A bolondító beléndek egy erősen mérgező növény, amelyről köztudott, hogy altatóitalok készítéséhez használták, és pszichoaktív tulajdonságai miatt vizuális hallucinációkat idézett elő.
Az ókorban bolondító beléndek használatát az idősebb Plinius történetíró dokumentálta, aki szerint „a bor természetéhez hasonló, ezért az értelemre nézve sértő”, valamint a görög orvos és botanikus, Pedanius Dioscorides, aki nyugtatóként és fájdalomcsillapítóként ajánlotta.
A felfedezést a hollandiai Houten-Castellum római kori település ásatásai során tették. A csapat egy kivájt csontot talált, ami több száz bolondító beléndek magot tartalmazott, amiket fekete nyírfakéreg kátránydugóval zártak le.
„Mivel a növény a településeken és azok környékén természetes módon nő, magjai természetes módon, emberi beavatkozás nélkül kerülhetnek a régészeti lelőhelyekre” – mondta a kutatás vezető szerzője, Dr. Maaike Groot, a berlini Freie Universität munkatársa. „Ez az oka annak, hogy az archeobotanikai tanulmányokban általában a vadon élő növények/gyomok közé sorolják.”
Egy szélesebb körű tanulmány részeként a kutatócsoport összehasonlította a más lelőhelyeken talált bolondító beléndek magvakat, hogy kiderítse, van-e összefüggés. Hamarosan kiderült azonban, hogy a Houten-Castellumban tett felfedezés az első példa arra, hogy a római korból származó edényben bolondító beléndek magját találtak.
„Tanulmányunk hozzájárul ahhoz a vitához, hogy miként lehet különbséget tenni a régészeti-botanikai gyűjteményekben természetes módon előforduló gyomnövény és az emberek által szándékosan használt növény között” – mondja Dr. Groot. „Amellett érvelünk, hogy a jövőben a bolondító beléndek leleteket a lelet kontextusának és más gyógynövényekkel való kapcsolatának figyelembevételével kell tanulmányozni.”
