– A YouTube-csatornáján a Nyúz epizódjait mindig azzal kezdi, hogy mi a legfőbb hír. Kezdjük mi is ezzel!
– Rendben. A legfőbb hír az, hogy az orosz hadsereg megy előre. Úgy megy előre, hogy nem lehet még tudni: ez csak azért van, mert lecserélték szinte a teljes ukrán vezérkart, és az új vezetők még nem tudják, hová kapjanak… Vagy azért, mert nincs elég ember, nincs elég lőszer, megtört a védelem. Ebből még bármi lehet.
– Jó, hogy ez szóba került, mert a nyugati sajtóból nagyon nehéz kihámozni, mi történik Ukrajnában. Tavaly az év nagy részében szinte kizárólag hurráoptimista híreket közöltek, most viszont zavaros minden: ugyanazokon az oldalakon egy napon belül többször megjelenik, hogy minden rendben van, és az is, hogy itt a világvége. A videóiban híreket kommentál. Ezt a kavarodást mivel magyarázná?
– Nem szeretnék visszamenni az ősközösségekig, mint Putyin a Tucker Carlsonnak adott interjújában, de muszáj mégis távolabbról indítanom a választ. Amikor a CNN-nel szemben megjelent a Fox News, kitalálták, hogy ők a hagyományos értékeket valló családokat fogják megcélozni. A potenciálisan republikánus szavazókat. Erre a CNN reagált, és ráfordult a városi értelmiségre és a fiatalokra – a liberálisokra. Ez a megközelítés: hogy nem az a lényeg, ami történik, hanem az, hogy azt, ami történt, hogyan tudom úgy bemutatni, hogy az enyéimnek aládúcolja azt, amit ők gondolnak a világról – általánossá vált a médiában.
– Nyilván, hogyha minden csatorna azt sugározza, hogy a Nyugat legyőzhetetlen, akkor ehhez az emberek hozzászoknak. Két éven át azt hallottuk, láttuk, olvastuk, hogy Ukrajnában minden a legnagyobb rendben lesz, és hát nálunk van a kulturális fölény, az előny, mi szívjuk el az agyakat, tele vagyunk pénzzel, nézd meg a GDP-t, milyen nagyszerű és drága katonai eszközeink vannak… Most kezd kiderülni, hogy ez nem feltétlenül van így, és ez természetesen káoszt szül. Ezért (is) jelenhetnek meg olyan anyagok – például épp a CNN közölt a napokban egy ilyet – amiben elmagyarázzák, hogy miért nem működnek a szankciók, és hogy nem is nagyon fognak.
– Ez világos, de az orosz–ukrán háború kapcsán nem igazán beszélhetünk jobb- és baloldali nézőpontokról. Én legalábbis nem nagyon észleltem ilyeneket a nyugati sajtóban a 2022. február 24-i eszkaláció után. Magyarország e tekintetben kivétel. Az uralkodó narratíva viszont az, hogy az ukránok abszolút értelemben jók, demokratikusak stb. Az oroszokat pedig meg sem kell hallgatni. Sőt, el kell őket hallgattatni, nehogy bezavarjanak a képbe… De, ha eltávolodunk ettől a konfliktustól: Kína esetében is valami hasonló – a démonizálás – tapasztalható mostanában.
– Ami Magyarországot illeti, itt az van, hogy egyesek szerint az ukránok kicsit Orbán Viktor ellen is harcolnak, ezért támogatni kell őket mindenben. Tényleg. Sokaknak ennyi is elég. De tágabb értelemben is igaz, hogy sokan úgy gondolkoznak, hogy vannak a jók, meg vannak a rosszak. És így nagyon nehéz értelmesen beszélgetni.
– Ez egyébként, amit mondott, egyfajta védekezés. Őszintén, tiszta szívemből mondom, hogy sajnálom azokat az embereket, akik úgy nőttek föl, abban éltek, hogy a Nyugaté az egyetlen helyes út, és most azzal kénytelenek szembesülni, hogy ez nem teljesen igaz. Ez egy katasztrófa, egy tragédia lehet nekik. Nem is akarják elhinni. Győzködik magukat, hogy minden rendben lesz.
– Aki hisz a Nyugatban – vagy bármiben –, azt gondolja, hogy egy igazság van, és ebbe nem fér bele az, hogy ja, amúgy lehet, hogy valamiben nincs igaza az USA-nak vagy az EU-nak. Ez a belátás alapjaiban kezdené ki a hitet. Ezért kell a tagadás, az eltérő vélemények kizárása a nyilvánosságból.
– Többször beszélt a videóiban arról, hogy komoly küzdelmet folytat az algoritmusokkal. A közösségi oldalak szolgáltatóit Brüsszel és az amerikai kongresszus is keményen bírálta, mondván kontroll nélkül teret engednek mindenféle nézetnek, ugyanakkor nekem úgy tűnik, hogy ez nincs mindig így. Különösen a Facebook a nyugatos, liberális befolyásolás szilárd támasza. Vagy Ön mást tapasztalt?
– Úgy fog tűnni, mintha meg akarnám kerülni ezt a kérdést, de nem. Amikor valaki orosz nyelven használja az okostelefonját – kipróbálhatja bárki –, és letölti a Twitterből lett a X-et, majd beregisztrál az oldalra, kezdő lépésként csak orosz és belarusz ellenzékiek profilját fogja neki felajánlani az alkalmazás. Nem fog találkozni orosz sportolókkal, zenészekkel. Pontosabban csak olyanokkal fog, akik elhagyták Oroszországot, és most visszaköpködnek Putyinra. És ez az X, amiről azt mondják, hogy az egy szabadabb hely, ahol mindenféle őrült is közzé teheti a posztjait!
