Ismét rekordalacsony volt a születések száma Dél-Koreában tavaly

MH/MTI
2024. február 28. szerda. 8:50

Tavaly összesen 229 970 gyerek született a nagyjából 51 millió fős népességgel rendelkező országban. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 2015 óta folyamatosan egyre kevesebb gyerek születik Dél-Koreában.

A hivatal összesítése szerint az ország termékenységi rátája tavaly 0,72 volt, azaz egy nő élete során várhatóan született gyerekeinek száma átlagosan kevesebb, mint egy. Továbbá csak a harmadik negyedévben ez a szám 0,65 volt, pedig a szakértők a jelenlegi demográfiai tendencián alapuló becslése szerint 2,1-es születési ráta lenne szükséges, hogy az ország népessége stabilan 51 millió maradjon. A legfejlettebb gazdaságú országokat magában foglaló OECD tagállamainak tavalyi születési rátája közül Dél-Koreáé volt a legalacsonyabb.

Országszerte 157 általános iskolában nem indítanak első osztályt idén, a márciusban kezdődő tanévben, olyan kevés elsős korú kisgyerek van az országban – közölte a helyi oktatási minisztérium. Sok, kisebb községben a kisgyerekeket a legközelebbi nagyvárosok iskoláiba osztják be, hogy elegendő diák legyen az osztályok indításához.

A magas lakásárak, a gazdaság lassulása, a nehéz megélhetés, továbbá a változó társadalmi normák miatt egyre kevesebb fiatal dönt a házasságkötés és a családalapítás mellett Dél-Koreában. A hivatal becslése szerint 2072-re az ország népessége nagyjából 36 millió főre fog visszaesni.

A munkaképes korúak rohamos csökkenése miatt egyre nagyobb aggodalmat kelt a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer fenntartása is. A belügyminisztérium által összeállított nyilvántartás szerint az ország 70 éves és annál idősebb lakossága tavaly először haladta meg a 20 évesek számát a társadalom rohamos elöregedése és a rekordalacsony a születési szám miatt, és az idős lakosok legnagyobb része vagy idősek otthonában, vagy elszigetelve, magányosan él. A munkaerőhiány a gazdaságra nézve pedig további veszélyeket rejt.

Elolvasom a cikket