Így látták Orbán évértékelőjét külföldön

Orbán Viktor évértékelő beszédétől volt hangos a nemzetközi sajtó, a legtöbb médium a svéd NATO-csatlakozással és Novák Katalin köztársasági elnök lemondásával foglalkozott. Az orosz állami hírügynökség a címlap tetején közölte a cikkét.

Orbán Viktor szombaton délután tartotta a már hagyományosnak számító évértékelőjét, a nemzetközi sajtó szeme pedig Budapestre szegeződött. A TASZSZ orosz állami hírügynökségnél közvetlenül az évértékelő után az Orbán Viktor beszédéről szóló cikk került a laptetőre, amely az adott nap legkiemeltebb és legfontosabb történése. Az orosz hírügynökség a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását emelte ki, és azt, hogy januárban Orbán Viktor meghívta svéd kollégáját, Ulf Kristerssont, hogy tárgyaljon a NATO-csatlakozásáról. Kristersson először beleegyezett, de később megjegyezte, hogy csak akkor jön Budapestre, ha a magyar parlament ratifikálja a megállapodást.

A TASZSZ azt is kiemelte Orbán Viktor beszédéből, hogy a kormányfő leszögezte: Miközben az EU vezetői szinte egyenesen belerángatták Európát az ukrajnai katonai konfliktusba, Magyarország következetesen a szomszédos ország helyzetének békés rendezését szorgalmazta.

A svéd Aftonbladet örömmel tudatta az olvasóival, hogy Orbán Viktor kijelentette, amint megkezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, megtörténhet Svédország NATO-ratifikációja, ezzel véget érhet a magyarok és a svédek konfliktusa.

A cikkben kiemelik azt is, Orbán hangsúlyozta, ő és a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson lépéseket tettek a bizalom újjáépítésére.

A Politico szintén a svéd NATO-tagságot emelte ki, s közölte, Orbán januárban hivatalosan is támogatta Svédország jelöltségét, de azt még a magyar parlamentnek kell érvényesítenie. A parlamenti szavazás legyen formalitás, hiszen a kormányzó Fidesz kényelmes többségben van.

A Reuters azt írta, Orbán Viktor 14 éves miniszterelnöksége legnehezebb időszakát élte át az elmúlt héten, de a hírügynökség kiemelten foglalkozott az uniós politikával is. Orbán – aki összetűzésbe került az Európai Bizottsággal kormányának a médiaszabadság és az LMBTQ-jogok megfékezésére tett lépései, valamint a migrációs politikája miatt – azt mondta, az idei év változásokat hozhat Európában és máshol is – fogalmaz a Reuters, és ehhez csatlakozott az Al Jazeera is.

Az Eurointegration ukrán nyelvű portál Novák Katalin köztársasági elnök lemondását és Orbán Viktor arra adott válaszát emelte ki, de a Bloomberg is ezzel kezdte a tudósítást. Majd azt írta, Orbán Viktor az ország gyermektámogatási törvényeinek és intézményeinek átdolgozását szorgalmazta annak érdekében, hogy csillapítsa az eszkalálódó politikai válságot, amely azzal fenyeget, hogy alááshatja pártja támogatottságát. A lap azt is megjegyezte, a miniszterelnök elvesztette a két legkiemelkedőbb női politikusát, így a kizárólag férfiakból álló miniszteri kabinet maradt az irányításban.

Elolvasom a cikket