Idegenvezetők Világnapja Bécsben

Az Osztrák Kereskedelmi Kamara (WKW) adatai szerint Bécsben jelenleg hozzávetőleg ezeregyszáz idegenvezető dolgozik – hangzott el az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) műsorában. Mint az adásból egyebek mellett kiderült, számuk évek óta folyamatosan emelkedik, s e tendenciát még a koronavírus-járvány sem tudta megszakítani. Sőt, további bővülés várható 2024-ben is, mivel a szokásosnál több vizsgaidőpontot igényeltek.

Most az Idegenvezetők Világnapja keretében február 23-án és 25-én számos különleges túrára kerül sor Bécsben. Az okleveles fővárosi idegenvezetők szövetségének, az „Austria guides“ tagjainak többsége amúgy nő – olyannyira, hogy arányuk pár esztendeje nyolcvan százalék körül járt.

Február 23-án pénteken az Okleveles Bécsi Idegenvezetők Szövetsége saiket, gyengénlátó és vak emberek, valamint demenciában szenvedők számára szervez túrát a bécsi Mozarthausban. A programban különböző hangszerek kipróbálása, tánc és tapintható tevékenységek szerepelnek. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A rendezvény második napját Bécs X. kerületének szentelik, ugyanis az idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját.

Elolvasom a cikket