Velük szemben, a másik lakásban él egy nő. Nem sokkal azután, hogy Istvánék beköltöztek, megkérdezte István anyjától, lehet-e, hogy a fiú néha segítsen neki a bevásárlásban.
– Mit kéne csinálnom? – kérdezte István, amikor az anyja előhozta a dolgot.
– Azt kéri, hogy menj le vele a boltba, és segítsd felcipelni az emeletre, amit vásárolt.
– Nem akarom.
– Ő is sokat segített nekünk – mondta István anyja.
– Nem csinálom.
– Már mondtam neki, hogy jó.
– Ezt mondtad neki?
– Igen.
– De miért?
– Ő is sokat segített nekünk – ismétli meg az anyja. – A férjének meg valamilyen szívbaja van. Nem fogok itt leállni vitatkozni veled.
Attól fogva István hetente egyszer-kétszer elmegy a nővel a boltba, és segít neki hazavinni, amit vásárolt.
Mikor hazaér az iskolából, ledobja a hátizsákját a padlóra, megint kimegy a lakásból, és bekopog a szemben lévőbe.
A nő nyit ajtót, és kéri, hogy várjon egy percet. István vár, a fején kapucni, fejhallgató, lebámul a lépcsősorra és a lépcsőfordulóra, ahol egy sor cserepes növény áll az ablak előtt. Furán illesztették be az ablakot, az alja leér az emelet szintje alá.
– Mehetünk – mondja a nő, és bezárja a lakást.
Kalap, kabát van rajta, együtt indulnak el lefelé a betonlépcsőn.
– Hideg van odakint? – kérdezi lefelé menet.
Istvánnak le kell vennie a fejhallgatóját, hogy hallja.
– Hideg van odakint? – kérdezi másodszor is.
– Aha – mondja István.
Kerülgetik a tócsákat az egyenetlen járdán, és várakoznak a közlekedési lámpánál.
A bolt vakítóan világosnak tűnik a téli utca sötétje után.
A nő kiszabadítja a haját a kalapból, és meglazítja a sálját.
István megy utána a bevásárlókocsival, a nő belerakosgatja az árut.
Nem beszélgetnek.
Utána visszamennek a házukhoz, és föl a lépcsőn. Lift nélküli ház, és a negyediken laknak.
– Nagyon erős vagy – mondja a nő, míg István leteszi a nehéz holmit a konyhaasztalra.
Nem tudja, mit válaszoljon erre.
Csak bólint, mire a nő megkérdezi, nem kér-e egy kis somlói galuskát. Mikor hazaérnek, néha megkínálja ennivalóval, általában édességgel, mondjuk somlóival.
– Aha, jó lesz – mondja István.
– Akkor ülj le.
István leül az asztalhoz.
A nő kiveszi a somlóit a hűtőből, és jó nagy adagot szed Istvánnak egy üvegtálkába, aztán leteszi elé egy kanál kíséretében.
– Kösz – mondja István.
Amíg eszik, a nő elpakolja, amit vásároltak.
István lassan rájön, hogy a nő mintha vonzódna hozzá, vagy mi. Amitől zavarba jön, de valamennyire tetszik is neki a dolog, noha ő nem érez semmiféle vonzalmat.
Semmit sem érez iránta.
Csak egy ilyen öreg nő, talán még az anyjánál is idősebb.
Mintha nem is létezne.
– Milyen? – kérdezi a nő, miközben rakodik.
– Finom – mondja István.
Gyorsan megeszi, részben mert ízlik neki, részben mert szeretne olyan hamar kiszabadulni innen, amilyen hamar csak lehet.
Mikor befejezi, feláll, a szék lába hangosan csikorog a padlón.
– Ez is megvan – mondja.
– Megcsókolhatlak? – kérdi a nő.
Ott áll Istvánnal szemben.
A kérdés annyira meglepi, hogy István azt se tudja, mit mondjon.
Illetve még azt sem érti, mire gondol a nő.
Mikor nem szólal meg, a nő szájon csókolja. Semmi az egész – a száját egy pillanatig épp hogy odaérinti az övéhez.
– Bocsáss meg – mondja Istvánnak rögtön utána.
Ő csak áll egy helyben.
– Szerintem most már indulj.
István továbbra se mukkan meg, csak kimegy, át a lépcsőfordulón, és belép az anyja lakásába.
––––
Az osztályban ég a villany, neoncsövek a plafonon, átlátszó, szögletes műanyag búrában. A búrák alján jó sok döglött légy – apró, elmosódó pöttyök, néha ezeket bámulja, míg a tanár beszél. Csak néhányan hajlandók úgy tenni, mintha figyelnének a tanárra, aki egy könyvből olvas fel. „Bár a rátermett kifejezés alatt a köznyelvben gyakran olyan minőséget értenek, mely az egyed túlélését segíti – erre utal a »rátermettebb túlélése« kifejezés –, a modern evolúciós elméletben a rátermettség fogalma az egyed szaporodási sikerességére összpontosít. Ha egy egyed csak feleannyi ideig él, mint fajának többi egyede, de kétszer annyi felnőttkort elérő utódot hoz létre, mint társai, akkor génjei a következő nemzedék felnőtt populációjában gyakoribbak lesznek.” Aznap ez az utolsó órájuk.
Azután gyalog hazamegy.
