Eredményt hirdettek az MMA építészeti ötletpályázatán

MH/MTI
2024. február 16. péntek. 13:44

Az első díjat és az ezzel járó bruttó egymillió forintot Sági Gergely, Ferenczi Natália Fanni, Székely Dávid közös terve kapta – számoltak be a közleményben.

Felidézték: az MMA Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építészek számára. A pályázati kiírás szerint Nagyharsányi csata emlékhelye 2023 címmel innovatív építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak egy magas színvonalú emlékpark kialakítására az 1687. évi csata emlékére.

A közlemény szerint a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában tartott csütörtöki eredményhirdetésen Turi Attila, az MMA elnöke, építész kiemelte: a pályázatnak a szakmában komoly rangja van. Emlékeztetett a korábbi szegedi, Maty-éri pályázatra, amelynek győztesei, Máté Tamás és Vass-Eysen Áron a közelmúltban a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt nemzetközi pályázatot megnyerő társulás tagjai voltak.

A Nagyharsányi csata emlékhelye 2023 pályázat eredményét Dévényi Sándor Kossuth-díjas, Kós Károly-életműdíjas építész, az MMA rendes tagja, a Bírálóbizottság tagja ismertette. Szerinte valamennyi pályázó átérezte a magasztos ügynek és a tájjal való kapcsolatnak a fontosságát.

A felhívásra tizennyolc pályamű érkezett. A bírálóbizottság többségi szavazással döntött és a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg (bruttó ötmillió forint) felhasználását javasolta.

A második díjat nem osztották ki, míg a harmadik díjat megosztva ítélte oda a bírálóbizottság, mindkét pályamű bruttó 600 ezer forintot jelent a pályázó Chen Ming Rong–Szolga Kata párosnak, valamint Beke-Tóth Szilviának. A zsűri odaítélt egy kiemelt elismerést és öt elismerést is a pályázóknak.

Az eredményhirdetést követően a díjazásban részesült pályaművek szerzői mutatták be terveiket. Vadász Bence Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja, a bírálóbizottság társelnöke kiemelte, hogy az elkészült pályaművek kiváló építészeti, tájépítészeti, képzőművészeti megoldásai egy nem is egyszerű kérdésnek.

Az ötletpályázat eredményét a Mohács 500 projektet koordináló testület számára is eljuttatják. A pályázat értékelése és a díjazottak teljes névsora megtalálható a záródokumentumban, amely az MMA honlapján érhető el.

A pályamunkákat bemutató kiállítás február 26-ig tekinthető meg a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában.

Elolvasom a cikket