kulturális szálak is, amelyek már a múltban erősek voltak, és a jelenben is folyamatosan erősödnek és gazdagodnak – tette hozzá.

Novák Katalin köztársasági elnök látogatást tesz a királyi lovas gárda képzési központjában a belgiumi Wisbecqben

Novák Katalin köztársasági elnök látogatást tesz a királyi lovas gárda képzési központjában a belgiumi Wisbecqben

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

„Látogatásom másik célja volt a kétoldalú látogatással, hogy ne csak a múltba révedjünk, ne csak az elmúlt 100 évnek a dicsőségét éltessük, hanem lássuk meg azt is, hogy milyen jövő, milyen lehetőség van még a kapcsolatainkban” – fogalmazott a köztársasági elnök, majd hozzátette: ezért is volt fontos, hogy alkalma nyílt audiencián részt vennie Fülöp belga királynál, találkozhatott a belga miniszterelnökkel, a házelnökökkel, valamint olyan meghatározó belga politikusokkal és közéleti személyiségekkel is, akiknek köszönhetően a magyar–belga kapcsolatok erősödhetnek.

Közölte továbbá, alkalma nyílt találkozni az antwerpeni magyar, köztük kárpátaljai és erdélyi felmenőkkel rendelkező ortodox zsidó közösség vezető képviselőivel, akik – mint elmondta – akkor használják a magyart, mint titkos nyelvet, ha azt szeretnék, hogy más ne értse meg őket.

Novák Katalin brüsszeli látogatásának zárónapján kitüntetéseket adott át belga nagybefektető vállalatvezetőknek, majd látogatást tett a belga Királyi Lovas Gárdánál, ahol legalább tíz, Magyarországról származó nóniusz és gidrán fajta lovat is tartanak.

Elolvasom a cikket