Rangadót játszik Székesfehérváron a címvédő FTC

MH/MTI
2024. március 7. csütörtök. 12:31
Frissítve: 2024. március 7. 12:46

A házigazdák honlapján olvasható összesítés szerint az élvonalban 113. alkalommal találkozik a két csapat, s az örökmérleg 53 FTC-siker mellett 31 döntetlent és 28 fehérvári diadalt mutat.

A fővárosi zöld-fehéreknek, akik a Konferencia-liga rájátszásának első körében a görög Olimpiakosszal szemben búcsúztak, a mostani szezonra a bajnoki címvédés, valamint a kupagyőzelem maradt elérhető célnak. Ehhez folytatniuk kell jó sorozatukat: Dejan Stankovic vezetőedző együttese a legutóbbi hat NB I-es összecsapását kivétel nélkül megnyerte, közben pedig negyeddöntőbe jutott a MOL Magyar Kupában, miután tizenegyesekkel kiejtette a Debrecent.

A Fehérvár az utóbbi két bajnoki meccsét elveszítette, Diósgyőrben 4–0-ra, Újpesten 2–0-ra kapott ki, így nem tűnik túl hálás feladatnak, hogy éppen a címvédővel szemben kell javítania.

A Ferencváros úgy marad el egy ponttal a listavezető Pakstól, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a Tolna vármegyei csapatnál, amely lassan az egyetlen valódi riválisa lesz a bajnoki aranyéremért zajló versenyfutásban.

A Paks ezúttal az ötödik Debrecent fogadja, amely idegenben 11 mérkőzésből mindössze két sikert aratott a mostani idényben. A jelenlegi forma alapján nem tűnik valószínűnek, hogy a hajdúságiak meg tudják lepni Bognár György vezetőedző tanítványait, különösen annak fényében, hogy a legutóbbi hazai összecsapásukon egyetlen kapura lövéssel sem próbálkoztak a sereghajtó Mezőkövesdtől elszenvedett 1-0-s vereség során.

A negyedik Puskás Akadémia a forduló pénteki nyitómérkőzésén az Újpestet fogadja, míg a bennmaradásért küzdő csapatok közül a Mezőkövesd a nyolcadik Diósgyőrt látja vendégül, az utolsó előtti Kisvárda pedig a hetedik Kecskemét vendége lesz.

A 24. kört vasárnap este a hatodik MTK zalaegerszegi vendégjátéka zárja.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
péntek:
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 20.00
szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 12.45
Kecskeméti TE–Kisvárda Master Good 15.15
vasárnap:
Paksi FC–Debreceni VSC 13.00
Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 15.30
Zalaegerszeg–MTK Budapest 20.00

A tabella:
1. Paksi FC 23 15 4 4 42–26 49 pont
2. Ferencvárosi TC 22 15 3 4 59–22 48
3. Fehérvár FC 23 12 3 8 42–34 39
4. Puskás Akadémia FC 23 9 8 6 37–26 35
5. Debreceni VSC 23 9 5 9 31–29 32
6. MTK Budapest 23 9 4 10 29–44 31
7. Kecskeméti TE 23 9 3 11 32–36 30
8. Diósgyőri VTK 22 8 5 9 35–35 29
9. ZTE FC 23 8 4 11 33–43 28
10. Újpest FC 23 8 3 12 29–47 27
11. Kisvárda Master Good 23 6 2 15 24–36 20
12. Mezőkövesd Zsóry FC 23 5 4 14 21–36 19
A Ferencváros–Diósgyőr mérkőzést április 10-én játsszák.

Elolvasom a cikket