Így működnek az algoritmusok a nyugati világban. Persze, ha az ember elkezdi használni az alkalmazást, kikeresi magának azokat a felhasználókat, akiket követni akar, akkor már a rendszer meg fogja mutatni a másik oldalt is, mert pénzt akar keresni… De a kezdő lépés az az, amit mondtam. Ami a Nyugat mércéje szerint követésre érdemes. Mert vannak a jók és vannak a rosszak. De erről már beszéltünk…
– Érdekes egyébként, hogy a magyarok az uniós felmérések szerint nem látják annyira ördöginek az oroszokat, és kifejezetten kritikusak a Nyugattal szemben is. A nagy világmegfejtők szerint ennek a kormányzati propaganda az oka, de talán a valóság ennél összetettebb.
– Hú, hogy fog engem mindenki utálni azért, amit most mondani fogok?! Nagyon sok időt töltöttem Oroszországban ahhoz, hogy tudjam: Magyarország, de Románia vagy Szlovákia is kulturálisan és mentalitásban közelebb van a Kelethez, mint a Nyugathoz. Csak nem akarnak erről az emberek beszélni, mert nem illik.
Mit mondjak, disznóvágás?
– Túró Rudi – a hungarikum.
– Igen, ami szovjet… Vagy azt, hogy a hétköznapok szintjén az emberek gondolkodása és a lehetőségei mennyire hasonlóak? Itt az unió keleti végén nem az van, mint Nyugaton. Az emberek azt várják az államtól, hogy megoldja a problémákat. A nyugati világban a legtöbb ember kénytelen egyedül boldogulni – de ehhez hozzá is vannak szokva. És ha valakinek valami nem sikerül, a többiek azt fogják mondani, ő a hibás, mert azok a társadalmak nagyon nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni felelősségvállalásra.
Itt, az unió keleti végén viszont – akárcsak Oroszországban – kell az embereknek egy erős vezető, aki úgy menedzseli a dolgokat, hogy ki-ki el tudjon lenni, mint egy gyerek, akit persze nem háborgat az apja, amíg túl nem feszíti a húrt. Itt tehát más emberek élnek. Ennek megvan az előnye és megvan a hátránya is. Úgyhogy a kérdésére válaszolva, ez az oka annak, hogy a magyarok sokkal inkább értik az oroszokat, mint mondjuk a hollandokat.
– Azért a szociális államról nem biztos, hogy a többségnek Oroszország, és nem mondjuk inkább Svéd- vagy Finnország jutna először az eszébe…
– Nyilván a nyugati jólét sokaknak vonzó volt, még most is az, de az nem jár mindenkinek azok közül sem, akik oda születtek. A skandináv szociális hálóval pedig majd meglátjuk, hogy mi lesz most, amikor majd az amerikaiak elvárják, hogy pénzt kell költeni a hadseregre, amire eddig nem nagyon kellett. Meg lehet, hogy lesz sorkatonai szolgálat. Meg amúgy a nyugat-európai országokból mennek el a cégek, mert ugye nincs olcsó nyersanyag… Tehát, itt nagy változások lesznek, és ez a nagyon nagy jólét meg fog szűnni. És ha megszűnik, akkor az lesz, mint Amerikában, hogy lesznek emberek, akik nem tudják megfizetni az orvosi ellátást, és nem lesz nyugdíjuk… Ez egy nagyon érdekes jövő lesz.
– Lassan már mindenki arról beszél, hogy a világ gyökeresen megváltozik – függetlenül a háború kimenetelétől. Többpólusú lesz, új hidegháború jön… Mit gondol?
– Semmi jót nem várok, de semmi rosszat sem.
Nekem az a legnagyobb problémám a jövővel kapcsolatban, hogy egy csomó nyugati országban olyan emberek vannak döntési pozícióban, akikkel a másik oldal – tehát a kínaiak, oroszok – nem tud sakkozni. Nem lehet geostratégiai játékot játszani valakivel, aki nem ismeri a térképet, nem tudja, hány fok egy fél fordulat és nem tudja, hány nap van egy évben. Nem arról van szó, hogy a vezetésre alkalmatlanok, hanem mindenre.
És hangsúlyozom: itt nem az a lényeg, hogy mást gondolnak a világról, mint Putyin vagy Hszi Csin-ping. Attól lehet valaki egy értelmes ember, akivel meg lehet egyezni bizonyos dolgokban.
Ami még ijesztő, hogy a választókat ez nem zavarja. Még talán szórakoztatja is. Sajnos a legtöbb ember úgy követi a politikát, mint a valóságshow-t: nézi, és drukkol valakinek, a másikat meg ki kell szavazni. De, hogy miért? Mert csak. És ez ehhez a kontraszelekcióhoz vezetett. Oda, hogy ezek az emberek döntési pozícióba kerültek, és nem lehet velük sakkozni, mert náluk a piros vonal se biztosan piros vonal.
– Egyszóval a Keletben meglenne a hajlandóság valamifajta kiegyezésre?
– Szerintem ez a játék már elúszott. Ha már így alakult, most már fel fogják forgatni a Nyugatot.
Thuróczy Richár sok időt tölt Oroszországban, tavaly egy külön sorozatot is készített az élményeiről. Ezekről a Magyar Hírlap stúdiójában beszélgettünk vele.
Objektum doboz
