Úgy négy évtizede hatalmas kincsre bukkant egy Mehmet Çakir nevű török szivacsbúvár Ciprus partjai mentén. Mint az Archaeology.org cikkéből kiderül, a durván 3500 évvel ezelőtt a tenger habjaiba merült, ma Uluburun-hajóként emlegetett jármű – sok más értékes tárgy mellett – elképesztő mennyiségű, tíz tonna rezet fuvarozott. A miheztartás végett érdemes megjegyezni, a ma sem olcsó, akkoriban pedig egyenesen fölbecsülhetetlen értékű fémcikk tömege egyharmada a New York-i Szabadság-szoborénak.
A tizenkilencedik század óta a régészek az emberi történelem időszakait a legfejlettebb szerszámkészítéshez használt anyagok szerint kategorizálják. Így beszélünk kő-, réz-, bronz- és vaskorról is. Ez egyben a lépcsőfokokat is jelzi, hiszen a bronz tartósabb és jobban tartja a formáját, mint a réz. A Krisztus előtti harmadik évezredtől kezdve, de különösen a másodikban a réz volt a „menő”, és birtoklása rendkívül gazdaggá és hatalmassá tehette tulajdonosait. Az Uluburun hajó fedélzetén elegendő réz és ón volt tizenegy tonna bronz előállításához, amelyből a szakértők becslése szerint akár harmincháromezer kardot lehetett volna készíteni.
Ez a mennyiségű fém tehát akár a politikai döntéshozatalba is beleszólhatott.
A lapban utalnak rá, az akkori uralkodók gyakorta indítottak expedíciókat ez egyes fémek keresésére. A leginkább kívánatos dolognak természetesen az arany és az ezüst számított, de a réz és az ón is előkelő helyen szerepelt. A bronzkor volt a vitorlázás első nagy korszaka, melyet egyrészt a továbbfejlesztett építési technológiák, másrészt maga a fémipar tett lehetővé. A korban Ciprus szigete volt az egyik legfontosabb rézipari- és bányászati gócpont – és ezt a vezető szerepét egészen a Római Birodalom bukásáig megőrizte.
