Az észt miniszterelnök nem csodálkozik Moszkva lépésén

MH/MTI
2024. február 13. kedd. 23:49

„Oroszország lépése nem meglepő” – írta Kaja Kallas az X közösségi felületen kedden. „Ez újabb bizonyítéka annak, hogy helyesen cselekszem, az EU Ukrajnának nyújtott erős támogatása siker, és ez árt Oroszországnak” – tette hozzá.

„A Kreml most abban reménykedik, hogy ez a lépés segít majd elhallgattatni engem és másokat, de nem fog. Éppen az ellenkezője fog történni. Folytatni fogom Ukrajna határozott támogatását. Továbbra is kiállok az európai védelem erősítéséért” – hangsúlyozta.

Az orosz listára felkerült Kallas mellett Taimar Peterkop észt államtitkár, valamint Simonas Kairys litván kulturális miniszter, és szerepel rajta Klaipeda litván kikötőváros polgármestere, Arvydas Vaitkus is. A lépést jobbára szimbolikusnak tekintik, tekintettel arra, hogy az érintett balti politikusok várhatóan nem szándékoznak a közeljövőben Oroszországba utazni.

Az orosz hatóságok ezeket a tisztségviselőket a szovjet katonáknak állított emlékművek lebontásával vádolják.

„Ők a történelmi emlékezetet megcsúfoló döntésekért felelősek. Olyan emberek, akik ellenséges lépéseket tesznek mind a történelmi emlékezet, mind pedig az országunk ellen” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkva döntését kommentálva.

„Felelniük kell azok emléke ellen elkövetett bűnökért, akik megszabadították a világot a nácizmustól és a fasizmustól. És ez csak a kezdet” – húzta alá Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Telegram-oldalán tett bejegyzésében.

„Örvendek, hogy a szovjetizáció romjainak eltakarításával kapcsolatos munkám nem maradt észrevétlen” – mondta Kairys reagálásában.

Elolvasom a cikket