Luxemburg nem tud segíteni a palesztinokon

MH/MTI
2024. február 22. csütörtök. 20:17

A nagyhercegségben élő palesztinok sürgetik a kormányt, hogy segítsen evakuálni a Gázai övezetben rekedt családtagjaikat, hiszen az övezet izraeli támadások alatt áll tavaly október óta, amikor a Hamász palesztin szélsőséges szervezet halálos terrorcsapásokat mért mintegy 1400 izraeli civil lakosra.

„Nem könnyű – sőt a legtöbb esetben lehetetlen – kijuttatni az embereket a Gázai övezetből” – jelentette ki Frieden, aki a Keresztényszociális Néppárt tagja.

A Luxemburgi Szocialista Munkáspárt (LSAP) viszont bírálta a kormány tétlenségét, azt állítva, hogy „nincs politikai akarat” az országban élő gázaiak családjainak támogatására.

A Luxemburggal szomszédos országok is csak arra voltak képesek, hogy saját állampolgáraikat evakuálják a Gázai övezetből – mondta a miniszterelnök, ellentmondva az LSAP állításainak, miszerint más európai uniós tagállamok többet tettek volna az ügy érdekében. Az LSAP becslése szerint a Luxemburgban élő gázaiaknak mintegy 200 családtagja rekedt a területen.

Luxemburg azon kevés országok egyike, amelyek fenntartották a pénzügyi támogatást az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNWRA) számára azok után is, hogy Izrael megvádolta a szervezetet azzal, hogy több tagja részt vett a Hamász támadásaiban.

„Luxemburg számára a helyszíni segítségnyújtás a megfelelő válasz ebben az összefüggésben. A kormány nehéz szívvel, de úgy döntött, hogy nem tesz további lépéseket” – jelentette ki Luc Frieden.

Hozzátette azt is, hogy a belügyminisztériumhoz benyújtott, családegyesítésre irányuló kérelmek egyike sem felelt meg a feltételeknek, és hangsúlyozta, hogy ezeken a követelményeken a kormány nem fog lazítani. „Nem tudhatjuk, hová vezetne a családegyesítési feltétlek enyhítése. Hosszú távon nem lennénk képesek elhelyezni és beilleszteni a társadalomba az országba érkezőket. Mindenki szeretné befogadni a háborús zónákból érkező menekülteket, de ez egyszerűen nem lehetséges” – mutatott rá.

A luxemburgi külügyminisztérium tavaly októberben közölte, hogy a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok megteltek, és nem tud ellátást biztosítani az országba érkező, egyedülálló férfi menekülteknek.

Elolvasom a cikket