Kettesével veszi a lépcsőfokokat. Egyszer csak ott áll előtte a nő, a kezében kicsi, műanyag locsolókanna. A növényeket öntözi a két emelet közti lépcsőfordulóban. Azóta nem találkozott vele, hogy utoljára elmentek bevásárolni, és utána csókolóztak.
– Helló, István – köszön a nő, de nem hagyja abba az öntözést.
– Helló.
Csak áll, pár lépcsőfokkal lejjebb, mint a nő, egy kicsit még liheg. Az újbóli találkozás miatt még furcsábbnak érzi, hogy tényleg megcsókolta.
A nő megkérdezi, el tudja-e kísérni a boltba.
– Oké – feleli István.
Mint mindig, bevásárlás közben most sem beszélgetnek egymással.
Csak amikor már visszaérnek a lakásba, akkor szólal meg a nő:
– Ne haragudj a múltkoriért.
Istvánt meglepi, hogy ilyet hall tőle. Úgy hangzik, mintha a nő csinált volna valamit vele, pedig benne úgy él az egész, hogy közösen csinálták.
– Semmi baj.
– Tényleg? – kérdi a nő.
István nem tudja, mit is kellene mondania.
Hallgat.
– Elmondtad valakinek? – kérdi a nő.
– Nem.
Nem mondta el senkinek. Nincs is senki, akinek elmondhatná. De ha mégis, akkor is mit mondhatna? Hogy megcsókolt valakit, aki olyan ronda és öreg, mint ez a nő?
––––
Legközelebb, mikor visszaérnek a boltból, és a nő megkérdezi, kér-e egy kis somlóit, István habozik, majd azt feleli:
– Aha, kérek.
A nő szól, hogy üljön le, és elé tesz egy tálat, kiskanalat meg egy összehajtogatott papírszalvétát.
– Köszönöm.
Amíg eszik, a nő elpakolja, amit vásárolt.
István épp csak feláll az asztaltól, és megtörli a száját a papírszalvétával, mikor megszólal a nő:
– Szabad?
Nyilvánvaló, mire gondol.
– Oké – felel István pár másodperc múltán. Nem tudja, miért mondja. Úgy látszik, valamelyik része mégis akarja.
A nő ajka egy pillanatra az övéhez ér, ugyanúgy, mint először.
– Köszönöm – mondja a nő, de nem néz Istvánra.
– Oké.
A nő továbbra sem néz rá, csak várja, hogy menjen már.
Mikor István felfogja, mire vár a nő, kimegy, át a lépcsőfordulón, és belép az anyja lakásába.
Ezután minden alkalommal csókot váltanak. Részévé válik a közös bevásárlásoknak. A nő megkínálja ennivalóval, utána egy pillanatra hozzáérinti az ajkát Istvánéhoz, majd István távozik.
––––
Egyszer a nő azt ajánlja, üljenek át a kanapéra.
István még nem járt a nappalijában. Nemigen fogja fel, mi van benne, csak annyit lát, hogy a helyiség túlsó végén van egy erkély, ugyanúgy, ahogy náluk, az anyja lakásában, zöld színű, fémszálas üvegtáblákkal.
Leülnek a kanapéra.
– Csókolóztál már igazából? – kérdezi a nő.
István zavarban érzi magát, hogy még nem, ezért inkább úgy tesz, mintha nem értené a kérdést. Mindenesetre hallgat.
– Akarsz velem igazán csókolózni?
– Jó.
A szíve váratlanul elkezd kalapálni.
– Biztos?
István csak bólint.
Hallja az óraketyegést.
A nő odaérinti az ajkát az ajkához, ahogy már a konyhában is jó párszor, csak most nem veszi el, hanem ott tartja, és erősebben szorítja oda Istvánéhoz.
Valahogy kényelmetlen szögben sikerült egymás felé fordulniuk, egy kicsit változtatnak a pozíciójukon.
A nő megint István ajkára teszi a magáét, és ezúttal ki is nyitja a száját, István megérzi a nő nyelvét a saját ajkán, majd ő is szétnyitja a száját, a nő nyelve pedig belecsúszik.
István behunyja a szemét, hogy ne kelljen látnia a nőt, hogy csak az ajkát érezze, meg a nyelvét a saját szájában.
– Jólesett? – kérdi a nő.
István bólint.
– Akarod még egyszer?
– Oké.
Megint csinálják, s amíg a csók tart, a nő keze végigsimít István merevedésén, ami böki a nadrágját.
Maga is alig vette észre, hogy erekciója támadt, míg a nő keze véletlenül végig nem simított rajta.
A következő pillanatban érzi, hogy a nő teste megfeszül.
Zavarában elhúzódik tőle.
– Mi az? – kérdi a nő, és próbálja megfogni István kezét.
István ekkorra már talpra állt.
– Mi az? – kérdezi még egyszer. – Nincs semmi baj.
De van, gondolja István, míg lenéz a nőre.
Undorítja ez a nő. Szó nélkül otthagyja.
Lemegy a lépcsőn, ki a házból, és csaknem egy óra hosszat járkál, anélkül hogy tudná, tulajdonképpen hol is van, vagy hová megy.
Mikor visszaér, a nő a lépcsőfordulóban várja.
– Valami bajod van? – kérdi.
– Nincs – mondja István.
David Szalay: Test
Fordította: Barabás András
Libri, 2026, 5999 Ft
Írta a telex.hu
