Akár egy ágon kapaszkodik, akár a kertben részint miattuk is otthagyott avarban kapirgál, könnyen feltűnik, hogy az énekesmadarak lába a testükhöz képest igen vékonyka. Különösen télen feltűnő ez, ilyenkor a legtöbb kismadár csak egy „golyó”. Ez az egyik ok, ami miatt vékonyka a lábuk: a látszat. A madár tollai hőszigetelők, ám csak akkor, ha sok levegőt tud köztük tartani, így ehhez fel kell borzolniuk a tollaikat. A felborzolt tollú kismadár az amolyan jóllakott napközis külsejével megtévesztően nagynak tűnik!
A tollak egyik típusa, a pehelytoll felel azért, hogy minél több levegőt tarthasson meg a madárka tollazata. Nem véletlen, hogy pehelytollakból készülnek a paplanok vagy ezek a téli dzsekik töltelékei. A pehelyréce tojó kotlásakor saját pehelytollait tépkedi ki, hogy ezekkel bélelje fészkét – régen e tollakat gyűjtötték össze és használták fel ágyneműben, ruhában, 50-60 pehelyréce-fészekből jött össze egykilónyi toll. Ma már háziasított madarak adják tollaikat. Egyszóval: a madarak a levegővel dúsított tollazatuk miatt jóval nagyobbnak tűnnek, mint amekkorák valójában.
Amit a madár alsó lábszárának vélünk, az voltaképp a lábfejük és a bokacsontjuk átalakulásából jött létre, csüd, vagy tudományos nevén tarsometatarsus – ezzel a csonttal csak a madár- és a dinoszauruszfajok rendelkeznek.
Míg a madarak eleve izmosabb combja tollas, így nem is látjuk vékonykának akkor se, ha épp látható – a cérnavékony lábak az esetek elsöprő többségében csupaszak. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy aránytalanul vékonynak lássuk!
A lábak tartása is hozzájárul a látványhoz. Míg a madarak a combjukat általában vízszintesen tartják, törzsükhöz közel, a lábszáruk függőleges. A madarak – jól tudjuk, ők a dinoszauruszok túlélő képviselői, bár azóta némiképp összezsugorodtak az egykori több tonnás rokonokhoz képest. Ez azonban nemcsak zsugorodás volt, hanem más anatómiai jegyeik is átalakultak. Míg a Velociraptorok és más theropoda dinók combja még nagyjából függőlegesen állt és rövid volt, a madaraké vízszintes és hosszú lett.
Szintén elveszett a dinók egyensúlyt elősegítő hosszú nyaka és hosszú farka. Ezért volt szükség a vízszintes combokra, mivel ezek a stabilabb két lábon járást segítették elő, így a madár testének súlypontja jobb alátámasztást kapott. A repüléssel tovább változott az anatómia: a madarak szárnyainak mozgatásához igen nagy mellizmok kellettek, ez ismét eltolta a testarányokat.
Persze nem minden madár cérnalábú – a futómadarak, mint a strucc vagy a kazuár lába igen vaskos és erőteljes, és nemcsak inakból áll, hanem már némi izom is van rajta. Az énekesmadarak azonban nem gyalog közlekednek – bár tudnak járni is – így a lábuk nem a legerősebb végtagjuk. A repüléshez nincs szükség lábizmokra!
Ha már szóba került az anatómia, itt érdemes megjegyezni: ha igazán kötekedős napunk van, és szeretnénk valaki ártatlanon kitölteni a rosszkedvünket, magyarázzuk el a hentesnek, hogy amit csirke alsó combként árulnak, az átverés, mivel anatómiailag az a csirke alsó lábszára, nem a combja. (Ugyanez persze a helyzet az amerikai gyorsétteremlánc híres rántott csirkecombjával is, így ott is kötekedhetünk.)
A madarak lába a hőháztartásuk legfontosabb eleme, a felesleges hő leadásához e testrészüket használják: míg hidegben korlátozza a madár a lábába áramló vér mennyiségét, megakadályozva, hogy kihűljön, addig melegben fokozza és ezzel elősegíti a testhőmérséklet csökkentését. Ez a tényező is hozzájárult ahhoz, hogy a csupasz lábak jellemző madártulajdonsággá válhassanak az evolúciójuk során.