Stankovic: a görög cserék döntöttek

MH/MTI
2024. február 15. csütörtök. 22:44

„Az első félidőben azt csináltuk, amit elterveztünk. Kemény meccs volt, melyet kontrolláltunk olyan 65-70 percig. Aztán változtatások voltak az Olimpiakosznál, amely így új erőre kapott” – értékelt a játékosként Bajnokok Ligája-győztes szakember, aki – bár nem boldog a vereséggel, de – maximálisan elégedett tanítványai hozzáállásával.

A szerb tréner az MTI érdeklődésére kifejtette, hiába van új edzője az Olimpiakosznak, a görög csapat és kollégája, José Luis Mendilibar semmiben sem lepte meg, ezért nagy dicséret jár a stábjának. Hozzátette, az ellenfél cseréi frissességet hoztak a pályára, miközben a Ferencváros elvesztette a szervezettségét az utolsó húsz percre.

„Büszke vagyok, mert a játékosok a végsőkig küzdöttek. Ilyen európai kupameccseken nüanszok, centik döntenek gólról vagy akár a győzelemről. Holnaptól keményen dolgozunk tovább, mert tudom, hogy miben kell fejlődnünk a továbbjutáshoz. És fogunk is, ebben biztos vagyok. Hátravan még a visszavágó a saját közönségünk előtt” – zárta szavait Stankovic.

José Luis Mendilibar szerint nemcsak a cserék hoztak változást a második félidőben, hanem a taktikai váltás is, ugyanis sokkal támadóbb szellemben futballoztak a térfélcserét követően, illetve úgy vélte a Ferencváros elfáradt, így Fortunisznak több területe maradt.

„Azt szeretném, hogy a támadásokon legyen a hangsúly, ma csak kicsit volt, de azért egész jól játszottunk. Remélem, sikerül új elemeket vinnünk a játékba a visszavágóra. Taktikusabban kell futballozni és ráerőltetni az ellenfélre az akaratunkat” – fogalmazott a tavaly a Sevillával Európa-liga-győztes spanyol tréner, aki pályafutása során még sosem kapott ki bemutatkozása alkalmával.

Elolvasom a cikket