Együttműködési megállapodást kötött az MNB a mongol felügyelettel

MH/MTI
2024. március 6. szerda. 13:57

A dokumentumot Kandrács Csaba, az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke, illetve Bajarszajhan Dembereldas, az FRC első számú vezetője, elnöke látta el kézjegyével.

A megállapodás lehetőséget ad a két hatóság közötti, felügyeleti tevékenységhez kapcsolódó információcserére és tudásmegosztásra. Az FRC és az MNB emellett együttes kutatásokat folytathat és közös tudásmegosztó eseményeket is szervezhet, illetve kölcsönösen lehetőséget nyújtanak egymás számára a munkavállalók szakmai továbbképzésére is.

A mongol pénzügyi szektor felügyeletéért, valamint a pénzügyi stabilitásért a mongóliai jegybank (Bank of Mongolia, BOM), a felügyelet (FRC), valamint az e két intézmény és a mongol Pénzügyminisztérium részvételével működő, 2007-ben létrehozott Pénzügyi Stabilitási Tanács közösen felel. A jegybank látja el a bankok felügyeletét, míg az FRC a többi pénzügyi szereplő tevékenységének felügyeletét végzi – ismertette a magyar jegybank.

Az MNB emlékeztet arra, hogy évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy szorosabbra fűzze és kiterjessze nemzetközi szakmai kapcsolatait a stratégiai partner jegybankokkal, valamint a nemzetközi gazdasági szervezetekkel és pénzügyi intézményekkel. Ebben fontos mérföldkőnek számít a mostani megállapodás is – közölte az MNB.

Elolvasom a cikket